32. rész
A zimonyi millenáris emlékművet Magyarország ezeréves fennállásának évfordulója alkalmából 1896. szeptember 20-án avatták fel Zimonyban a Hunyadiak egykori várának területén. Ebben a várban halt meg a nándorfehérvári győztes csata után, 1456. augusztus 11-én pestisjárványban Hunyadi János, október 23-án pedig meghalt társa, Kapisztrán János is.
Magyarország védelmében 1456. július 3-a és 22-e között Nándorfehérvárnál zajlott a középkori Európa egyik legjelentősebb csatája, amely végül Hunyadi János és a magyar sereg diadalával ért véget. A honalapítás millenniumának megünneplését, a magyarság történetének európai fordulópontját jelentő esemény méltó megörökítését az országgyűlés az 1896. évi VIII. törvénycikkben rögzítette, amely kimondta: „a honalapítás ezredik évfordulójának maradandó emlékekkel való megörökítése céljából […] az ország hét különböző pontján, nevezetesen: a munkácsi várhegyen, a nyitrai Zobor hegyen, a Morva vizének a Dunába torkolásánál emelkedő dévényi várhegyen, Pannonhalmán, a zimonyi várhegyen, Pusztaszeren és a brassói Czenk hegyen” állítanak emlékoszlopot. A kiegyezés után, de különösen a honfoglalás ezeréves évfordulójának időszakában a történeti Magyarország területén számos köztéri szobor, emlékmű született. A lázasan folyó építkezések, restaurálások, a történelmi emlékek megidézése mellett rangot adott egy-egy városnak, ha emléket állított nagy szülöttjének, patrónusának, vagy kegyelettel emlékezett meg a magyar történelem során a szabadságért vérüket áldozó hősökről.
Thaly Kálmán Az ezredévi országos hét emlékoszlop története című (1898), emlékiratként is olvasható könyvében így fogalmazott: az emlékművek felállítására létrehozott bizottság feladata volt, hogy „az ország négy kapuját, északon, délen, nyugaton és keleten egy-egy emlékoszloppal jelöljük meg; a minek czélja, hogy valamint az ott lakó nemzetiségek, úgy az országba bejövő idegenek is lássák azokban a magyar állameszme kifejezését; lássák e feltűnő helyen álló oszlopokról, hogy az magyar föld, melyre léptek; emlékeztessék azok a nemzetiségeket, hogy az magyar föld, melyen laknak, és valamennyi nemzetiségnek kijusson belőlük; – végre biztatóul szolgáljanak azok a magyarságnak, pl. a határszéli székelyeknek”. Észak felől, ahol a magyarok bejöttek, Munkácson állítottak oszlopot; az ottani obeliszk ormán a repülő turulmadár csőrében hordja Attila mesés kardját, amelyet tőle Árpád örökölt, hogy vele az új hazát meghódítsa. „E turul a honfoglaló magyarságnak a Kárpátokról a síkra ereszkedését jelképezi és az ország birtokbavételére czéloz.” Ezzel összhangban a második emlékmű a déli határon, Nándorfehérvárral szemben, a zimonyi várhegyen, a nagy Hunyadi János elhalálozása helyén állt.
Anonymusnak, Béla király jegyzőjének A magyarok cselekedeteiről című gesztája szerint (Gesta Hungarorum) Árpád Titelen ütött tanyát, s az ellene lázadó Salán ellen három vezérét – Lélt, Bulcsút és Botondot – irányította, akik aztán Bolgárfehérvár alatt, Zemlén földváránál szétverték a Salán segítségére siető, egyesült bolgár–görög hadat, Salánt pedig Árpádnak történt behódolásra kényszerítették, és évi adófizetésre kötelezték. A krónikás emlékek szolgáltak alapul a hét millenniumi emlékmű legdélebbi részének megépítésére. Kristó Gyula A vármegyék kialakulása Magyarországon (1988) című munkájában az önálló Szerém vármegye létezésének első jelét abban látta, hogy 1096-ban a keresztesekkel szemben Zimonyt egy Guz nevű ispán védte (comes et principes Mallevillae, azaz Zimony várispánja), a hivatalosan megnevezett szerémi ispánokkal (comes de Syrmie) azonban az oklevelekben csak később, 1255 után találkozunk.
