2024. április 14., vasárnap
ATLÉTIKAI VILÁGBAJNOKSÁG – BUDAPEST

Ivana Vuleta világbajnok!

Dráma a férfi a kalapácsvetőknél – Noah Lyles a világ jelenleg leggyorsabb embere

Ivana Vuleta két bronzérem és egy negyedik hely után felért karrierje csúcsára: a budapesti atlétikai világbajnokság tegnapi versenynapján 7,14 méteres kísérletével, a világ idei legjobb eredményével megnyerte a női távolugrást! A nagybecskereki atléta szinte végig vezetett, első sikertelen ugrása után a második sorozatban 7,05-ös kísérletével állt az élre (mint később kiderült, már ez is elég lett volna a győzelemhez), majd az ötödik próbálkozásával tovább javított. A többiek ezúttal megközelíteni sem tudták, így a nagybecskereki klasszis két fedett pályás vb után végre szabadtéren is nyerni tudott. Az ezüstérmes az amerikai Tara Davis-Woodhall, a bronzérmes pedig a román Alina Rotaru-Kottmann lett, 7 méter fölé azonban egyikük sem jutott.
A férfi kalapácsvetés döntőjében Halász Bence sokáig szezonbeli legjobbjával, 80,82-vel vezetett, majd a harmadik sorozatban 81 méter fölé is került, ám ezt a kísérletét utólag megsemmisítették, miközben vetélytársai, a kanadai Ethan Katzberg és a lengyel Wojciech Nowicki is fokozatosan javult. Előbbi 81,25-tel nyerte a számot, míg utóbbi 81,02-vel begyűjtötte az ezüstérmet, a magyar versenyzőnek így meg kellett elégednie a harmadik hellyel.

Halász Bence euforikus hangulatban versenyzett (MTI)

Halász Bence euforikus hangulatban versenyzett (MTI)


A nap minden bizonnyal legnézettebb számában, férfi 100 méteren sok sztár már az elődöntő során elvérzett, búcsúzott az előzőleg favoritnak kikiáltott címvédő, Fred Kerley és az olaszok olimpiai bajnoka, Lamont Marcell Jacob is, Noah Lyles (9,87 mp) és amerikai honfitársa, Christian Coleman (9,88 mp) ugyanakkor meggyőző teljesítménnyel került a fináléba. A döntőben a táv első felében senki sem tudott felülkerekedni, a hajrában azonban Lyles ellentmondás nem tűrően utasította maga mögé a mezőnyt és 9,83-as egyéni csúccsal ért célba. A második helyen a botswánai tehetség, a mindössze 20 éves Letsile Tebogo robogott át a célvonalon, a harmadik pedig a brit Zharnel Hughes lett. Lyles nem alaptalanul állította a vb előtt, hogy két aranyért érkezik Budapestre, a 100-at már behúzta, kiderül, 200-on mire lesz képes.
Magyar szempontból fontos, hogy Krizsán Xénia mindössze 22 ponttal maradt le a hétpróba dobogójáról, 6749 pontja a negyedik helyhez volt elegendő, a magyar sportoló így is túlszárnyalta eddigi legjobbját. Nemes Rita a 10. lett. A számot a brit Katarina Johnson-Thompson nyerte.

Holland bakik, amerikai aranyak és világcsúcs

Szombaton négy számban hirdettek győztest. Az időjárási körülmények, a magyar fővárosra lezúduló rengeteg csapadék miatt a Hősök terén a férfi 20 km-es gyaloglás 8 óra 50 percre kiírt rajtját két órával csúsztatták, a számot és a vb első aranyérmét a spanyol Álvaro Martin szerezte meg. A Nemzeti Atlétikai Központban is módosítottak a rajt időpontján, a kiírtakhoz képest minden egy órával később kezdődött. A stadionos program több meglepetést is tartogatott, a hollandok minden bizonnyal sokáig keserű szájízzel emlegetik majd a nyitányt, rövid idő alatt két biztos aranyérmet is elveszítettek: előbb Sifan Hassan, a női 10 000 méter tornymagas esélyese esett hasra a célvonal előtt, majd honfitársa, Femke Bol a 4x400 méteres vegyes váltó befutójaként követte el ugyanezt a hibát. A leghosszabb pályaszám döntője az utolsó körig eseménytelenül telt, a kétszeres olimpiai bajnok Hassan és az etióp különítmény – Gudaf Tsegay, Letesenbet Gidey és Ejgayehu Taye – a csengőt követően „robbantott”. A hajrában sokáig a holland tűnt befutónak, az utolsó egyenesben viszont Tsegay félelmetesen közel került hozzá, kívülről próbált elmenni mellette és 50 méterrel a célvonal előtt összerúgtak, aminek következtében Hassan elterült a földön, az etióp pedig vérző térddel ugyan, de elsőként ért be. Mögötte a címvédő és világcsúcstartó Gidey lett a második, míg Taye a harmadik. Femke Bol hibája talán még fájóbb, a vegyes váltó nemcsak az aranyat, de a világcsúcsot is elbukta a klasszis bakija miatt. Már ez első kör után nyilvánvalóvá vált, hogy a győzelem sorsa a hollandok és a B csapatot kiállító amerikaik között dől majd el. Az utolsó váltásnál is fej-fej mellett haladt a két válogatott, a záróemberek, Bol és Alexis Holmes gyakorlatilag egyszerre kapták meg a botot. Az idén 400 síkon és gáton is parádézó holland egyből az élre állt, a tengerentúli azonban nem szakadt le. A fedett pályás világcsúcstartó a célegyenesben folyamatosan figyelte kívülről érkező riválisát, ám szemmel láthatóan elfáradt és besavasodott, aminek következtében néhány méterrel a célvonal előtt hasra esett. Holmes végül könnyedén galoppozott be az első helyen, méghozzá 3:08,80 perces világcsúccsal! Bol hamar felállt és a harmadik helyen bedobta magát, a botot azonban már korábban elhagyta, így Hollandia érem nélkül maradt.

