Ételek és életek, amelyek közel állnak a szívünkhöz. A mindennapi életünk ízeihez, receptjeihez, (p)illa(na)taihoz tartozik egy-egy (sors)történet. Ebben a rovatban a sajátjaimat írom le, remélve, hogy ezekben a sztorikban az Olvasó is megtalálja (a) magá(é)t. Recept is lesz, utánunk lehet csinálni – sütni, főzni, enni: lenni.
A kedves Olvasó megszokhatta, hogy időről időre „vendéget” hívok a rovatba, hogy „kifőzzön” nekünk valami újdonságot. Az előttünk álló tavaszi-nyári időszakot ezúttal egy különleges, általam mélyen tisztelt és szeretett alkotó személyiség receptjei és ételtörténetei teszik majd gazdagabbá.
Ő nem más, mint Dormán László fotóriporter és publicista. Az elkövetkező írásokból az is kitűnik majd, hogy Dormán nem csupán a fotó és az élet művésze, hanem az ízeké is.
Hálásan köszönjük neki elsőként az alábbi két, hangulatosan megírt receptet a Vurtuális menzáról, valamint a már a képekről is rendkívül gusztusosnak ígérkező étkeket.
Citromfüves thai leves csirkemellcsíkokkal
„Hogy mi kerül bele? Az lehetne inkább a kérdés, hogy mi nem? Megpróbálom felsorolni, időrendi sorrendben. Olajon fonnyasztottam egy rövid csíkokra vagdalt paprikát, hozzáadtam egy közepes fej összevagdalt vöröshagymát, megszórtam frissen reszelt fekete borssal és egy kevés Pag-szigeti finom sóval, erre jött az apróra vágott sárgarépa, zöldség és zeller, majd a 3 fej csiperkegomba, amire szintén került egy kis bors és só, majd olyan fél kiló, rövid csíkokra vagdalt csirkemell. Mindez tartott vagy 20–25 percig, állandó kevergetés mellett, természetesen. Felöntöttem kisebb adag forró vízzel, majd került bele egészen apróra vagdalt kaporszár (kimaradt a tegnapi kaporlevesből), fiatal zöldhagyma és többnek csak a zöld szára, megtoldva egy szintén apróra vágott fiatal fokhagymával, hozzáadva 3 gerezd öreg fokhagymát is, nyomón át kinyomva, forró vízzel ismét felöntve, majd két evőkanál, saját készítésű házi vegetával ízesítve főtt olyan jó fél órát, már lefedve. (Házi vegeta, eltéve tavaly augusztusban: húsdarálón összedarált sárgarépa, zöldség, zeller, paprika, vöröshagyma, petrezselyemzöldje, 20% sóval tartósítva, kis üvegekben, a spájz polcán is eláll, akár több éven át, ha nem fogy el egy év alatt. Felbontás után tartom csak hűtőben.) Ezután raktam bele egy teljes lime-ot, gerezdestül, a héját kifordítva, de nélküle. Ekkor egy kicsit savanyúnak véltem, tettem hát bele egy fél kiskanál repcemézet, majd belekevertem a 40 deka konzerv kókusztejet, de ezután meg túl édesnek találtam, megtoldottam hát egy félbevágott újabb lime levével. Csilipaprikám nem lévén kéznél, friss zöld erős/csípős paprikából is vagdaltam bele csumástul, magostul egy jó adagot, de sózni is kellett még, amit kicsit megcifráztam nagy szemű pági sóval és egy kis korallszínű himalájaival. A vége felé raktam bele a durván összevagdalt citromfüvet, ami friss leheletet adott az egésznek. A fiatal zöldhagyma és a fokhagyma, no meg a kiirthatatlan citromfű is a kertben termett. Életemben először főztem ilyet, nagyon finom lett. A kedvencek közé került egyből, legközelebb arra kell csak ügyelnem, hogy el ne rontsam. Az az igazság, hogy rengeteg thai leves receptje kering a világhálón, bőven lehet válogatni, csak az a baj vele, hogy mindegyikbe kell ilyen-olyan ázsiai fűszer meg mindenféle hozzávaló, amit errefelé részben talán be is lehet szerezni, de egy csomó mindenfélét nem, ezért kénytelenek vagyunk azzal főzni, ami van a háznál. A lényeg, hogy finom legyen.”