A történelmi előzmények ismeretében és az adott feltételek között született meg a döntés, hogy a hét Árpád-kort idéző emlékmű egyikét Szerémségben, illetve Zimonyban emeljék fel – az országhatár legdélibb részén, kifejezetten nemzetiségi környezetben, Horvátországban! A magyar történelemben játszott szerepe alapján Zimony az Osztrák–Magyar Monarchia idején a Horvát–Szlavónországhoz tartozó Szerém vármegye egyik kitüntetett értéke, történelmi emlékhelye volt, ezért 1895 nyarán egy Thaly Kálmán által vezetett küldöttség látogatásának célját előzetesen a horvát bánnal kellett egyeztetni. Az emlékhely megépítésével megbízott bizottság szívélyes fogadtatásban részesült Zimonyban, és a város polgármestere engedélyt adott arra, hogy a millennium tiszteletére a Hunyadi-vár romjai között emlékművet állítsanak. A szoborállító bizottság a Hunyadi-várban a keresztyénség ünnepelt hősére, a dicső Hunyadi Jánosra emlékezett. Thaly Kálmán följegyzései szerint a vár négy sarokbástyája még állt, de a falai már omladoztak. „Kiállottunk a legmagasabb szögletbástyára, a honnan az itt már roppant széles Duna, a Száva, a kiáradt vizek tengere látható. Igen elragadó pont, nagyszerűségével elbűvölő kilátás; keletnek, távol a verseczi hegyek körvonalai, idébb a pancsovai tornyok; szemben a két hatalmas folyó egybeomlása.”
A zimonyi Árpád-torony építését 1896 áprilisában kezdték meg. „Minthogy pedig úgy volt tudomásunkra – írta Thaly Kálmán –, hogy a zimonyi várhegy, ahol a nagy Hunyady János meghalt, még a katonai kincstár tulajdona, már eleve fölkértem Széll Kálmánt, igyekezzék az átengedésre nézve Ő Felsége jóindulatát megnyerni. E körülményt ő elő is hozta az uralkodónak, hangsúlyozván, hogy a terület a katonai kincstáré; mire a Felség nyájasan mosolyogva felelé: »Erre a nemes czélra a katonai kincstár oda fogja azt adni készséggel!« Nemsokára ezután bekövetkezett a királyi jóváhagyás az egészre nézve.”
Thaly Kálmán könyvében a millenniumi emlékművek felállítására létrehozott bizottság tagjaként részletesen beszámolt az előkészítő munkálatokról, az emlékművek létrehozásának körülményeiről és az avatóünnepségek történetéről. A hét vidéki emlékmű közül Thaly a zimonyit tartotta a legimpozánsabbnak. „Bezerédi Gyula kitűnően alkotta meg, elannyira, hogy elmondhatom: mind a hét közölt ez a legnagyobbszerűbb és legsikerültebb” – olvasható az emlékiratában. A zimonyi Árpád-torony építésével – tekintettel a szoros határidőre – igen gyorsan haladtak, szeptember legelején már készen állt a középkori várrom udvarának közepén. Az emlékmű ünnepélyes felavatására 1896. szeptember 20-án került sor. Az avatóünnepség szónoka Josipovich Imre horvát–szlavón–dalmát miniszter volt, aki előbb a hivatalos nyelven, horvátul beszélt, azután magyarul folytatta.
Az eredetileg Árpád vezér emlékének szánt emlékmű a felavatását követően a köztudatban Hunyadi-toronyként, mint a törökverő hadvezér halálának helyét jelölő emlékmű vált ismertté. A monumentális emlékmű reneszánsz stílusban épült, három toronnyal, amelyek közül a legmagasabb a 37 méteres középső torony volt. Ennek csúcsán egy bronzból készült, kitárt szárnyú turulmadár volt látható, csőrében karddal. A 4,5 méter szárnytávolságú madár alkotója Bezerédi Gyula szobrász volt. A két kisebb torony közötti párkányon Róna József alkotása, az ülő Hungária kőszobra volt látható, két oldalán egy-egy kőoroszlánnal. Az épület falfelületét zománcozott tégla borította, rajta színdús majolika címerpajzsokkal, kovácsoltvas díszítéssel.
