Dr. Szűts-Novák Ritának, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adjunktusának és az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara vendégtanárának pályája az újságírástól a kéziratok világán át vezetett a nőtörténeti kutatásokig. A budapesti egyetemi évek és a Szöulban töltött időszak után az Országos Széchényi Könyvtár tudományos közegében talált rá arra a kutatási irányra, amely munkásságát máig meghatározza: a kéziratokra, levelekre és naplókra. A könyvtár kurátoraként országosan ismert kiállításokat jegyzett Szendrey Júliáról és Kozmutza Flóráról, jelenleg kutatóként rendszeresen publikál. A Gondolat Kiadó gondozásában megjelent könyve, a Mikro-(nő)történet, bekerült az Év Könyve 2024 szavazáson a legjobb tíz könyv közé két kategóriában is. A szerzőt az EKKE-n 2025-ben Publikációs Kiválósági Díjban is részesítették, továbbá a médiában is nagy sajtónyilvánosságot kapott.
Már fiatalon megjelent az életében az írás és az újságírás. Visszanézve, ez tudatos irány volt, vagy inkább ösztönös útkeresés?
– Az írás nagyon korán része lett az életemnek. Már általános iskolásként, körülbelül nyolcéves koromban verseket írtam, és mindig erősen vonzódtam az irodalomhoz és a történelemhez. A gimnáziumi évek alatt diákújságíróként is tevékenykedtem, így az írás természetes módon épült be a mindennapjaimba. Akkoriban már egyértelmű volt számomra, hogy humán területen szeretnék továbbtanulni. Sokáig a kommunikáció tűnt az utamnak, ezért ilyen irányú képzésen is részt vettem. Az igazi fordulópont azonban akkor jött el, amikor az Országos Széchényi Könyvtárba kerültem irodalmi szaktájékoztatóként. A rengeteg könyv, a nagy költők és írók kéziratai teljesen elvarázsoltak. Ott döbbentem rá igazán, hogy kéziratokat szeretnék kutatni, mert ezek olyan személyes, apró részleteket tárnak fel, amelyekkel az irodalomórákon nem találkozunk. Például az, hogy Petőfi milyen beceneveken szólította Szendrey Júliát, ez egészen más közelségbe hozta számomra az irodalmat.
Mit jelent ma Önnek az olvasás, különösen úgy, hogy olvasáskutatással is foglalkozik, és könyvtári tapasztalata is van? Változott a 21. században az olvasási kultúra?
– Számomra az olvasás kapcsán mindig eszembe jut a sors egyfajta fintora, miszerint minél inkább elmélyülök a tudományos munkában, annál kevesebb szépirodalmat olvasok. A kutatásaim miatt ugyanis rengeteg szakirodalmat kell feldolgoznom, így tudományos szövegekkel dolgozom nap mint nap. Ugyanakkor most igyekszem visszatérni ahhoz a kutatási szemlélethez, amely a primer forrásokra épít, a könyvek, kéziratok, elsődleges dokumentumok tanulmányozására. Természetesen az olvasás formája is változik a mai világban. Sok kutatás foglalkozik azzal, hogy a fiatalok kevesebbet olvasnak, ugyanakkor párhuzamosan megjelentek olyan vizsgálatok is, amelyek a képernyőn való olvasást elemzik. Ma a fiatalok e-könyvet olvasnak telefonon. Meg merem kockáztatni, hogy akár több szöveget is elolvasnak így, mint akik kizárólag nyomtatott könyveket vennének kézbe.
Az oktatott kurzusai között szerepelt egyebek között a kutatásmódszertan, a bevezetés a könyvtár- és információtudományba, a bevezetés a kommunikációelméletbe, valamint a könyvtári tájékoztatás. Mit jelent ma a tájékozódás felelőssége? Hogyan lehet eligazodni egy információval telített világban, és hogyan tanítható a kritikus információhasználat?
– A tájékozódás felelőssége szorosan összefügg az általános műveltséggel. Elsőre talán nem tűnik evidensnek, hogy aki például Jókait olvas, az jobban eligazodik majd a világban, mégis azt gondolom, hogy szükség van erre az alapműveltségre és tájékozottságra ahhoz, hogy ne tévedjünk el se a valóságban, se az interneten. Ezek adják meg azt az alapot, amely segít eldönteni, merre érdemes elindulni, hogyan használjuk tudatosan az online felületeket. Nem gondolom, hogy az internet vagy az elektronikai eszközök önmagukban ördögtől valók. Rengeteg hasznos alkalmazás létezik, a kérdés inkább az egyensúly megtartása. Természetesen szórakozásra is használjuk ezeket az eszközöket, mint filmnézésre, zenehallgatásra, de fontos, hogy felismerjük azt is, hogy milyen hasznos tevékenységekre alkalmasak még. A mindennapokban például tájékozódásra használjuk a GPS-t, de vannak különféle oktatási alkalmazások is. Mi családi szinten is tapasztaljuk ezt, mindannyian használjuk a Duolingo nyelvtanulást segítő alkalmazást, és egymást motiváljuk játékos formában. Ezek mind azt mutatják, hogy a kritikus információhasználat tanítható és gyakorolható, ha tudatosan élünk a lehetőségekkel.
