17. rész
Aracsi pusztatemplom – Az Aracs településről elnevezett katedrális romjai Bánátban a Tisza menti Törökbecse, Beodra és Basahíd közti határban, enyhe emelkedőn helyezkednek el. A gondosan föltárt és megőrzött romok egy háromhajós hosszházú és kelet felé néző szentélyrésszel ellátott, boltozott templomépület maradványai.
Bárány Ágoston a Társalkodó 1835. március 25-i számában tette közzé Aracs című írását. Torontálvármegye hajdana (1845) című munkájában pedig már részletesen is írt a romtemplomról: „Aracha, most Aracs Torontálmegye láthatárán, először 1332. tűnik föl mint kath. parochia; a pápai tizedlajstrom szerint 1337. évben lelkésze András Márton volt. Majd mint város jelenik meg 1422-ik évben, midőn Aracsot, Bazalhidát (Basa hídjat) stb. birtokokkal, Birini Pálnak, a boszniai határparancsnok fiának ajándékozá Brankovics György szerbiai volt despota, mint akkori tulajdonosa. De már 1450-ben a torontáli rendeket látjuk ott összeseregelve. Mohács gyászórája ide is elhangzott. 1536-ban mint várost említi Oláh Miklós; de már 1551-ben várával tűnik föl, midőn a török jöttére kevés őrei elhagyván, török hatalom alá került; és csak midőn a Bánság III. Károly alatt visszafoglaltatott, a passzaroviczi béke 1718-ban menté föl az alól. Hajdan népdús város lehetett; most e város s később falu nyomát csak a fent leírt templom-romok jelölik.” A vidék népe között élő legenda, hogy a romok alatt rengeteg kincs van elrejtve; ez okból még mindig akadnak kincskeresők, kik e romok alapjait felturkálják s aláássák. Balás János csanádi címzetes kanonok följegyzéseiből kitűnik: ifjú korában, a tatárjárás előtt ő még látta az aracsi templomot s benne egy kis és nagy oltárképet. A nagy kép Szent Mihályt ábrázolta, „magyar dolmányban, sárga csizmában, sarkantyúval s nagy bajusszal”.
A török kiűzése után, a XVIII. században nagy veszedelembe került a pusztatemplom, ugyanis az új telepesek hatalmas mennyiségben hordták el tégláit, köveit.
A Vasárnapi Újság 1860. november 4-i számában megjelent Az aracsi templom romjai című írás hangsúlyozta az építmény történelmi jelentőségét. „Torontálmegyének legrégibb templomai közül való az aracsi rom-templom; mely a franyavai határban – a Beodra és Melencze között levő országút mellett – Beodrához mintegy 3/4 mérföldnyire, egy dombon fekszik. E domb kelet-északi része mellett egy völgy van, mely keresztül nyúlik a Beodra és Török-Becse közötti országúton; közönségesen Vinczének neveztetik. […] A Vincze nevű völgy a beodrai és nagykikindai határban szélesebb; mely része Galádszka-bara (magyarul: Galád-tava) nevet viseli; mely nevet némelyek szerint a Galád (Glád) nevű fejedelemről nyerte, ki a magyarok bejöttekor, Árpád korában e tájat bírta.” Az írás szerzője tudni vélte, hogy a templomot először Adolf van der Venne osztrák festőművész rajzolta le, s a helyszínen készült rajza mellé a következő sorokat jegyezte: „A templom maradványaiból határozottan kitünik, hogy az keresztalakban volt építve, egy közép, két oldalhajóval és szentélylyel (sanctuarium); balra a hátulsó oldalon állott a torony. Az épületen a román styl az uralkodó s úgy látszik, eszerint volt eredetileg építve a templom, a rajta látszó gót czifrázatok, ívek stb. későbbi korból származnak. Az alapfalak s a torony téglából vannak építve; az oszlopokra, ívekre, gerinczekre, párkányzatokra s más czifrázatokra homokkövet használtak. Mind a tégla, mind a homokkő még igen jó karban vannak; a téglák különösen jó anyagból készülvék, s még most is oly éles szögűek, mintha most hozták volna a téglaégetőből. A homokkő igen finom szemű s nem likacsos, sőt bámulatos szilárdságú; bizonyosan messze távolból szállították ide, mert az egész vidéken sem találhatni homokkő-réteget.” Vályi András Magyar országnak leírása (1796) című lexikonában Arasz templom néven szerepel, a szerző mindössze egyetlen sort szentelt neki. Marosi Ernő Az aracsi templom, kortársai között (2018) című tanulmányában úgy fogalmazott: az aracsi pusztatemplom alapítási idejéről, annak történelmi körülményeiről, rendi hovatartozásáról, az alapító személyéről és a kegyúri kötödéseiről nincsenek írott forrásaink. Mindössze annyi ismeretes, hogy 1332–1337-ben a pápai tizedjegyzék egyházas helyként említette. A tatárjárás tényére alapozott feltételezés, hogy építése 1240 előtt történhetett.
A XIX. század az aracsi rom felfedezésével telt el. 1896 októberében és novemberében Gerecze Péter a Műemlékek Országos Bizottságának megbízásából végzett ásatásokat, melyek során kiderült, hogy e helyen már Szent István ideje előtt keresztény templom vagy annak romjai álltak. Ekkor találtak rá a később „aracsi kőnek” nevezett maradványra, amely valószínűleg az udvar kövezetének része volt, ma a Nemzeti Múzeumban őrzik. A kő felirata két szövegrészlet, az egyik imára szólít, a másik átokkal fenyegeti a kő eltulajdonítóját.
