A kései kapitalizmus profitorientált logikája, a szakzsargonhasználat sugallta összetettség ellenére, lényegében egy roppant egyszerű logika: minden, ami nyereséget termel, jó; ellenben mindazzal a rosszal, ami a termelési kiadások növelésével csökkenti a bevétel értékét. Ez akkor is igaz, ha a rendszer hátterében megbúvó társadalom bizonyos intézkedésekkel megpróbálja élét venni ennek a nyers haszonközpontú hozzáállásnak. Kisebb-nagyobb sikerrel, hiszen bármennyire is helyesnek tűnik a szolidaritás eszméje, a társadalmat is maga a profit és a mutálódó kapitalizmus természetéből fakadó versenyszellem irányítja. Ennek a sok szempontból embertelen rendszernek a gyilkos kritikáját fogalmazza meg Nincs más választás (Eojjeolsuga eobsda / No Other Choice) című társadalmi szatírájában Park Chan-wook. A mára kultikussá nemesedett Oldboy és A szobalány című filmek rendezője már említett műveiben rámutatott a társadalmi anomáliákra, az osztályok közt tátongó szakadékot is beleértve, legújabb alkotásában pedig olyan tükröt tart napjaink kapitalizmusa elé, amelyben az érintettek közül csak az nem semmisül meg morálisan, aki semmiféle skrupulussal nem rendelkezik. A dél-koreai filmművész ezúttal a lehető legerősebb fegyverrel: a humorral, annak is az irónia és a szarkazmus nevezetű alfajaival veszi górcső alá az ember teljes erkölcsi lealacsonyodását megkövetelő jelenséget, nem hanyagolva el közben különös érzékét a bizarra.
A többdiplomás Manszu (Lee Byung-hun) középvezetői beosztásban dolgozik a papíriparban, egyszer még az év szakemberének is megválasztották. Elkötelezettségének és kitartásának köszönhetően sikerült visszavásárolnia tágas szülőházát, ahol jelenleg csinos feleségével és két gyermekével élnek idilli feltételek között. Ez az aranyélet azonban pillanatok alatt összeomlik, amikor Manszu cégét megvásárolják az amerikaiak, s költségcsökkentés címén az általuk foganatosított leépítések során huszonöt éves szolgálat után őt is elbocsátják. A családfenntartó, középkorú férfi hirtelen nagy kihívás előtt találja magát. Ahhoz, hogy megőrizze a kemény munka árán szerzett életkörülményeket, sürgősen új, megfelelő állást kell találnia. A megváltozott társadalmi és technológiai állapotok közepette azonban a munkakeresés ebben az életkorban már nem olyan egyszerű. Fennáll ugyan a lehetőség arra, hogy az ember lemondjon valamennyit az addigi életszínvonalából, és elvállalja egy képességeihez mérten kevésbé jövedelmező munkahely betöltését, de a megszokottól nehéz megválni, főleg ha már megteremtették rá az igényt. Manszu ezért több hónapos sikertelen próbálkozás után, mialatt a család az utolsó tartalékokat is feléli, végső kétségbeesettségében, rendkívül szélsőséges módszert talál ki boldogulása biztosításához.
A Nincs más választás egy fekete humorral megtűzdelt, sokrétű alkotás. Park Chan-wook ezúttal sem fogja vissza magát: a morbid és groteszk történet révén kemény társadalomkritikát fogalmaz meg elsősorban napjaink kései kapitalizmusával szemben, amely megköveteli az embertől az elkeseredett küzdelmet a megélhetésért. Annál is inkább, mert a mesterséges intelligencia munkafolyamatban történő térnyerése egyre inkább kiszorítja az embert a munkaerőpiacról. A mű egyértelmű utalást tesz arra a meglátásra, miszerint annak ellenére, hogy lépten-nyomon azt hangoztatják, a mesterséges intelligencia megkönnyíti az emberek életét, ne legyenek illúzióink: a jelek szerint csak az elitét! Kiválóan árulkodik erről a közeljövőnk víziójaként is értelmezhető jelenet, amelyben a hatalmas gyárcsarnokban, dugóval a fülében, óriási gépek közt rohangál egy ember, akire már csupán a mesterséges intelligencia irányította gépek felügyelete miatt van szükség.
A film ezenfelül számos egyéb társadalmi jelenségre is rámutat. A legszembetűnőbb ezek közül az állásvesztés lélektana, ami nemcsak anyagilag, hanem mentálisan is megviseli az embert. Mindenekelőtt sérül az önérzete, aminek sem a tanácsok, sem a kimutatott sajnálkozás nem tesz jót. Az álláskeresés alatt az ember módfelett kiszolgáltatottá válik, mindenki tudja, hova érdemes feliratkoznia, milyen profilt kell készítenie, vagy mely csoportba kell regisztrálnia. Sokszor figyelmen kívül hagyva, hogy az adatlapok hús-vér embereket takarnak, az állásinterjúkon elvárják tőle, hogy a nem életszerű kérdésekre is magabiztosan válaszolgasson, miközben tisztában van vele, hogy éppen másokkal versenyeztetik, és a sorsa múlhat egy-egy feleleten. Ennek következtében nem meglepő, ha az ember olykor rendkívül kínos szituációkba keveredik. A munkakeresés folyamatához kapcsolódik a Manszu által látogatott csoportterápia is, amelynek célja megerősíteni az állásukat elveszített férfiak önbecsülését, ám úgy tűnik, a szociális foglalkozást, tényleges segítségnyújtás biztosítása helyett sokkal inkább a társadalom rossz lelkiismerete hozta létre, eszmei válaszként a valós állapotok elkendőzésére.
A meghasonlott férfiidentitás korában a férfiúi önkép helyreállítása szempontjából kiváló szimbólumként szolgál a műben feltűnő pisztoly. A westernfilmek szakértői szerint a péniszt, vagyis a férfierőt jelképező fegyver a vizsgált alkotásban Manszu édesapjától származik, aki annak idején a vietnámi háborúban egy dulakodás közben lelőtt vele egy vietkongot, mert a kialakult helyzet ösztönszerűen azt diktálta. A „vagy ők, vagy én” logikája a munkaerőpiacon dúló ádáz küzdelemre is vonatkozik, hiszen csak akkor tarthatod meg a házadat, illetve asszonyod és gyerekeid szeretetét, ha ebben az erőpróbában diadalmaskodsz, ily módon bizonyítva egyúttal a férfiasságod is. A munkaadók egymás ellenségévé teszik a munkavállalókat, holott utóbbiak mindannyian ugyanabban a cipőben járnak, az igazi ellenség a rendszer, amely az emberi lealjasodást nemcsak, hogy lehetővé teszi, hanem a maga abszurd módján kívánatos magatartásformaként még meg is követeli! Az efféle viselkedésért pedig az érintett elnyeri méltó jutalmát. Park Chan-wook gondolatébresztő alkotásának pusztító erejű fricskája abban a végkövetkeztetésben rejlik, hogy az antihős minél inkább lezüllik emberileg, annál inkább visszanyeri a társadalom tiszteletét.
Nyitókép: Fotó: IMDb
