Sportajánló
Sport
Olaszország nyerte meg a Nemzetek Ligája röplabdatorna csoportküzdelmeit, és további hét válogatottal jutott el a július 20-a és 24-e közötti bolognai nyolcas döntőre, míg Szerbia 5:7-es mutatóval a 11. helyet szerezte meg.
Noha a budapesti vizes világbajnokságon a magyar csapat a várakozások alatt teljesített a medencés úszásban megszerzett érmek tekintetében, ha az Otopeniben a hétvégén lezárult junior-Eb-ből ki lehet indulni, már úton van az erős utánpótlás. Magyarország ugyanis hat arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel az élen zárta a torna éremtáblázatát – ilyen sikert pedig korábban csak egyszer értek el az ifjúsági kontinenstorna történetében, 2005-ben Budapesten.
Ma lenne ötvenéves Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó, a magyar férfiválogatott korábbi szövetségi kapitánya. Benedek 1972.
A Tour de France első hetét végignézve nem igazán változik meg az ember véleménye abban a tekintetben, hogy – amint azt beharangozó írásunkban említettük – ennek a kiírásnak egyetlen, a többiek föl...
Kevés kétséget hagyott afelől a Crvena zvezda, hogy begyűjti-e a három pontot a Radnički elleni szezonnyitóján.