Kalapis Zoltán Az aracsi pusztatemplom (1993) című tanulmányának bevezetőjében Ipolyi Arnoldot, a jeles művészettörténészt idézte, aki 1861-ben mutatott rá: „Nemzeti kultúránknak vannak századai, amelyről egy sort nyelvünkön nem vagyunk képesek felmutatni, míg ugyanezen századokból magas műveltségi állapotot tanúsító számos műemlékünk maradt ránk.” A megállapítás pontosan ráillik az aracsi pusztatemplomunkra és mindazokra az elpusztult vagy valamilyen formában megmaradt, részben felfedett vagy még fel nem tárt, a történelmi forrásokban emlegetett vagy elhallgatott építészeti emlékekre is, amelyek a honfoglalás és a magyar államiság megteremtésének első három évszázadában jöttek létre a Délvidéken. A középkori magyar állam 1526-ban történt megszűnését követő és a felszabadító háború kiteljesedéséig terjedő több mint százhatvan év során a török által megszállt területnek megszűnt a kultúrtáj jellege. A várak, erődítmények, katedrálisok, kolostorok és udvarházak helyét a futóhomok és a mocsárvilág vette át. „A föld visszaesett korábbi állapotába, újra vadonná, mocsarak, ingoványok, vadvizek birodalmává lett, mert a talaj eredetileg is vizenyős, lápos volt. Az egész vidék, amelyet a rajta virágzó életért azelőtt paradicsomnak magasztaltak, gyászos pusztasággá romlott, s most már az utasok temetőjének nevezték” – írta az aracsi bencés apátságról írt Pusztatemplom – egy darab Szentföld – Az aracsi bencés apátság története (1970) című történeti munkájában Berecz Sándor.
Bárány Ágoston az aracsi pusztatemplom romjai láttán felsóhajtott, szomorú látni, hogy „hazánk hajdani nagyságának egy emléke újra sírba száll. Őrizzük meg régiségeinket az utókor számára s gondoljuk meg, hogy a ki teremteni akar (pedig nekünk sokat és sokfélét kell még ezután teremtenünk): annak nemcsak előre, hanem hátra is kell néznie!”
A Szent István-i magyar állam középkori értékei, Ajtony és Csanád véres háborújának jelentősége, Szent Gellért püspök emléke, Hunyadi János fényességes hadjáratai, a kalocsai egyházmegye történelemformáló szerepe, a titeli káptalan, a zimonyi vár, a dombói apátág, az aracsi pusztatemplom és a bácsi vár emlékének üzenete a délvidéki magyarság önismeretének forrása, egyszersmind megtartó erő a megmaradásért vívott küzdelmei során.
Irodalom: Vályi András: Magyar országnak leírása; 1796; Fuxhoffer Damian: Monasteriologia regni Hungariae, in qua libris V. synoptice, originario-diplomatice describuntur omnia singulorum religiosorum ordinum monasteria, quae unquam ab ingressu Hungarorum in Pannonia fundata fuerunt; Veszprimii, 1803; Bővített és javított kiadása Czinár Mór által; Pest, 1858–1860; Bárány Ágoston: Aracs; Társalkodó, 1835. március 25. 24. szám, 96. p.; Az aracsi templom romjai; Vasárnapi Újság, 1860. november 4. VII. évfolyam, 45. szám, 543–544. p.; Henszlmann Imre: Magyarország ó-keresztyén, román és átmenet-stílű műemlékeinek rövid ismertetése; Budapest, 1876. 104. p.; Gerecze Péter: Néhány Árpád-kori templomunk (Aracs, Ócsa, Ó-Bars, Börzsöny, Deák-Monostor, Gyulafehérvár, Harina); Archeológiai Értesítő, XVI. évf. 1896. 310–316. p.; Hpl. [Hampel József]: Az aracsi dombormű; Archaeologiai Értesítő, ú. f. 1897. 17. sz. 204–212. p.; Gerevich Tibor: Magyarország románkori emlékei; Budapest, 1938. 106. p.; Id. Berecz Sándor: Pusztatemplom – egy darab Szentföld – Az aracsi bencés apátság története; Temerin, 1970. 160 p.; Kalapis Zoltán: Az aracsi pusztatemplom; In: Történelem a föld alatt (948–1848); Újvidék – Forum Könyvkiadó Intézet, 1995. 31–61. p.; Raffay Endre: Az aracsi templom; In: A középkori Dél-Alföld és Szer; Szerkesztette Kollár Tibor; Szeged, 2000. 449–474. p.; Raffay Endre: Az aracsi templom – Tanulmányok az 1200 körüli évtizedek magyarországi művészetéről, I.; Újvidék – Forum Könyvkiadó, 2005. 121 p.; Szűgyi Ferenc: Az aracsi pusztatemplom mint a magyar nemzeti identitás jelképe; In: Bennünk élő múltjaink; Szerkesztette Papp R. – Szarka L.; Zenta, 2008. 319–327. p. Raffay Endre: Az aracsi templom; In: A középkori Dél-Alföld és Szer. Szerkesztette Kollár Tibor; Szeged, 2000. 449–474. p.; Raffay Endre: Az aracsi templom építéstörténete; In: Aracs – A Pusztatemplom múltja és jövője; Arača – Prošlost i budućnost crkve u pustari; Újvidék – Forum Könyvkiadó Intézet, 2018. 62–88. p.; Raffay Endre: Az aracsi templomrom kutatásának régi és új eredményei; Híd, 2013. április, 62–86. p.; Marosi Ernő: Az aracsi templom, kortársai között; In: Aracs – A Pusztatemplom múltja és jövője; Arača – Prošlost i budućnost crkve u pustari; Újvidék – Forum Könyvkiadó Intézet, 2018. 19–33. p.
(Folytatjuk)
