2024. június 21., péntek
CÍMLAPTÖRTÉNET

„Ha valahol két asztalt összehúznak, akkor én biztosan ott vagyok”

Többek között tojásírással is foglalkozik a törökbecsei Torjai Zita Katalin: alkotásait nemrég díjazták a Tankó Anna Országos Tojásdíszítő Pályázaton

Bár manapság leginkább a gyermekek ajándékaként szerepel, a tojás az élet újjászületésének, a termékenységnek a legősibb jelképe. A húsvéti készülődéskor sokaknál még napjainkban is szokás a tojásdíszítés. A leggyakoribb technikák közé az írás, a karcolás és a berzselés tartozik, a tradicionális motívumrendszer mellett egyre divatosabbak a több technikával díszített alkotások. A díszített tojások festésének formái, a minták elrendezése tájegységenként változik. A hímestojás-készítés ma már szinte külön művészeti ággá nőtte ki magát, és egyre több kreatív díszítőelemmel, illetve kézműves technikával ötvöződött. A tojásfestés szellemi központjának az erdélyi Gyimest tartják, számtalan minta származik erről a vidékről. Húsvét közeledtén egy-egy gyimesi házban akár háromszáz hímes tojás is készül.

Az erdélyi származású, több mint húsz éve Törökbecsén élő Torjai Zita Katalin az egyik legjobb példája annak, hogy az ember kreativitása nem ismer határokat. Évtizedek óta napi 7-8 órát tölt kézműveskedéssel: van, hogy gyöngyözik vagy éppen tojást ír, szezontól függően. Mint mondja, mindig van egy asztal, amelyről nincs elpakolva, számára ez feltöltődés és munka is. Fafaragással is foglalkozik, bőrrel is dolgozik. Gyermekjátszóházakat vezet Magyarország-, Erdély- és Vajdaság-szerte több településen. A helyiek elsősorban a gyöngyökből fűzött ékszereiről ismerik Zitát, ugyanis rendszeresen részt vesz a hagyományőrző rendezvényeken. A többi kézművességhez hasonlóan a tojáshímzést is gyermekkorában kezdte, kislányként a locsolóknak készített írott tojásokat. Ezt a mai napig szívesen műveli. Nemrég elküldte alkotásait az I. Tankó Anna Országos Tojásdíszítő Pályázatra, ahol első helyezést ért el a felnőtt, nem hivatásos kategóriában. A pályázatra összesen 84 alkotó nevezett be Felvidékről, Erdélyből, Vajdaságból és Muravidékről is, mintegy ötszáz darab hímes tojással.

– A tojás egyáltalán nem mai eredetű, az őskortól vannak tojásleletek, ugyanis a világ több részén egy bizonyos tojáselméletet vallanak, mégpedig, hogy a tojásból lett a világunk. Tehát egy teremtéselmélethez fűződik, és szinte minden kultúrában megtalálható magának a tojásnak a szimbóluma. Napjainkban, a mai kultúrában főleg a húsvéthoz kötjük, a locsolóknak ajándékozzuk, de régen tojást tettek a halottak mellé a sírba az újjáéledésnek, a feltámadásnak a jelképeként. Moldvában még ma is a mátkaválasztásnak a tárgya, ugyanis tojást váltanak, mátkát választanak maguknak. Maga a tojásdíszítés is tájegységenként, népcsoportonként változik, mások a díszítőtechnikák. A díszítmények is ősi eredetűek, amelyeknek sajátos, szimbolikus jelentőségük van. Manapság virágok, nyuszikák és csirkék vannak a tojásokon, de a régi ember nem így csinálta, hanem megvolt egy hagyományos díszítőkultúra. A moldvai és a gyimesi tojásokon még mindig meg lehet találni az ősi eredetet. Régen csakis főtt, kifújatlan tojásokat díszítettek, a kifújt tojások az utóbbi 15 évben jelentek meg. Azzal, hogy kifújjuk a tojást, gyakorlatilag megszüntetjük a szimbólumát. Kifújt tojásokat azóta használunk, amióta tojásfát díszítünk, merthogy a tojásfa sem hagyományos a magyar népi kultúrában. A barkadíszítés egy német szokásból került át hozzánk.

Jómagam körülbelül 12 éves korom óta foglalkozom tojásírással. Hagyományos tojásokat készítek, amelyek viasszal íródnak. Azért hívjuk írott tojásnak, mert egy bizonyos kesice (íróka) nevű kis eszközzel viaszt viszünk fel a tojás héjára, ami megakadályozza azt, hogy a festék befogja. Tehát ahol rajta van a viasz, ott nem fogja meg a festék. Előbb megírjuk a tojást, utána festjük. Ma már mindenre írunk, kifújt tojásra, kis és nagy tojásra, tyúk-, liba-, kacsa-, fürjtojásra, tehát mindenre, ami tojás. Régen csak a szép, nagy, egészséges tyúktojást írták meg. Napjainkban a többség kizárólag kifújt tojásra ír, így megőrizzük a motívumkincset. Kíváncsiságból beírtam egy tojásíróképzést, ami ugyan már befejeződött, de az oktatókkal és a volt osztálytársakkal mai napig is tartjuk a kapcsolatot. Meghirdették a Tankó Anna Országos Tojásdíszítő Pályázatot, a téma pedig a tulipános minta volt. Mivel vannak tulipános mintáim, írok tulipános tojásokat, úgy voltam vele, egy próbát megér, elküldtem a munkáimat. Igen nagy meglepetés volt, amikor mondták, hogy első díjas lettem. Alig hittem el. Azért is küldtem be őket, hogy kapjak visszaigazolást, hiszen a tojásírást hungarikummá nyilvánították, ezért szerettem volna visszajelzést kapni. Ez megerősítés, hogy amit csinálok, azt jól csinálom. Akkor is folytatnám tovább, ha nem lettem volna első díjas. Meg kell vigyázni azt, amink van. Vannak vajdasági tojások is, például a felső-torontáli tojásgyűjtemény a Néprajzi Múzeumban. Ezeket is próbálom újraírni, népszerűsíteni, megmutatni. Tojást egyébként nem írok egész évben, januártól húsvétig foglalkozom ezzel – mesélte a díjazott.

