Sárika anyukája később ér ki az uszodába. Ott már véget ér a bemutató verseny. Sárika még sehol nem látható, úgy hiszik a nagymamák, hogy szépítkeznek a lányok. A fiúk ugyanis mind előjöttek, most nagy hangon beszélik egymás között, ki szeretne versenyző lenni, és ki vízilabdázó. A felsős kölykök közül már néhány hatodikos is beugrik a labdakergetők közé.
Sárika anyukája körülnéz. Sok a keresnivalója. Persze a férje előbb észrevette őt, az ikrek is mintha az anyatej illatát érzékelnék, felnyöszörögnek. Az anyafül azonnal meghallja még ezt a halk keresőjelzést is, azonnal arra fordul, amerről az apu az ikerkocsit irányítja.
– Hogy vagytok, fiúk? – kiált anyuka.
No, az apróságok nyöszörgése hangos hívást jelez.
– Oá! Oá! – hangzik a fák között.
Az uszoda közönsége arra néz, ahonnan az a türelmetlen duett rázendített.
Anyuka lehajol a babákhoz, puszilgatja őket.
– Petikém! Palikám!
A kicsik most igazán elkezdik a követelőzést. Ám itt a segítség, mindkét nagymama jelen van, egyiknél hatalmas szatyor, másiknál hőtároló táska. A csöppségek semmiben sem szenvedhetnek hiányt. Anyuka először Palkót veszi ölbe, beszél hozzá, és üvegből kínálja neki a tejecskét. A kölyök már hallgat. Anyukától átveszi az egyik mama, a másik anyuka kezébe adja Petikét, aki nagyon türelmetlen, rugdalózik, kiabál, sír, ám gyorsan rákap ő is a tejecskére. Anyuka most a másik mama kezébe segíti az elsőszülöttet. Két lépésre eltávolodik, mosolyogva nézi anyját és anyósát a két unokával. Mintha megfiatalodnának, amikor apró utódaikat veszik a kezükbe.
– Szépek vagytok mind a négyen! – szól oda a parki pad apró társadalmához.
– Szépek mi mindig! – szól közbe az apuka.
Sárika vagy nyolcadmagával megáll a családja előtt. Mind lányok, egy mosoly a szemük, csodálat virágzik az arcukon.
– Jaj, de édesek! – szól Csilla, egy nyolcadikos, aki húgocskáját kísérte el a délutáni sportversenyekre.
A nagylány odalép a nagymamákhoz, nézegeti a kölyköcskéket. A nagymamák büszkén válaszolnak minden kérdésre. A kicsi lány szorosan a nénje mögé áll, onnan les kifelé.
– Éhesek voltak – szól a kicsi –, nyelik ám a tejecskét!
– Látod, milyen jó étel a tej? – kérdi Csilla. – Te meg nem akarod inni! Tanulj az ikrektől!
A kislány visszalép.
– Gyere csak közelebb, kicsikém! – hallatszik az ikrek anyukájának a hangja.
A kislány nagyon meglepődött, talán meg is ijedt. Csilla nyomban reagál.
– Ne félj, Margarétám! Köszönj Ilonka néninek!
Ilonka néni, Sárika anyukája, odaér a kislányhoz. Leguggol hozzá.
– Szeretnéd látni közelről a két kis lurkót?
Rétike bólint. Ilonka néni kézen fogja.
– Itt vannak a fiaim! Nemsokára befejezik az uzsonnát, aztán be is mutatlak téged nekik.
Egy perc, a mamák büfiztetik az unokákat. Anyuka kézbe veszi az egyiket. Közel viszi a kislányához. Sárika kézbe veszi az öccsét. Megáll Rétike előtt. Meghajlik.
– Péter vagyok!
– Én meg Margaréta. De Margónak vagy Rétikének becéznek.
– Kezedbe vennéd Peti öcsémet?
Rétike meglepődik, izgatott, mégis félve tekint az anyukára.
