Árnyékszedők

22. rész

37. Paraszthegedű

A bukovinai székely népzene sajátos hangzásvilága hosszabb történeti folyamat eredményeként alakult ki. Formálódásában szerepet játszottak a közösséget érő sorsfordulók, a bukovinai áttelepülés, az új környezethez való alkalmazkodás, valamint a különböző népekkel való együttélés és kulturális érintkezés. A régi hagyományok így nemcsak fennmaradtak, hanem új elemekkel is gazdagodtak. A bukovinai székelyek erdélyi gyökereik zenei örökségét vitték magukkal Bukovinába, ahol a csíki, háromszéki és udvarhelyszéki dallamkincs fokozatosan új hatásokkal ötvöződött. A környező népek zenéjének elemei természetes módon épültek be a hagyományba, sajátos, máshoz alig hasonlítható hangzásvilágot teremtve. Tánczenéjükben német, román, rutén, ruszin, lengyel és zsidó eredetű dallamfordulatok egyaránt felfedezhetők. E zenei örökség továbbadásában meghatározó szerepet töltöttek be a paraszthegedűsök és a falusi prímások.

A zenészek a közösség megbecsült tagjai voltak. Jelenlétük nélkülözhetetlennek számított a bálokon, lakodalmakban, névnapokon, családi összejöveteleken és a temetéseken is. Tudásukat többnyire a falusi zenekarokban, az úgynevezett bandákban szerezték meg és adták tovább a fiatalabb nemzedékeknek. Repertoárjuk egyszerre őrizte a hagyományt és követte a változó igényeket. A régi népdalok, katonadalok és magyar nóták mellett idővel helyet kaptak az újabb divatos lakodalmi zenék, az 1960-as évektől a népszerű táncdalok is. A fiatal muzsikusok kezdetben az idősebb falusi zenészektől tanulták mesterségük alapjait, később pedig egyre többen részesültek szervezett zenei képzésben is. Ez a folyamat ugyan magasabb szintű hangszeres tudást eredményezett, ugyanakkor a hagyományos játékmód és dallamkincs egy része háttérbe szorult. De azoknak, akik a régi zenekarok tagjai kívántak lenni, gyakran újra el kellett sajátítaniuk az elődök által őrzött hagyományos repertoárt és stílust.

38. Bukovinai muzsikus

A bukovinai székelyek zenei kultúrája szorosan összefonódik a közösség vándorlásainak történetével. Az Erdélyből Bukovinába, majd az Al-Duna vidékére, Bácskába, végül a második világháború után Magyarországra települt közösségek nemcsak anyagi javaikat, hanem szellemi örökségüket is magukkal vitték. A népzene az összetartozás és a kulturális folytonosság egyik legfontosabb hordozója maradt. A hagyományok átadását a megváltozott körülmények sem szakították meg. A dallamok és hangszeres darabok nemzedékről nemzedékre öröklődtek, miközben a magyar népzenekutatás is felfigyelt e gazdag örökségre. Kodály Zoltán bukovinai gyűjtései jelentősen hozzájárultak a dallamkincs megismeréséhez, később pedig olyan kiváló falusi muzsikusok őrizték tovább a hagyományt, mint az Andrásfalván született László László (1918–2015) prímás. A bukovinai székely zenekultúra egyik sajátossága az alkalmazkodóképessége. A hagyományos hegedűs zenekarok idővel harmonikával, nagybőgővel, klarinéttal, nagydobbal, sőt szaxofonnal, trombitával is kiegészültek, miközben igyekeztek megőrizni jellegzetes hangzásukat. A dél-bánáti székely falvak – Székelykeve, Hertelendyfalva és Sándoregyháza – muzsikusai rendszeresen játszottak egymás közösségi rendezvényein, erősítve a falvak közötti kapcsolatokat. Székelykevén több ismert banda működött a 20. század folyamán. A helyi emlékezet ma is őrzi többek között „Pocok” Béla, „Vak” Pali, Géber, Nagy „Kántor” Jóska, Erős „Klánétás” Géza, Illés „Fenyő” Ferenc és Bíró Albert nevét. A zenészek többsége földművesként vagy iparosként dolgozott, a muzsikálás azonban életük meghatározó része maradt. A zenei utánpótlás nevelésében a helyi zenetanárok és közösségi szervezetek is fontos szerepet vállaltak. Hertelendyfalván szintén jelentős hagyománya volt a falusi zenélésnek; a Borsos, Kerekes, Kemény, Varga, Erős (Flityka) és a Kiss családok zenekarai hosszú időn át meghatározó szerepet játszottak a közösségi életben. Napjainkban a bukovinai székely hangszeres zene továbbélésének egyik legfontosabb al-dunai műhelye a Csörömpölő népzenei együttes, melynek oszlopos tagjai Kiss Samu és Kemény Oszkár. Fellépéseikkel és gyűjtőmunkájukkal hozzájárulnak ahhoz, hogy ez a gazdag zenei örökség ne csupán emlék maradjon, hanem a közösség élő kultúrájának részeként fenn is maradjon.