Baba-Gáj (Babagáj, Baba Káj, Babakáj) az Al-Duna titokzatos ékessége, legendák és mitikus történetek helyszíne. A Kazán-szoros kapujában romantikus és mohos várromok szomorkodnak a parton. Galambóc és Szent László vára között a vízből egy szikla emelkedik ki, amelyet Baba-Gájnak hívnak. Azért Baba-Gáj, mert „a török vár parancsnokának a lánya szerelmes volt egykor a magyar vár kapitányába – írja Szabó Zoltán A Vaskapun túl (1936) című útikönyvében. – Míg a két vár a Duna két partján nézett farkasszemet, addig ők ennél a sziklánál találkoztak. Mikor a török apa megtudta lánya bűnét, ide kötötte ki a sziklára, a Duna közepére, viharos időben, hogy senki se tudja kimenteni. A vihar fölött csak azt lehetett hallani, hogy a lány »babagájt« kiáltozik, így hívja kegyetlen apját”. A történet a középkor óta része a magyar mitológiának, és meghatározó szerepe volt a történetírásban is.
Erődi Kálmán a Magyar Földrajzi Intézet kiadásában 1914-ben megjelent Az Alduna és vidéke című könyvében tudni vélte, hogy a nép fantáziája több mondát fűzött a rejtélyes sziklához. „Régen a hajósok réme volt. A fenyegető veszedelmek emléke él azon szokásban, hogy aki először kel itt át, azt megkeresztelik az Izlas, a Tachtalia és a Greben zuhatagok nevében.” A Baba-Gáj után a húsz kilométer széles Duna hirtelen 400 méteres tölcsér alakban összeszűkül, és meredek partok közé fut be, ez tulajdonképpen a titokzatos, legendás történetekkel teli Duna-szoros kezdete. Innentől a római és a bizánci, majd a népvándorlás kori és a török háborúk emlékei felett a megzabolázhatatlan természet veszi át az uralmát, és Szabó Zoltán „szerelmes” tájismerete kellett ahhoz, hogy szóra bírja a vidék: „A Kazán-szoros a múlt századi utazónak való táj – írta a szellemi honvédelem programjának megfogalmazója az al-dunai útját követően –, csak romantikus ember mondhatja erről a regényes vidékről az illő szavakat. Teli örvényekkel, harsogva rohan a Duna a szűk falak között, a sziklák rovátkáiban hősi mesék ülnek. Nehéz a meredek hegyek tetejére nem tündéreket képzelni, amint aranyfésűvel bontják hajukat, és időnkint leszállnak a vízre, hogy ölelésükkel mélybe rántsák a jámbor hajósokat. Szinte keresi az ember őket a zord sziklák tetején, szinte várja, hogy komor balladákba kezdenek, és énekük foszlányai lassan folynak majd el a vízen. Ha a Rajna völgyéhez románcok illenek, édeskések és érzelgősek, ide nehéz ritmusú balladák, faragott, kemény szavakkal. Ködök és rohamra gyülekező felhők illenek ehhez a képhez, erőkről beszélnek a karikázó örvények, és erőkről beszél maga a part. […] A Duna napfényben komoly-zöld színekben csillog, felhők alatt pedig sötétszürkére válik a vidék. Messzebb a fák erős zöldje és a füvek vidám világoszöldje színezi a hajlotthátú dombokat, és sehol egy falu. Mintha az ember félt volna megtelepedni itt a természet nagy erőinek szomszédságában, az épített hadiutak mentén. Kapu volt ez a táj mindig, a határőrök és katonák székhelye, kapu, amelyik inkább kizár, mint átereszt.”
