Igor Milanović a közelmúltban a Nedeljniknek adott interjújában kifejtette, hogyan őrizte meg politikai függetlenségét, beszélt a fiatalkoráról és természetesen a vízilabdáról. Eddigi életét nehéz néhány mondatba sűríteni, hiszen őt tartják minden idők legjobb vízilabdázójának, a Hírességek Csarnokának tagja már tíz éve, kétszeres olimpiai és világbajnok, Európa-bajnok. Klubcsapataival (Partizan, Mladost, Crvena zvezda, Róma, Budva, Cataluna) számos trófeát begyűjtött, a Mladosttal kétszeres Euroliga-győztes.
Edzőként is kétszer nyert Euroligát, először a Partizannal, majd a Pro Reccóval. Elért eredményei, vitathatatlanul sikeres pályafutása ellenére is még ma is nehezen megbocsátható cselekedet, amikor 1989-ben a Partizanból a Mladostba távozott, majd visszatért a Crvena zvezdához, 1991-ben mindez komolyabb következményeket is kiválthatott volna.
„Nem kérték rajtam számon, hiszen a Partizanból nem meggyőződés, hanem egy jó ajánlat miatt szerződtem Zágrábba. Természetesen igyekeztek politikai kérdést csinálni belőle, ugyanakkor el kellett fogadniuk, hogy a vízilabda így válik profi sportággá. Emlékszem, nehéz időszak volt számomra, nehezen kezeltem a szituációt. A játékosok akkoriban kezdtek profi szerződéseket kapni, így az átigazolásom ebből a szempontból is mérföldkőnek számított. Őszinteségemmel a korábbiakban már annyiszor sikerült megörvendeztetnem a nyilvánosságot, hogy elfogadták a döntésemet. A mai napig így van ez. Nem érzem magam híresnek, ugyanakkor közkedveltnek igen, ami nem hordozza magában a popularitás buktatóit.”
Már 1991 előtt is sejteni lehetett, komoly probléma lesz az országban, a válogatottat mindez nem befolyásolta.
„Mi tudtunk viselkedni. Ez nem nemzeti hovatartozás kérdése, hanem a csapategységé. Minket nem érdekelt, ki vezet bennünket, kiválasztottak voltunk, és büszkék erre. Felelősségteljesen képviseltük az országot. Az volt a fontos, hogy legyőzzük az oroszokat és az amerikaiakat, nem az, hogy ki honnan jött. 1991-ben a horvátok sírtak a repülőtéren, amikor kiderült, hogy nem jöhetnek a vb-re, valaki megfosztotta őket egy aranytól. Szívszorító élmény volt.”
A Partizan játékosaként nőtt fel, majd évekkel később Euroliga-győzelemig vezette a csapatot. Elárulta, szerinte mi az egyesület sikerének titka:
„A titok Vlaho Orlić személye, aki megteremtette a jelenlegi munka és gondolkodásmód alapjait. Egész életemben a mentorom volt, megtanított, hogyan képezzem saját magam. Ez nemcsak abban rejlik, hogy levezeted a játék rendszerét, ami folyamatosan változik, hanem hogy megtanuld követni ezt a rendszert, és hogy folyamatosan fejlődj. Orlić, Rudić és Stamenić után 2009-ben talán nekem is sikerült visszahoznom azt a szemléletmódot a Partizanhoz, ami hiányzott. Az egyesületet bölcs emberek irányítják, akik rengeteg energiát fektetnek abba, hogy ez a közösség működjön, nem céljuk elvenni, hanem inkább hozzátenni valamit.”
Élete meghatározó pillanata volt, amikor a fekete-fehérekkel Európa trónjára került:
„Már húsz nappal a döntőt megelőzően egyéni motivációs tréningeket tartottam a játékosoknak, de az utolsó meccsre már a szezon elejétől készültem. A Pro Recco játékosai reggel elég arrogánsan érkeztek meg az uszodába. Mintha megjött volna a nagycirkusz, mi viszont fegyelmezettek voltunk. „Hogy ezek legyőzzenek bennünket, esélytelen! Még ha el is áruljuk nekik a taktikánkat, akkor sem nyerhetnek, nem készültek fel arra, ami ma várja őket. Maga a pokol jön számukra” – mondtam a játékosaimnak. Ez be is következett. A harmadik negyedben annyira ötlettelenek voltak, hogy életemben először láttam, hogy Kásás nem a kapu felé megy, Mandić, aki akkor még szinte gyerek volt, azt csinált vele, amit akart. Kiabáltam, hogy hagyja, nem akar gólt lőni. Tökéletes este volt. A legszebb az életemben. Ott volt a feleségem, a barátaim, a játékosok ünnepelni mentek, de én egyedül ültem a szállodai szobámban. Szerettem volna rendezni a gondolataimat, levonni a következtetéseket, hajnali ötkor pedig csatlakoztam a többiekhez.”
