2026. június 14., vasárnap
SZERB OLIMPIAI BIZOTTSÁG

Maljković az új elnök

Božidar Maljković kosárlabda-sikeredzőt választották meg a Szerb Olimpiai Bizottság új elnökének a szervezet választmányi gyűlésén. Az eseményen, amelyen a 66 küldöttségi tagból 54 jelent meg, szavazatszámlálás nélkül, nyilvános kézfeltétellel választották meg a szakembert. A gyűlésen nem vettek részt a szervezet eddigi elöljárói, Vlade Divac és Žarko Paspalj, valamint az elnöki posztra elsődlegesen pályázó, januárban visszalépett Ivan Todorov sem volt jelen. Az ülést Đorđe Višacki, a szervezet főtitkára nyitotta meg, és Mirko Nišović, a Szerbiai Kajakszövetség elnöke vezette. Az ezt megelőző, decemberi ülésen a bizottság nem volt határozatképes, mivel a küldöttek nagyobbik része nem volt elégedett a szövetség alapszabályával.

Maljković, akit 22 sportág országos szövetsége jelölt a posztra, négy elvet fogalmazott meg megválasztása után: „Aki enne a levesből, annak nem telik köretre” – fogalmazott az új elnök, majd hozzátette, soha semmit nem fog aláírni, ami a szerb sportnak ártana, kiemelve, a legtöbb pénzt a tehetségekre fogják költeni. „Tudom, milyen nehéz pénzhez jutni, ezért az OKS-ben is alkalmazni fogjuk ezt a szabályt, hiszen figyelnünk kell a jövőnkre. A második szabályom: senki sem dolgozhat többet nálam, nálunk. Jobban igen, de többet nem” – jelentette ki Maljković, és azt is elmondta, személyesen is támogatni akarja a sportágakat, és szélesíteni a rendszert Belgrádon kívülre is. „A harmadik szabályom: adj bele mindent, és nyugodtan aludj. Az utolsó elvárásom az egyetlen, amit nem magam találtam ki: kötelesek vagyunk győzni” – utalt a friss elnök Fidel Castro szavaira, és hozzátette, a Coubertin-i elvárást (nem a győzelem a lényeg, hanem a részvétel) nem tartja érvényesnek.

Maljković edzői pályafutását Ušćében kezdte, dolgozott a belgrádi Radničkinél, Stara Pazovában, segédedzőként a Crvena zvezdában, majd vezette a Jugoplastikát, a Barcelonát, a Limoges-t, a Panatinaikoszt, a Paris Racinget, az Unicaját, a Real Madridot, a Tau Ceramicát, a Lokomotiv Kubanyt, a Cedevitát, valamint a szlovén válogatottat. Gazdag karrierje során négy Európaliga-trófeát szerzett (kettőt a Jugoplastikával, egyet a Limoges-zsal és a Panatinaikosszal), egy FIBA Interkontinentális Kupát, egy FIBA Radivoj Korać Kupát, emellett jugoszláv, francia és spanyol bajnoki címet szerzett, és kétszer választották az év európai edzőjének.

Magyar ember Magyar Szót érdemel