– Vedd csak át Petikét! Ügyes legyél!
Csilla olyan közel áll a húgához, hogy kézzel is elérhetné Petikét. Félti mindkét gyereket.
– Én is kézbe vehetem? – kérdi az anyukát Csilla.
– Igen. De te dajkáld meg az öcsikét, Palkót!
Csilla boldogan veszi ki a nagyiölből a másik gyerekecskét. Ő babusgatni kezdi, gügyög hozzá. Valami csudavicceset közöl, mert Palika hangosan fölnevet. Kalimpál a két babakéz.
– Mit súgtál te a mi kismackónknak, Csilla? Ugyancsak jókedvre deríted! Szinte kacag! És milyen hosszan! – kérdi a Sárika messzimamája.
– Ez az én titkom, Margitka néni.
A fiúk is elindulnak az uszodából. Akiket nem érdekel a vízilabda, azok igyekeznek hazafelé. Ők is megállnak a lánycsoport mellett, kíváncsian leskelődnek, mi történik itt. Odáig ér a történet fonala, hogy minden kislány megdajkálja csöppet valamelyik ikret. Van, aki dalol neki, meg is táncoltatja a rugdalózóban lábát mozgató kislegényt. A fiúk figyelnek, még a lélegzetük sem hallatszik. Mit tudnak ezek a lányok, amit mi nem? Ez jár mindnek a fejében. Kovács Peti, egy nyolcadikos vegyesúszó, hangosan megkérdezi:
– Ilonka néni! Melyikük az én druszám?
Mosoly fut végig az arcokon.
– Talán megdajkálnád a druszádat? – húzná csecsemőközelbe az anyuka.
– Kérdeznék tőle valamit! – így Kovács Peti.
– Peti nálam van, édes bátyám! – mutatja föl a gyerekecskét a fiú ötödikes húga, Zolna. – Gyere, vedd át tőlem!
Kovács Péter jó hangosan ezt mondja:
– Druszám, Peti! Várlak az uszodában! Hozzad magaddal az öcsédet is! Versenyezzünk egy hatalmasat!
– Kicsik még, nem tudnak ők úszni! – ellenkezik Zolna.
– De Ilonka néni megtaníthatja őket, mint régebben Sárikát! Én emlékszem rá, hogyan próbálkozott anyuka és a kislánya! Sokan lestük a napi úszóleckéket!
Zolna lép kettőt-hármat a bátyja felé, erre teli torokból megszólal Petike, és egy másik leánykar öleléséből csatlakozik hozzá Palika is. Zolna lába gyökeret ereszt.
– No, hallod, húgom, mit kiabál ez a két levente?
– Hallom. Érezem is az illatát.
Anyuka hangosan fölnevet. Teheti, mert a nagymamák elvonulnak a csöppségekkel. A kislányok közül néhányan kissé távolabbról szemlélik a nagymamák pelenkázótevékenységét.
– Te, Kovács Peti! Te mikor tanultál meg úszni? – kérdi Ilonka néni.
– Négyévesen. De nem nagyon emlékszem rá. Nekem ez olyan, mintha mindig is tudtam volna úszni.
– Sárika előbb úszott, mint járni tudott. Ugyanakkor otthon körülmászta a szobában a szőnyeget, tehát nem feküdt, mint egy darab fa. Megpróbálunk az idén néhány csecsemőt megtanítani arra, hogy a maguk módján úszni tudjanak. Ha versenyezni akarsz az ikreimmel, kössed fel a gatyádat, mert hat-hét év múlva akár le is hagyhatnak!
– Vettem a lapot, Ilonka néni! Minden óráján jelen leszek, amikor a csecsemőkkel foglalkoznak.
– Tanítani akarod majdan a fiadat?
– Vagy a lányomat! Bizony ellesem a különös tudását, Ilonka néni!
– Szívesen látlak, Peti!