Szűts-Novák Rita
Mikor és hogyan fordult a figyelme a nőtörténeti kutatások felé? Mely történetek voltak azok, amelyek különösen megragadták?
– Amikor az Országos Széchényi Könyvtárba kerültem, lehetőséget kaptam arra, hogy saját kiállítást készítsek a könyvtár állományára támaszkodva. Azt javasolták, hogy az évfordulós személyiségek közül válasszak, és 2015-ben így akadt meg a szemem Kozmutza Flórán. Róla a köztudatban leginkább annyi él, hogy József Attila múzsája volt, de ennél jóval összetettebb személyiség volt. Kevesen tudják például, hogy Illyés Gyula felesége lett, és hogy Illyés Gyula nemcsak udvarló, hanem hitvesi verseket is írt hozzá, ami rendkívül ritka a költészetben. Kiállítást készítettem róla, és bár ennek már több mint tíz éve, de azóta is visszatér a munkáimban. Plenáris előadást is tartottam róla, ahol már nem múzsaként vizsgáltam, hanem inkább a pályáját. A kutatás során derült ki számomra, hogy a magyar gyógypedagógia egyik meghatározó alakja, a Gyógypedagógiai Pszichológiai Tanszék vezetője volt. Az 1940-es évek elején nőként dolgozott a férfiak uralta közegben. Ez a tapasztalat vezetett oda, hogy a kiállításaim során egyre gyakrabban nyúltam női témákhoz, így Szendrey Júlia alakjához is. Amikor 2018-ban elkezdtem a doktori disszertációmat, a témám még más volt, de a kéziratok, levelek iránti érdeklődésem fokozatosan a női életutak felé terelt. Ráébredtem, hogy különösen foglalkoztat, hogy milyen lehetőségeik voltak a nőknek a 19. század második felében és a 20. század elején, hogy milyen pályát választhattak, és mennyire korlátozottak voltak ezek a lehetőségek. Fontosnak éreztem bemutatni, hogy egy nő nem csak múzsa lehet, egy nő nem csak háziasszony, feleség és anya lehet. Habár hangsúlyozom, ezek is nagyon fontos tevékenységek a nő életében, de mérvadó a saját karrier, amiben megtalálja a boldogságát.
A Mikro-(nő)történettel kapcsolatban mit árul el a női sorsokról az, hogy két férfi pedagógus egodokumentumain keresztül vizsgálódott?
– A könyvemmel kapcsolatban valóban felmerül az az elsőre ellentmondásos kérdés, hogy miért két férfi pedagógus egodokumentumain keresztül rajzolódik ki a nőképről alkotott gondolkodás. A válasz éppen ebből az ellentmondásból fakad. Abban a korszakban ugyanis a férfiak voltak azok, akik meghatározták a nők társadalmi szerepét, gondolkodását, sőt azt is, hogy mit szabad egy nőnek. A nők számára jellemzően a jól ismert szerepkör jutott, és ha az anyaságon túl bármi más belefért az életükbe, az többnyire a kézimunka volt. Az arisztokrata hölgyek esetében megjelenhettek ugyan a szalonok, de ezek is alapvetően azt a célt szolgálták, hogy támogassák a férj társadalmi és szakmai érvényesülését, illetve olyan fiúkat neveljenek, akik később maguk is karriert futhatnak be. Ezért indultam ki két férfi, Gyertyánffy István és Imre Sándor egodokumentumaiból. Mindkettőjükről jelentős szakirodalom született, de arra addig kevesen figyeltek, hogy a levelezéseik milyen további információkat hordoznak az oktatási tevékenységükről és a nőkhöz való viszonyukról. Leveleik olvasása rendkívül izgalmas, ugyanakkor nehéz feladat volt, hiszen minden levél másról szól, és hosszú ideig, valójában évekig nem találtam azt a lineáris szempontot, amely mentén egységes értelmezési keretet lehetett volna kialakítani. Végül egy felismerés segített tovább, az, hogy ezek a férfiak miként gondolkodtak a nők tanulásáról, szakmai pályaválasztásáról és társadalmi szerepéről. Ez azért is különösen érdekes, mert mindketten nemcsak gyakorló pedagógusok voltak, hanem oktatáspolitikával is foglalkoztak, vagyis valódi döntéshozói pozícióban lévő, nagy hatású szereplők voltak. Rajtuk keresztül tehát jól láthatóvá válik, hogy egy adott korban milyen lehetőségeik voltak a nőknek az oktatás terén. A két életút között ráadásul