Bánffy Miklós miniszterelnök 1895. évi június hó 13-án kelt levelében így köszönte meg Thaly Kálmán és az általa vezetett bizottság munkáját: „Kiváló örömömre szolgált most újabban is meggyőződhetnem arról, hogy azt a feladatot, melyet a millenáris emlékoszlopok helyének tüzetes megállapítsa érdekében szíves volt elvállalni, hivatottabb és buzgóbb kezekre nem is bízhattam volna; örömmel értesültem róla, hogy t. képviselő úr, mint hazai történetünk alapos ismerője és e hon határain túl is elismert tekintélyű történetírója, szakismereteivel nemcsak a létesítendő emlékművek helyének történelmi szempontokkal indokolt kijelölésében, s az emlékek architectonicus mineműségének javaslatba hozatalánál fejtett ki megbecsülhetetlen tevékenységet, hanem nevének és személyiségének súlyával, valamint ékesszólásával olyan kedvező hangulatot keltett az illető vidékek közönségénél, hogy a hazafias emlékek létesítésének ügyét a kormányra nézve, úgy anyagi, mint erkölcsi szempontokból, tetemesen megkönnyebbítette. Csak kedves és kellemes kötelességet vélek tehát teljesíteni, ha most, föntebbi megbízatásának sikeres befejeztével, t. képviselő úr hazafias és önzetlen fáradozásaiért, mint a magyar kormány elnöke, legmelegebb és őszinte köszönetemet fejezem ki, – de egyúttal teljes bizalommal arra kérem, hogy a millenáris emlékoszlopok ügyét továbbra is felkarolni s a kormányt ezen ügy intézésében jóindulatú támogatásában ezentúl is részesíteni méltóztassék.”
A magyar millennium emlékére a zimonyi Hunyadi-várban állított Árpád-emlékmű tornyát a szerbek Sibinjanin Janko tornyaként emlegették. Nagy valószínűséggel ezért maradhatott meg az épület, bár az első világháborúban több belövés is érte. 1918-ban egy „dobrovoljac” segítőtársával együtt – mint a vesztes állam itt felejtett szimbólumát – ledöntötte. A darabokra tört kőszobor meg az egyben maradt turulmadár egy ideig a várudvarban hevert, majd nyoma veszett. 1924 pünkösd éjjelén a Srnao által megszervezett szerb fiatalok minden díszétől megfosztották a tornyot, leverték és összetörték a szobrokat, levésték a feliratot, leverték a középcímert.
Irodalom: Az 1896. évi VIII. törvénycikk; In: Magyar törvénytár (Corpus juris Hungarici) 1836/1868–1896; Budapest – Franklin-Társulat, 1896; A magyar nemzet ünnepe: Vasárnapi Újság, 1896. május 3. 43. évfolyam, 18. szám, 273–279. p.; Kőváry László: A millenium lefolyásának története s a millenáris emlékalkotások; Budapest – Athenaeum R-Társulat, 1897. 332 p.; Thaly Kálmán: Az ezredévi országos hét emlékoszlop története; Pozsony – Wigand F. K. Könyvnyomdája, 1898. 48 p. 6 t.; Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben. XXI. kötet. Horvát-Szlavónország; Budapest, 1901; Kalapis Zoltán: Százéves a zimonyi millenniumi emlékmű; Híd, 1996. 5–7. szám, 369–576. p.; Takács Tibor: Zimony – Al-dunai várak 5.; Honvédségi Szemle, 2003. 10. szám, 135–139. p.; Németh Ferenc: A zimonyi Hunyadi-torony (1896) – Emlékmű a Hunyadiak egykori várának udvarában; Létünk, 2006. 2. szám, 103–106. p.; Habram Károly: Tarka torony a várudvaron; Családi Kör, 2008. október 9. 20–21. p.; Kovács Sándor: Honfoglalásunk hét emlékműve – A honfoglalás millenniumának hét országos emlékműve; Budapest – Romanika, 2010. 111 p.
Nyitókép: Fotó: Mák Ferenc archívuma
