2024. október 16., szerda
OLIMPIA 2028

Öttusa helyett hullámlovaglás?

A súlyemelés, az ökölvívás és az öttusa nem szerepel a 2028-as Los Angeles-i olimpia előzetes programjában, ugyanakkor bizonyos feltételek teljesülése esetén még bekerülhetnek a műsorba.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó testületének háromnapos ülése után Thomas Bach elnök beszélt erről a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Megemlítette azt is, hogy gördeszkában, sportmászásban és hullámlovaglásban – melyek Tokióban szerepeltek először az ötkarikás műsorban, és Párizsban is ott lesznek a programban – biztosan rendeznek majd versenyeket a kaliforniai nagyvárosban is.

A Nemzetközi Öttusaszövetségnek (UIPM) a jövő év végéig kell véglegesítenie javaslatát az új formátumra vonatkozóan, illetve addig kell megjelölnie, melyik sportág kerül be a kivett lovaglás helyére. Emellett jelentős költségcsökkentést kell felmutatnia, és bizonyítania azt, hogy a sportág biztonságos, mindenkinek hozzáférhető, és vonzó a fiatalok, illetve a nagyközönség számára. A UIPM már reagált is a NOB vezető testületének állásfoglalására, közleményében megköszönte a „világos kommunikációt”, egyúttal jelezte, hogy az ötödik szám kiválasztására, beépítésére életre hívott munkacsoport jövő augusztusra elkészíti jelentését, a kongresszus pedig 2022 novemberében dönt erről.

Ami a súlyemelést és az ökölvívást illeti, a mellőzés oka az, hogy a két sportág nemzetközi szövetségének az irányítása a NOB szerint nem megfelelő, az elmúlt években pénzügyi és korrupciós gondokkal küzdött mindkét világszervezet. A Nemzetközi Súlyemelő-szövetség (IWF) következő vezetőségének demonstrálnia kell az együttműködését és azt, hogy lényeges változás állt be a vezetési kultúrájában. Továbbá bizonyítania kell, hogy megbirkózik a doppingolás jelentette problémákkal, és hogy erős és független doppingellenes programja van. A Nemzetközi Ökölvívó-szövetségtől (AIBA) az irányítás, a pénzügyi átláthatóság és a fenntarthatóság területén vár javulást a NOB, amely arról is szeretne meggyőződni, hogy a bíráskodás a jövőben tiszta lesz. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság az elmúlt években mindkét szövetséget többször felszólította a problémák orvoslására.

A három veszélyeztetett sportág közül öttusában az első, ökölvívásban a hatodik helyen állnak a magyarok az összesített olimpiai éremtáblázaton, míg a súlyemelésben a huszonegyedikek. A magyarok öttusában eddig 9 arany-, 8 ezüst- és 6 bronzérmet, ökölvívásban 10 arany-, 2 ezüst- és 8 bronzérmet, súlyemelésben pedig 2 arany-, 9 ezüst-, valamint 9 bronzérmet szereztek.

Az előzetes programot a NOB-tagságnak februárban, a pekingi téli játékok idején kell jóváhagynia, de a most kimaradó sportágak 2023-ban még visszakerülhetnek.