2024. május 8., szerda
FORMULA–1, MIAMI NAGYDÍJ

Verstappen a kilencedikről is behúzta

Max Verstappent a kilencedik startpozíció sem gátolta meg abban, hogy a Miami Nagydíj során okos taktikával előretörjön, győzzön, és tovább növelje előnyét az összetettben. Miközben a rajt során az élmezőnyben jelentős változás nem történt – a Miamiban is a pole-ból induló Sergio Pérez magabiztosan őrizte meg első helyét, mögötte Fernando Alonso és Carlos Sainz Jr. sorolt be a második és a harmadik helyre –, a címvédő nem tétlenkedett, hamarosan már Sainz nyakában loholt, és az előzés sem jelentett különösebb problémát a számára. Néhány körrel később Verstappen Alonso mellett is könnyedén ment el, így a 15. körben már második volt. A kerékcserék sorát Sainz nyitotta, majd Pérez következett, aminek nyomán Verstappen átvette a vezetést. Féltávnál a holland előnye már 16 másodpercre rúgott Pérezzel szemben, sőt a folytatásban valamelyest növelni is tudta azt, így a 42. körben végrehajtott kiállását követően közvetlenül a mexikói mögé tért vissza, és a friss abroncsoknak köszönhetően nagyon hamar meg is előzte csapattársát. A harmadik helyen hosszú körök óta Alonso autózott, magabiztosan őrizve a dobogós pozíciót. A folytatásban érdemi változás már nem történt, a Red Bull újabb kettős győzelmet aratott, Verstappen tovább növelte előnyét az összetettben, Pérez viszont keserű szájízzel állhatott fel a dobogóra, hiszen nem tudta kihasználni kedvező rajtpozícióját, és közelebb kerülni csapattársához. A világbajnokság két hét múlva Olaszországban folytatódik az Emilia Romagna Nagydíjjal.

Fernando Alonso (balról) és Max Verstappen a dobogón (Fotó: Beta/AP)

Fernando Alonso (balról) és Max Verstappen a dobogón (Fotó: Beta/AP)

Végeredmény, Miami Nagydíj, Miami (57 kör, 308,326 km, a pontszerzők): 1. Max Verstappen (holland, Red Bull) 1:27:38,241 óra, 2. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull) +5,384 mp h., 3. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin) +26,305, 4. George Russell (brit, Mercedes) +33,229, 5. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari) +42,511, 6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +51,249, 7. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) +52,988, 8. Pierre Gasly (francia, Alpine) +55,670, 9. Esteban Ocon (francia, Alpine) +58,123, Kevin Magnussen (dán, Haas) +1:02,945 perc hátrány. A leggyorsabb kör: 1:29,708 perc, Verstappen (56. kör).

A vb-pontverseny éllovasai, versenyzők: Verstappen 119, Pérez 105, Alonso 75, Hamilton 56, Sainz 44 pont. Csapatok: Red Bull 224, Aston Martin 102, Mercedes 96, Ferrari 78 pont.

Nyitókép: Fernando Alonso (balról) és Max Verstappen a dobogón (Fotó: Beta/AP)