1897-ben Vachott Károly fordításában jelent meg az ismeretlen angol szerző A Herkules vize című kétkötetes regénye. Beköszönő soraiban olvasható Zálár József A Gyöngyösi Újság szerkesztőségének című, 1897. február hó 26-án Egerben fogalmazott levele, amelyben elmondta, Vachott Károly angol regény fordításával akarta megajándékozni az olvasót, s ehhez Pulszky Ferenctől kért tanácsot. Pulszky az akkoriban New Yorkban névtelenül megjelent Herkules vize című regényt ajánlotta neki, „mint egyikét a legszebb angol regényeknek, melyek 1885-ig Amerikában napvilágot láttak”. A mű amerikai szerzője nem sokkal korábban geológusokkal járt tudományos körúton Magyarországon, s a Herkules-fürdőben is megfordult. „Ott és akkor támadt az a gondolata, hogy a Herkules vize cím alatt regényt ír. E művel nagy tetszést aratott egész Amerikában” – olvasható a levélben. A Herkules-fürdői vendégek hajóval bejárták az Al-Duna vidékét is. „Az egyik oldalon Szerbia látszik – írta regényében az angol utazó –, a másik oldalon Magyarország, magas sziklák egyenetlen sorban sötét barlangokkal váltakozva tűnnek fel a láthatáron, majd erdővel benőtt meredélyek láthatók egész a víz színéig terjedve, majd megnyílik a sziklasor, a víz kis öblöt képezvén, tölgy- s mogyoróbokrokkal benőtt csöndes völgyet tüntet elő. A magyar parton még látható az életnek csekély nyoma, hosszabb időközökben fel-feltűnik messziről egy-egy falu, az úton látszik néha egy-egy szekér, s a vízparton mozog valami fekete pont, amely emberi teremtményt sejtet. A szerb part egészen élettelen. Nincs ott egy falu sem, egyetlen ház, semmi nyoma emberi lakásoknak, csupán néhány őrház látható a sziklaoldalban egymástól nagy távolságra, s még ritkábban egy-egy halászkunyhó, s előtte a napfényre kiterített vizes háló, s a hosszú póznákra aggatott szárított haldarabok, mint meggyilkolt emberek fejei. Dunamelléki komor, vad magány. Itt egyik merev szikla olyan, mint a másik, s mégis mindenik gyönyörű, s amerre csak nézel, mintha valamely sötét képű keleti tekintene vissza rád bús szemeivel komor turbánja alól.” A gőzös kapitánya a vízből égnek meredő sziklára mutatott: az ott a Baba-Gáj – s elmondta a történetét is. Egy legenda fűződik hozzá: „a szép török nő szerelemből megszökött egy bátor magyar ifjúval, de elfogván, kitétetett ama sziklára, s midőn elhagyták foglárai, visszakiáltanak hozzá: »Babakei« – azaz: vezekelj!”
Gecser Béla pancsovai polgári iskolai tanár A Dunán le Zimonytól Turn-Severinig és Orsovától Herkulesfürdőig (1893) című kiváló tájtörténeti munkájában így fogalmazott: a Babakáj szikla, mint rendkívüli természeti tünemény megragadta a nép képzeletét, s mesés történetekkel fonta körbe a szürke szikla kopasz fejét. Közülük az egyiknek szerb hősei vannak: „Egy szerb vojvodának gyönyörű fiatal felesége volt, kit végtelenül szeretett, és szörnyű módon féltette még az illatos, ártatlan szellőtől is. Féltékenysége rémképekkel rajzolta tele lelkét, s ezek hatása alatt a védtelen, ártatlan nőt a sziklához vasaltatta, hol az hamarosan elveszett.” Egy másik népmonda szerint ez a rettentő sors egy szép szerb nővel meg egy magyar daliával történt volna meg, „kik egymásba szeretvén az ifjú a lányt megszöktette, azonban a komor szirtnél utolérettek, és a szép szerb nőt ért borzasztó halállal lakoltak mindketten. Éjnek idején, s ama rettentő zivatarok alkalmával, melyek a Duna nyugodt arcát annyira eltorzítják, a susogó, vagy zúgó habok közül gyakran föl-fölhangzik a panaszos sóhaj, a kínos jajgatás, mint a nép hite vallja”.
