2026. június 11., csütörtök
ORSZÁGÚTI KERÉKPÁROZÁS

Nibali első Monumentuma

Vincenzo Nibali, a Bahrein–Merida csapat olasz klasszis versenyzője nyerte meg a Milánó–Sanremót, az év első s egyben leghosszabb Monumentumát. Nibali, az egyetlen jelenleg is aktív kerékpáros, akinek mindhárom háromhetesről (Tour de France, Giro d’Italia, Vuelta a España) van összetettgyőzelme, életében először diadalmaskodott a világ öt legnagyobb egynaposának egyikén. A 33 éves olasz korábban 2012-ben állt a verseny dobogójára (3. hely).

A 294 kilométeres, valódi embert próbáló útvonal több mint 7 órán át fárasztotta a mezőnyt, amely 9 fős szökevénycsoportot engedett el a hűvös, szeles, esős időben. A főcsoport negyven kilométerrel a befutó előtt fogta meg a legkitartóbb szökevényeket, s innentől mindenki felkészült a kulcsfontosságú két emelkedőre. A Cipressa hegyen együtt maradt a mezőny, csak néhány sprinter szakadt le – például Marcel Kittel –, s a Poggióra még bő 50 fős boly érkezett együtt, már verőfényes tengerparti napsütésben. Ezen a négy kilométer hosszú, helyenként igen meredek emelkedőn tudott ellépni Nibali a riválisoktól (Peter Sagan, Michał Kwiatkowski, Arnaud Démare stb.), majd a célba vezető lejtőn és a sanremói utcákon, hatalmas tempót diktálva, képes volt megtartani hajszálnyi előnyét a rohamosan közeledő üldözők előtt.

A következő Monumentum a szezonban a Flandriai Körverseny lesz április 1-jén, rögtön a következő vasárnapon pedig a legendás Párizs–Roubaix-t rendezik.

Végeredmény, Milánó–Sanremo (294 km): 1. Vincenzo Nibali 7:18:43 óra, 2. Caleb Ewan, 3. Arnaud Démare, 4. Alexander Kristoff, 5. Jürgen Roelandts, 6. Peter Sagan, 7. Michael Matthews, 8. Magnus Cort Nielsen, 9. Sonny Colbrelli, 10. Jasper Stuyven a. i. stb.

Magyar ember Magyar Szót érdemel