Galambszív

Szerző: Benes László

,,Tekintsetek az égi madarakra,              
hogy nem vetnek, nem aratnak, sem      
 csűrbe nem takarnak; és a ti                     
 mennyei Atyátok eltartja azokat!,               
 Nem sokkal különbek vagytok-e              
 azoknál?”    Mt. 6, 26     

A sarki fűszerestől jövet egy jó erőben lévő, megtermett vadgalambra figyelek fel. A panelépületektől övezett parányi berek fűszőnyegén totyog, a földet vájkálva kutakodik.  Tömött szatyromat a földre téve figyelem, vajon mit keres? 
Természetesen első gondolatom az, hogy valószínűleg élelmet; furdal a kíváncsiság, miszerint ilyenkor, tavasszal, milyen magvakkal táplálkozhat?
Megdöbbenésemre nem magot emel fel a fűszálak közül, hanem egy villás alakú vékony faágat. Nézegeti röpke ideig, majd egy fejrándítással elhajítja. Majd egy kisebbet választva felröppen felemelkedik a levegőbe, és éppen a fejem felett elszállva egy távolabbi fa ágára ereszkedik le. Akkor veszem észre a párját, amint a sűrű lombozattól rejtőzködve fészküket építi. A  hím – szerintem az lehet – óvatosan átnyújtja párjának az ágacskát, az pedig rögvest gondosan befonja a fészek kosárszerű építményébe.                                                                
Elgondolkodom. Az általánosan elfogadott tudományos nézet szerint ezek a galambok most a fajfenntartási ösztöntől vezérelve cselekszenek, amely a genetikai állomány továbbörökítésére irányul. Ahogy elnézem az egymást szeretettel segítő galambpárt, a fenti megállapítás igencsak ridegnek tűnik a számomra, mivel szerintem az állatok is kétségkívül érző lények, és szeretetet, és akár gyászt is át tudnak élni. Vajon hogyan magyarázható másképpen az általam megfigyelt galambpár egymáshoz való kötődése, sőt: ragaszkodása.        
     Különben az általam megfigyelt madarak örvös galambok; a legnagyobb termetű vadgalambfajtánk. A telet a Mediterránumban töltik, és hazatérve évente kétszer költenek. A szülők felváltva kotlanak. És ami fontos: urbanizációjuk nemrég kezdődött meg városainkban. Ezért figyelhetem meg tevékenységüket a tömbházak között is.                                                                 
A galamb a spirituális szimbolika meghatározó alakja, a remény és az isteni kinyilatkoztatás hírnöke. Már a Biblia legelején fontos szerepet jut számára:       
„Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa vajjon elfogytak-e a vizek a föld színéről. De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére ő hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; ő pedig kezét kinyújtá, megfogá, és bevéve azt magához a bárkába. És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából. És megjöve ő hozzá a galamb estennen, és imé leszakasztott olajlevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földről.”                                                                                                          
                                                                                                                                        1 Móz. 8, 8-11   
Egy életre választanak párt maguknak, és egymáshoz rendkívül hűségesek. Ezért az ókori görögöknél Aphrodité, a szerelem istennőjének kísérői. A fehér galamb a szerelem, a beteljesülés és az örök hűség szimbóluma. Korunkban Picasso alkotása (fehér galamb olajággal a csőrében) a béke jelképe lett. Ehhez kapcsolható az alábbiakban leírt, még a szocialista érában játszódó sztori is. Elemista koromban május elsején a gyárak dolgozói és a sportolók mellett nekünk kisiskolásoknak is el kellett vonulnunk az akkori pártvezetőkkel zsúfolt tribün előtt a munka ünnepére szervezett nagyszabású felvonulás keretében. Általában egy traktor vontatta kidekorált pótkocsira állítottak bennünket, mintegy élőképet alkotva. Abban az évben a tanítónők azt ötlötték ki, miszerint a jelenet címe a világbéke legyen. Földgolyónk nemzeteinek népviseletébe kellett öltöznünk (nekünk: néhány kiválasztottnak az osztályunkból), és amikor az emelvény elé érünk egy-egy galambot kellett reptetnünk a levegőbe. Jómagam – már akkor western kedvelő lévén természetesen – mexikói viseletet választottam: zsabós sárga inget, masnira kötött fekete cipőfűző nyakravalóval, otthon volt egy hatalmas csíkos törölköző, ami épp megfelelt pancsónak. Csupán a szomszédból kellett kölcsönkérni a hatalmas szalmából készült sombrero kalapot. Ellenben egy bökkenő azonban adódott: nem volt galambom! Végül az is megoldódott: egy osztálytársnőm apja galambtenyésztő lévén, felajánlott egy egyedet gyűjteményéből a köz javára. Már korán reggel elmentem a galambért, amit a gondos tenyésztő egy cipődobozba helyezett el, amit spárgával kötött át. Ám fatum intervenit, vagyis a sors közbe szólt: még jóval az emelvény előtt addig babráltam a doboz zsinegével, mígnem szerencsétlenségemre a galamb felfeszítette annak fedelét, és elrepült...  
Igencsak megijedtem! Mindenkinek van galambja, amit fel fog röppenteni, csak nekem nincs! Ám a színpaddá átalakított kocsink máris odaért a pódium elé. Mit tegyek?! A tetejében még az első sorban is álltam, szemtől szemben a városvezetéssel! Hirtelen jött ötlettel felemeltem az üres doboz fedelét, és lejátszottam mintha felröppentenék egy galambot. Senki sem vette észre a turpisságot, főleg a tribünön állók nem, mivel saját magasztos személyükkel voltak elfoglalva. Lehetséges, hogy a galambnak volt igaza, miszerint még időben megszökött a hamis színjáték helyszínéről!                                                 

*

Nemrégiben napszálltakor az ablakunk párkányára telepedett egy galamb, és reggelig nem is tágított onnan, amit a néphagyomány pozitív előjelként értelmez. Eszerint az ilyen cselekedet – mármint a galamb részéről – békés energiát sugároz az otthonra, biztonságot, harmóniát előlegez. A napokban volt unokánk ballagási ünnepsége. Nos, volt minden, ami az évzáró ünnepséggel jár: szónoklatok, szereplések, zene, tánc... Majd, valóban egymás vállát fogva, tarisznyával a vállukon libasorban átballagtak az iskolaépületből a szemben lévő templomba – mivel egyházi iskolától van szó –, ahol is a végső búcsú lezajlott. A templomajtón kilépő unokámat azon nyomban lerandította egy galamb. Azt tartják, miszerint az ilyen ember igen szerencsés lesz az életében.                         

*

Akkor még nem is beszéltünk a galamb által ihletett dalokról, mint a La Paloma című habanera, S. de Iradier Saloverri szerzeménye, amelyről legalább 2000 feldolgozás készült, vagy az Una paloma blanca George Baker Selection előadásában, vagy akár a Galambszívet örököltek, az édesanyámtól kezdetű magyar nóta.                                                                                                              
A legfontosabb jelképe azonban a keresztény hit központi misztériuma: a Szentháromság egyik személye, a Szentlélekhez köthető. Ez a szimbólum pedig a fehér galamb.                                                                                                          

*
Sajnos, úgy tűnik, miszerint az emberi társadalom már-már létének a szélére sodródott, csak még az a kérdés, hogy vajon lesz e egy új Noé, aki kiküldi a galambot, kikémlelni, hogy véget ért e az apokalipszis, természetesen az ember számára, mivel az állatok e nélkül is fenn fognak maradni, abban biztosak lehetünk! Így egy poszthumán korszak következhet...