Zita még gyermekkorában, Erdélyben szippantotta magába a kézművesség alapjait. Nem az ékszerkészítéssel, de nem is a tojásírással kezdte: először a fafaragást próbálta ki.

– Eszem ágában nem volt fát faragni. Nagyon szerettem járni a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba, jól éreztem ott magam, az volt a második otthonom. Érdekeltek a régi dolgok. Isten nyugtassa Haszmann Pali bácsit, ő kérdezte, van-e bicskám. „Ott egy darab fa, kezdj vele valamit, ne ülj itt hiába!” Fogtam hát a bicskámat, és elkezdtem fát faragni, vagyis valójában fafaragással indult a kézműves karrierem. Nem maradtam a fánál, mert az nem éppen női munka, de a mai napig faragok, főleg dísztárgyakat készítek, de nem eladásra, csak saját célra – közölte Zita.

A törökbecsei kézműves népi és divatékszereket is készít gyöngyökből, hogy minden vásárlói rétegnek megfeleljen.

– Gyöngyöt fűzni is valamikor 12 éves koromban kezdtem el egy nagyváradi táncháztalálkozón a kézműves műhelyben, és azóta is foglalkozom vele. Először hobbiból, szórakozásból, főleg ajándékba készítettem, ma már mindenféle ékszert csinálok. Jobban szeretem a népi stílusú ékszereket, de nem arra van nagyobb kereslet, így az etno mellett a divatos is megtalálható nálam. Az anyaországban megvalósítható, hogy valaki csak népi ékszereket készít, de nálunk nem, mivel a vásárlói köröm nagyon vegyes. Magyar népi ékszert nem biztos, hogy el tudok adni egy szerb anyanyelvű vásárlónak. Erdélyben is hasonló a helyzet, mert román vevőim is vannak, nekik is meg kell felelni. Menyasszonyoknak is készítek ékszereket. Követnem kell a divatot, de zsűriztetem is a termékeimet a Hagyományok Házában, és jó eredményeket érek el. Vásárokon, kiállításokon, bemutatókon jelen vagyok. Egyszer valaki meg is jegyezte viccesen, hogyha valahol két asztalt összehúznak, akkor én biztosan ott vagyok – mondta Zita, aki hozzátette: annak ellenére, hogy rengeteg tapasztalata van, folyamatosan képezi magát.

– Rendszeresen járok Békéscsabára különböző képzésekre. A koronavírus-járvány ideje alatt, amíg itthon ültünk és nagyon ráértünk, gondoltam egyet, és beírtam egy népi játszóházi foglalkozásvezető tanfolyamot. Gyermekjátszóházakat vezetek több mint húsz éve, de erről nem volt papírom. Adódott az alkalom, hogyha már ott voltam, beírtam a tojásíró képzést is. Ezt követte a gyöngyfűző tanfolyam, azt is befejeztem. Nálunk nem, de Magyarországon előny, ha dokumentum is igazolja az elvégzett képzést. A gyermekjátszóházakban körülbelül tízféle foglalkozást vezetek, például népi hangszerek készítése, gyöngyfűzés, csuhé, agyagozás, nemezelés, tojásírás, mézeskalács-készítés stb. A gyerekek szeretnek mindennel bütykölni, nekem nem a gyerekekkel van gondom, hanem az idővel, hiszen általában időkeretek közé vagyunk szorítva. Mondjuk 45 percben 15 gyerekkel elég nehéz úgy foglalkozni, hogy abból legyen is valami. Tehát nem az a gond, hogy a gyereket nem érdekli, hanem az, hogy nem tud normálisan dolgozni, nincs rá ideje. Nem igaz az, hogy a mostani gyerekeket semmi nem érdekli, és hogy nehéz őket lekötni, nálam mindig tömeg van. A játszóházakat elő kell készíteni. A kívülálló azt látja, hogy dolgozik az ember másfél órát, de valójában nem másfél óra az, hanem két és fél, három nap, hiszen mindent elő kell készíteni, át kell gondolni, hogy mit is fogunk csinálni. Most éppen népi bőrműves képzésre járok Békéscsabára, mindenféle tárgyakat készítünk bőrből, például bicskatokot, táskát, övtáskát, szíjat, tarsolyt. Ezen a területen bizony semmilyen tapasztalatom nem volt, nulláról kezdtem másfél évvel ezelőtt. Októberben fejezem be, de utána sem pihenek: vár rám még egy kézműves felnőtt oktatói képzés, ennek köszönhetően a felnőtteknek is tarthatok különböző foglalkozásokat. Tulajdonképpen ezt eddig is csináltam, de most papírom is lesz róla – zárta beszélgetésünket Torjai Zita Katalin.

Március 25-én, hétfőn nyílt meg a Míves húsvéti tojások elnevezésű kiállítás Zentán a Vajdasági Magyar Művelődési Intézetben, amelyet április 10-éig tekinthetnek meg az érdeklődők. A tárlaton Zita munkáit is bemutatják.

Nyitókép: Ótos András felvétele