2026. június 14., vasárnap
ÚSZÁS

Szőke Zita két ezüstérme

A mediterrán országok serdülőbajnokságán, amelyet június 24-én és 25-én tartottak meg Máltán, a szerb válogatott színeiben induló 14 éves óbecsei Szőke Zita két ezüstérmet nyert 50 és 100 méteres gyorsúszásban, ráadásul az 50 méteres távon elért 26,88-as eredménnyel sikerült az országos korosztályos csúcsot is megdöntenie.

Zita jelenleg az egyetlen hazai úszó, aki teljesítette az A szintet a július végi, Győrben sorra kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra (EYOF).

– Keményen készülök, naponta kétszer edzek, és hamarosan edzőtáborba megyek. Az EYOF lesz az eddigi legrangosabb versenyem. Jó formában vagyok, habár Európa 50 országának úszói küzdenek meg az érmekért, és nálam egy évvel idősebbekkel is versenyeznem kell, de ez engem kifejezetten motivál arra, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból. Ha sikerülne megdöntenem az egyéni csúcsaimat, elégedett lennék az eredménnyel – mondta el érdeklődésünkre a fiatal úszónő.

A máltai versenyen, ahol 13 ország sportolói álltak rajthoz, a szerb válogatott négy úszóval vett részt. Zita két ezüstérme mellett Uroš Đoković 100 méteres pillangóúszásban a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A július 25-e és 30-a közötti EYOF-ra Zita mellett három másik úszó is kiutazhat a válogatottal, amelynek edzője a szintén óbecsei Jovan Ječanski. @sz = feró

Sabo ezüst, Szilágyi bronzérmes

Sebastian Sabo a mezőny legfiatalabbjaként, új egyéni csúcsot úszva, 23,79 másodperces idővel ezüstérmet szerzett a francia nyílt úszóbajnokságon 50 méter pillangón. A zentai tehetség büszke lehet teljesítményére, hiszen igazán neves úszókat utasított maga mögé, többek közt a szám 2015-ös világbajnoki bronzérmesét, Konrad Czerniakot, aki a harmadik helyen végzett (23,85). Sabótól csak az ukrán Andrij Govorov úszott jobban, ő 23,30 alatt ért a falhoz.

Szilágyi Csaba teljesítménye is dicséretet érdemel, az óbecsei úszó 50 méter mellen 27,71-gyel a harmadikként csapott célba a brazil João Luiz Gomes Júnior (27,40) és az orosz Andrej Nyikolajev (27,44) mögött.

Magyar ember Magyar Szót érdemel