A Japán elleni 20:8-as győzelemmel kezdte meg szereplését a magyar női vízilabda-válogatott a Margitszigeten zajló Vodafone-kupán. Bíró Attila együttese könnyű ellenféllel kezdett, ennek ellenére sem vették félvállról a mérkőzést, mindenki a lehető legtöbbet igyekezett kihozni magából, hiszen a csapat az Eb-felkészülés utolsó szakaszába lépett, mindenki bizonyítani szeretne, s biztosítani helyét a barcelonai kontinensviadalon. A mérkőzés a gyakorlás jegyében telt, minden játékos lehetőséghez jutott, Tóth Eszter kapus személyében újoncot is avatott a válogatott.
– Úszóversenyre készültünk, az is lett belőle. Örülök, hogy sok gólt szereztünk. Sikerültek a mozgások, a betörések, de ebből a mérkőzésből nem sok mindenre következtetnék a jövőt illetően. A folytatásban teljesen más taktikával játszunk majd, hiszen amit Japán ellen kell játszani, az teljesen speciális műfaj. Ausztrália ellen már komoly értékmérőről beszélhetünk, hiszen nagyon jó csapattal érkezett, jó fizikumú játékosokból álló keret – értékelt a mérkőzést követően a magyar szövetségi kapitány.