Sifan Hassan az etiópok gyűrűjében, balról a későbbi győztes, Gudaf Tsegay (Beta)

Sifan Hassan az etiópok gyűrűjében, balról a későbbi győztes, Gudaf Tsegay (Beta)


A nap talán legjobban várt fináléja, a férfi súlylökés ugyanakkor elmaradt a várakozásoktól, a magyar felmenőkkel rendelkező Joe Kovacs megszorongatni sem tudta honfitársát, Ryan Crouser öt centiméterrel elmaradva saját világcsúcsától, 23,51 méterrel magabiztosan nyert. A papírforma egyértelműen Crouser diadalát ígérte, ám az olimpiai bajnokot az utóbbi hetekben komoly egészségügyi problémák hátráltatták – több vérrögöt is találtak a lábában –, ennek ellenére vállalta a budapesti szereplést. A favorit a délelőtti selejtező során már első próbálkozásával biztosította helyét a döntőben, ahol 22,63-mal kezdett, második kísérlete már 22,98-ig repült, az utolsó sorozatban pedig 23,51-ig szállt a golyó. Riválisai közül sokáig egyedül a második helyezett, Leonardo Fabbri jutott 22 méter fölé, az olasz a harmadik sorozatban elért 22,34-gyel szerezte meg az ezüstérmet. Kovacs 22,12 méteres legjobbja a bronzérmet ért. Armin Sinančević 20,78-cal a kilencedik lett.
Eredmények, férfiak, 100 m: 1. Noah Lyles (Egyesült Államok) 9,83 másodperc, 2. Letsile Tebogo (Botswana) 9,88, 3. Zharnel Hughes (Nagy-Britannia) 9,88. 10 000 m: 1. Joshua Cheptegei (Uganda) 27:51,42 perc, 2. Daniel simiu Ebenyo (Kenya) 27:52,60, 3. Selemon Barega (Etiópia) 27:52,72. 20 km gyaloglás: 1. Álvaro Martín (Spanyolország) 1:17:32 óra, 2. Perseus Karlström (Svédország) 1:17:39, 3. Caio Bonfim (Brazília) 1:17:47, …, 23. Helebrandt Máté 1:21:16. Súlylökés: 1. Ryan Crouser (Egyesült Államok) 23,51 méter, 2. Leonardo Fabbri (Olaszország) 22,34, 3. Joe Kovacs (Egyesült Államok) 22,12, …, 9. Armin Sinančević (Szerbia) 20,78. Kalapácsvetés: 1. Ethan Katzberg (Kanda) 81,25 méter, 2. Wojciech Nowicki (Lengyelország) 81,02, 3. Halász Bence 80,82. Nők, 10 000 m: 1. Gudaf Tsegay (Etiópia) 31:27,18 perc, 2. Letesenbet Gidey (Etiópia) 31:28,16, 3. Ejgayehu Taye (Etiópia) 31:28,31. 20 km gyaloglás: 1. Maria Perez (Spanyolország) 1:26:51 óra, 2. Jemima Montag (Ausztrália) 1:27:16, 3. Antonella Palmisano (Olaszország) 1:27:26, …, 34. Oláh Barbara 1:35:55, 35. Madarász Viktória 1:36:13. Távolugrás: 1. Ivana Vuleta (Szerbia) 7,14 méter, 2. Tara Davis-Woodhall (Egyesült Államok) 6,91, 3. Alina Rotaru-Kottmann (Románia) 6,88. Hétpróba: 1. Katarina Johnson-Thompson (Nagy-Britannia) 6740 pont, 2. Anna Hall (Egysült Államok) 6720, 3. Anouk Vetter (Hollandia) 6501, 4. Krizsán Xénia 6479, …, 10. Nemes Rita 6232. 4x400 m vegyes váltó: 1. Egyesült Államok (Justin Robinson, Rosey Effiong, Matthew Boling, Alexis Holmes) 3:08,80 p – világcsúcs, 2. Nagy-Britannia 3:11,06, 3. Csehország 3:11,98, …, 11. Magyarország (Molnár Attila, Kéri Bianka, Wahl Zoltán, Molnár Janka) 3:14,08.

Nyitókép: Ivana Vuleta 33 évesen ért fel a csúcsra (Beta)