Spárga, a május csodálatos orgonasípja
„Történt egyszer, olyan két, de inkább három éve, hogy Réka menyem a kezembe nyomott egy spárgapalántát. Kicsi volt és vézna, tüllszerű kicsi zöld levelecskékkel. Ilyen lenne egy süldő spárga? Vigyázzak rá, mondta, és legyek vele türelmes. Vigyáztam rá és türelmesen öntözgettem, és a zöld pókhálós tüll levélzet nőtt, növekedett, de aztán télire eltűnt, nyoma veszett. Az volt a szerencsém, hogy még ültetéskor lenyomtam mellé egy jó méteres botot, egyrészt, hogy észrevegyem s ne tapossam le, másrészt, hogy ha megnő, föl tudjam kötözni, ne roskadjon össze. Türelmesen locsolgattam, ősszel megszórtam egy kis jó öreg marhatrágyával, már oda se néztem, de locsolgattam szorgalmasan, s egyszer csak azt vettem észre, hogy a helyét jelölő bot megduplázta magát. Ekkor néztem csak meg közelebbről, s volt is mit látnom. Valami kemény héjú nádszál nőtt ki a földből, de a vége határozottan spárgára emlékeztetett. Anikó lányom is
megnézte, de ő már tüzetesebben. Vannak kicsik is a tövében, mondta. Spárgaanyó kiscsibékkel? Éppen aznap hozott a feleségem egy köteg fehér spárgát a boltból, ehhez csaptuk hozzá a nálunk kibújt, már nem emlékszem, hány zöldet, talán négyet vagy ötöt.
A napokban újra spárga került az asztalra, ezúttal zöld és három friss, gyönyörű zsenge zöld spárga toldotta meg a kertből az állományt: spárgás penne készült. Miután a rudacskák alsó végeit letördeltem ott, ahol hagyták magukat, aztán egy kicsit még hámoztam rajtuk, s a síp egész hosszán előforduló, háromszög alakú pikkelyszerűségeket is eltávolítottam, majd a csúcsaikat katonás sorrendbe fogtam, s levágtam mindet, hogy ezek egy kicsivel később kerüljenek a serpenyőbe, a többinek a szárát pedig még egyszer megfeleztem. A serpenyőbe vizet öntöttem, amibe vajdarabokat dobtam, s ilyen lében főtt, majd párolódott, végül pedig egy kicsit sült is a spárga, közben rátekertem egy kis friss fekete borsot, és óvatosan megsóztam. Erre terítettem szét a főtt tésztát, s nyomtam rá két kis rudacska ömlesztett sajtot, reszeltem rá trappistát s öntöttem le főzőtejszínnel, mindezt elég gyorsan kevertem össze egymás után, s végül terítettem le jó adag petrezselyemmel. Nagyon finom lett. Ez volt az egyik változat, de úgy is el lehet készíteni, hogy a tésztát megfőzöm ugyan, de nem kerül a serpenyőbe. Mindent elkészítek úgy, ahogyan leírtam, de tészta nélkül. A főtt penne egyenesen a tányérba
landol, és arra szedem rá a spárgás, mindenféle sajtos, főzőtejszínes öntetet. Sőt a főzőtejszínt tejföl is helyettesítheti, de anélkül is jó. Sajtból is jöhet rá mindenféle más, ami éppen van a háznál, csak camembert-féle lágy nem, mert azt nem lehet reszelni. De ha valakinek ahhoz lenne kedve, belerakhatja azt is, de reszelés nélkül.
A fehér spárgáról meg annyit, hogy az is nagyon finom s azért fehér, mert a földben nő meg, nem éri napfény, de azt tetőtől talpig vékonyan meg kell hámozni. A vajas vizet is meg lehet osztani úgy, hogy előbb főzöm, párolom a rudacskákat enyhén sózott vízben néhány percig, és azután sütöm össze az egészet olvasztott vajon, de aki olajon teszi ugyanezt, az sem rontja el. A sózással meg valóban óvatosan, vagy még annál is óvatosabban, épphogy csak.”
Kívánunk ragyogó kedvű tavaszi, kora nyári napokat és jó étvágyat!