csaknem nyolcvanévnyi aktív pályaszakasz feszül, Gyertyánffy idősebb volt, és bizonyos értelemben mesterként is hatott Imrére. Gyertyánffy korában még az a szemlélet uralkodott, hogy a nőnek nincs feltétlenül szüksége magasabb szintű tanulásra, elegendő egy gyakorlati tudás, amellyel el tudja látni a családját, akár akkor is, ha nincs férje. Ha pedig tanul, akkor is inkább polgári lányiskolába menjen, ahol főzést, kézimunkához kapcsolódó ismereteket sajátíthat el. Ezzel szemben Imre környezetében, már az 1920-as évek közepén, egészen más kép rajzolódik ki. A szegedi egyetem falai között komoly női alkotói kör formálódott, a professzor körül már nemcsak férfi, hanem számos női hallgató is megjelenik. Megvizsgáltam azt is, hogy ezek a női tanítványok milyen pályát futottak be, és kiderült, hogy közülük sokan később elismert közgazdászok, pszichológusok és neveléstörténészek lettek. Mindaz, amit képviselt, tulajdonképpen előrevetítette azt a lehetőséget, amely ma számunkra természetesnek tűnik: hogy nők tanulhatnak és taníthatnak az egyetemen.
Hogyan lehet egyensúlyt teremteni az akadémiai pálya és a családi élet között?
– Ez nőként egyáltalán nem könnyű kérdés. Régen, amikor a nők elsősorban az otthoni feladatokra koncentráltak, kevesebb szerep között kellett egyensúlyozniuk. Ma sokkal összetettebbek az elvárások. Fontosnak tartom, hogy ha egy nőnek van ideje, energiája és hivatástudata, akkor dolgozhasson, megvalósíthassa önmagát, de ez nem jelenti azt, hogy mindenkinek ugyanazt az utat kell járnia. Nem minden nőnek kell Hugonnai Vilma példáját követnie. Teljesen rendben van az is, ha valaki a családra összpontosít, és ebben találja meg a boldogságát. A lényeg az, hogy a nők előtt nyitva álljon a lehetőségek széles spektruma, és ha valaki intellektuális hiányt érez, akkor a család és a társadalom is támogassa abban, hogy ezen az úton is kiteljesedhessen.
Mennyire érdeklik a fiatalokat a női történetek?
– Meglepően nagy érdeklődést mutatnak a fiatalok a női történetek iránt, különösen akkor, ha ezek olyan alakokhoz kapcsolódnak, akikről már van előzetes tudásuk. Tapasztalatom szerint a populárisabb megközelítés működik a legjobban, amikor például Szendrey Júlia történetét mesélem el Petőfi Sándor viszonylatában, ebbe sokkal könnyebben bevonhatók, mintha egy számukra ismeretlen női szereplőről beszélnék. Igyekszem a kötelező irodalmi tudásra építeni, és ezen keresztül becsempészni olyan információkat, amelyek önmagukban talán kevésbé lennének izgalmasak, de kapcsolódási ponttal már érdeklődést váltanak ki. Emellett mindenki számára elérhető az Eszterházy Podcast Múzsák Között sorozata, amelyben a régmúlt és a közelmúlt ihlető nőalakjairól beszélgetünk, abban a reményben, hogy átadhatjuk a 21. században is az aktív, önmaguk sorsát befolyásolni képes, mások számára példaértékű önérvényesítéssel bíró nőket. Bízunk abban, hogy eleven lényük és gazdag élettörténetük sokakat megihletnek. A podcastben egyébként a szerkesztő-riporter Laskay Annával, a Tittel Pál Könyvtár szaktájékoztatójával szoktam beszélgetni.
Még milyen módszereket alkalmaz az egyetemi oktatásban?
– Az oktatás során igyekszem alkalmazkodni a mai fiatalok igényeihez. Fontosnak tartom az elméleti alapok átadását, de legalább ennyire lényeges számomra, hogy a hallgatók aktívan részt vegyenek az órákon. Interaktív órákat tartok, bátorítom őket arra, hogy elmondják a véleményüket, nincs olyan, hogy rossz válasz, kulcsfontosságú, hogy kérdezzenek, és közösen beszéljük meg az adott témát. Ennek érdekében különféle módszereket alkalmazok, csoportos és egyéni munkát is, attól függően, mi szolgálja leginkább az adott óra célját. Abban bízom, hogy így az órák élőbbek, befogadhatóbbak, és kevésbé válnak unalmassá.
Nyitókép: A tanárnő előadást tart / Szűts-Novák Rita felvétele