Gecser Béla leírása szerint a Klisszura, a tulajdonképpeni szorulat a Babakáj sziklánál kezdődik, melyet már az ókorban Klisszurának neveztek. A szerb parton a Greben-hegy és hegyfok (a legmagasabb csúcs 779 méter) V alakban nyúlva be a Duna medrébe mészkőszikláival, s összeszorítva azt 200 méternyire. A megszorult folyó hatalmas erejével csapkodja hullámait a medrében elterülő sziklapadokhoz, a kiálló hegyfokhoz, melyek tompa morajlással ütődnek vissza veszélyes ellenáramlással, mély örvényeket, forgókat okozva a szűk útban. Az örvénylő hullámok meg-megringatják a csöndesen, óvatosan utazó hajót, melynek falain tovább törnek szét. A zuhatagokon tapasztalt és ügyes kormányos vezetése nélkül semmi hajó sem mehet át. A keresztelés hagyományos szertartását így foglalta össze: „Régen a hajók a Babakájhoz érve megálltak, és Isten segítségét kérték, hogy a veszedelmes helyen átjuthassanak. Amikor a zuhatagok a szabályozásnak köszönhetően eltűntek, a vallásos szokás helyébe a hajósok tréfás szokása lépett. A Babakáj tövéből mert vízzel egy hajóstiszt meglocsolta az új utazót: „hogy ezen veszedelmes zuhatagokon baj nélkül átmehess, én ezennel megkeresztellek az Izlás, Tachtália és Gráben nevében, ámen!”. Gecser Béla könyve egy sokszínű, történelmi, néprajzi és földrajzi elemekkel tarkított útikalauz.
Egyessy Géza a Vasárnapi Újság 1891. január 18-i számában megjelent A Vaskapu szabályozási munkáinak megkezdése című útirajzában nem leplezett lelkesedéssel írta: gőzhajójuk a délelőtti órákban ért Ó-Moldova községhez, ahol az Al-Duna szabályozási munkálatainak első szakasza kezdődött. „Az al-dunai vidék regényessége már itt feltűnik. Jobbról a Babagáj sziklatömb nyúlik ki a Dunából, bal felől a régi László-vár, ezzel szemben pedig a ritka szépségű Galambócz-vár romjai teszik érdekessé az utat. Tovább haladva hajónk a Kliszura vidékére ért. Itt a Duna bal partján folyvást követ utunkban a hegyoldal alján elvonuló Széchenyi-út, melyet Széchenyi István gróf a közlekedés megkönnyítése czéljából építtetett.” Nem sokkal ezt követően, 1893. június 11-én jelent meg a Vasárnapi Újságban A Vaskapunál című úti beszámoló is. A Kliszura vidékére érve a hajóról az egész társaság elragadtatással szemlélte az eléje táruló felséges panorámát. „Balra, a magyar parton László-várának festői omladékai, a szerb oldalon Galambócz romjai tűntek föl, a hatalmasan zúgó folyam közepén pedig a Babagáj szikla meredezett, melyet a közhit, nem is minden logika nélkül az al-dunai út első határkövének tekint, mindez külön-külön is, együtt is, igazi festői kép. Századok, sőt ezredek történetét hirdetik itt minduntalan az emberkéznek töredékesen fennmaradt alkotásai. A folyó jobb partján a hatalmas sziklába vésett lyukak sora mutatja a Traján császár útjának irányát, s fogalmat nyújt arról a sok verejtékről és könnyről, melybe ez a rendkívüli alkotás került. […] a komor sziklafalak egyik emléktábláján néhai Baross Gábor neve olvasható, ki vasakarattal vitte itt harczba a tudománnyal vértezett gyönge emberi erőt, hogy a természettel megküzdve nyisson új, biztosabb utat a művelődésnek és gyarapodásnak hazája javára. Akkori hű munkatársa, most már gondjainak örököse Lukács Béla kezeiben oly kiváló szakerők támogatása mellett, mint Wallandt osztálytanácsos, a nagy mű rohamosan közeledik befejezéséhez, világraszóló diadalaként a magyar műszaki tudománynak.”