A vízilabda népszerűsége történelmi mélyponton van, előfordulhat, hogy kiveszik az olimpiai programból.
„A póló a versenynaptár megváltoztatásával menthető meg. Természetellenes, hogy októbertől márciusig rendezik a mérkőzéseket. Számunkra természetes marketing a nap, a strand, a nyitott medence, a szép, félmeztelen emberek! Így csak halmozzuk a klubok költségeit. Az országos bajnokságokat májustól szeptemberig kellene megrendezni, márciustól pedig az Eb-t, vb-t. Mi a versenynaptárral tönkretettük klubszinten a pólót, a legeredményesebb sportágunkat. Természetellenes, hogy az ember –10 fokban bemenjen az uszodába, ahol +40 van. Nyáron a medenceparton mindenki érdeklődését felkeltené akár az edzés, akár a mérkőzés. Így volt ez a múltban is. Az olimpia ideje alatt szüneteltethetnénk a bajnokságot, ez így viszont csak időpocsékolás.”
Mindig kerüli a témát, hogy legjobb vízilabdázó a világon.
„A gyerekeimet is alázatosságra nevelem, ahogy velem is tették a szüleim. Rengeteg élethelyzetben épp az alázatosságnak köszönhettem a boldogulást. Olvastam az egyik labdarúgó-tekintélyünk nyilatkozatát, miszerint nem tudja, az alázatosság miért erény. Az alázatosság általános alapelv, hiszen ha az ember nem érzi, hogy valami kell, jár neki, akkor nem is lehet csalódott.”
1991-ben a világ legjobbjának választották meg, Szerbiában azonban mégsem ő lett az év sportolója.
„Az erősebb lobbival rendelkező szakág, a labdarúgás nyert. Mindez azoknak az embereknek a hibája, akikre akkoriban hatalmas nyomás nehezedett. Savićević bajnokcsapatok Európa-kupáját nyert, miközben én világ- és Európa-bajnok lettem, a világ legjobbjának választottak, ezért nem vagyok csalódott. Érdekes volt, hiszen azt sem tudtam, hogy a nevem szerepel a jelöltek között, elmentem a díjátadóra, mert édesanyám megígérte a szervezőknek.”
Pedagógusi végzettséggel rendelkezik, nagyon érdekli a pszichológia. Szerinte az egészséges egocentrizmus elengedhetetlen a profi sportolói pályafutáshoz.
„Ez egy érdekes kérdés, főleg egy fejlődésben lévő sportoló esetében. Több pszichológussal, pszichoterapeutával konzultáltam. Ha sikeres sportolóvá akarsz válni, bizonyos szintű egoizmus elengedhetetlen. Kell némi kegyetlenség és egocentrikusság. Erre is nevelni kell a gyerekeket. Ha be akarod őket dobni a mély vízbe, akkor fel kell őket készítened erre. Rá kellett jönnöm, hogy ez az élet paradoxona: egocentrikus játékosokat kell nevelni, akik viszont a játékon kívül egyáltalán nem azok.”
Mi zavarja Milanovićot?
Az interjú során szóba került, hogy több egykori vízilabdázó is a politikában vállalt szerepet. A 2006-ban elhunyt Mirko Sandić is aktív részese volt a politikának, ugyanúgy, ahogy ma teszi azt Aleksandar Šapić, Vanja Udovičić vagy éppen Slavko Gak.
„Engem ez egyáltalán nem zavar, az viszont igen, hogy a politikusok sztárok lettek, ami veszélyes. És az is zavar, hogy a politikusok elkezdték élvezni ezt a helyzetet. Élvezik a rivaldafényt, ahelyett hogy a munkájukat végeznék…”