Az Al-Duna csodálatos, történelmi emlékektől gazdag vidéke a turisták látogatása mellett rendszeres célja volt az iskolai kirándulásoknak is, az iskolai évkönyvekben gyakran olvashatók az erről szóló beszámolók. Kopper Irma Aldunai utunk című útirajza A palánkai áll. polgári fiú- és leány-iskola értesítője [az] 1910–11. tanévről (1911) című kiadványban olvasható. „Mögöttünk Zimony ablakait s az ezredévi emlék turul madarát aranyozta be a kelő nap. Pancsova, Szendrő vára és a Senki szigete után Báziásnál már nemcsak a szerb, hanem a magyar parton is hegyek kísérik a Dunánkat. »Ott a Babagáj!« – hangzik fel a kiáltás. Csakugyan, hatalmas szikla ült a Duna közepén, egykedvűen tűrve, ahogyan korbácsolják a hullámok. Tőle jobbra, kiugró magaslaton Galambóc vára látszik. Büszkén tekint alá a szirtfokról, mintha ma is ellenséget várna. Szemben vele László-vár őrzi egyetlen, félig ledőlt falát.” A várfalak láttán Kopper Irma diáklánynak a lelkében fölcsendültek Arany János Rozgonyiné című költeményének sorai: „Galambócot a Dunáról / Ostromolni kezdik; / Folyamon is, szárazon is / Egyre törik, vesztik. / Elől, elől Rozgonyival / Kedves élet-párja, / Hiv szerelme, szép Cicelle, / Szentgyörgyi leánya. // Lászlóvárott a magyarság / Vala bátorságban. / Híre futott a csatának / Széjjel az országban. / Egy árva szó sem beszéli / Zsigmond győzedelmét; / Mind a világ, széles világ / Rozgonyi Cicellét.”
Irodalom: A Herkules vize I–II. Regény. Angolból fordította Vachott Károly; Gyöngyös – Nyomatott Kohn L. könyvnyomdájában, 1897. 318 p. + 335. p.; [Gecser Béla]: A Dunán le Zimonytól Turn-Severinig és Orsovától Herkulesfürdőig. Írta Gecser Béla polg. isk. tanár; Pancsova – Nyomatott Wittigschlager K.-nál, 1893. 218 p.; Egyessy Géza: A Vaskapu szabályozási munkáinak megkezdése; Vasárnapi Újság, 1891. január 18. 36–41. p.; A Vaskapunál; Vasárnapi Újság, 1893. június 11. 415–418. p.; K. I. [Kopper Irma]: Aldunai utunk; In: A palánkai áll. polgári fiú és leány iskola értesítője [az] 1910–11. tanévről. Közli Zakkay Aladár igazgató; Palánka – Kristofek és Blázek könyvnyomdája, é. n. [1911]. 17–21. p.; Kolumbán Lajos: A Délvidéken és az Aldunán; Budapest – Lampert, 1911. 86 [1] p.; Kerékgyártó Árpád: Kárpátoktól–Adriáig – Kirándulási útmutatók; Budapest – Magyar Földrajzi Intézet Rt., 1914. 78 p.; Erődi Kálmán, dr.: Az Alduna és vidéke; Budapest – Magyar Földrajzi Intézet Rt., 1914. 65 p.; Szabó Zoltán: A Vaskapun túl; Budapest – Az Élet kiadása, é. n. [1936], 174 p. – 4. Balkáni útikönyv; Mák Ferenc: Régen a hajósok és a vándorok réme volt – Legendák, epikus történetek, babonák és hiedelmek a történelmi Al-Dunán I–XV.; Magyar Szó – Kilátó, 2013. január 26–27. 22–23. p.; 2013. február 2–3. 22–23. p.; 2013. február 9–10. 22–23. p.; 2013. február 15–16–17. 23. p.; 2013. február 23–24. 23. p.; 2013. március 2–3. 24. p.; 2013. március 9–10. 24. p.; 2013. március 16–17. 24. p.; 2013. március 23–24. 24. p.; 2013. március 30–31. és április 1. 23. p.; 2013. április 6–7. 24. p.; 2013. április 13–14. 24. p.; 2013. április 20–21. 24. p.; 2013. április 27–28. 24. p.; 2013. május 4–5. 23. p.
(Folytatjuk)
Nyitókép: Mák Ferenc archívuma
