Noé bárkája az ég tükrében

„Az igazi művek Isten emlékezetében élnek.”
„Isten emlékezete a remény.” 
(Gyurkovics Tibor)

    Mondják, hogy azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Számomra úgy tűnik, hogy az emberfia és leánya a hagyományban; a kultúrközösségben van és lehet leginkább, legigazabban otthon. Egy adott kultúrához; lét- és világészlelet-nyelvhez; látásmódhoz való tartozás boldogságunk mérőfoka. Felemelő érzés széttekinteni itt a Kárpát-medencei nemezművészeti tárlat kalangyába gyűjtött kézműves remekein, hiszen szkíta–turán-tudatú magyari létünk lehetséges átélésének bőségét nyújtják. Magyari hagyományaink fontosságának záloga ugyanis, annak megértő és érzelmes éltetése. Itt mindkettő tapinthatóan jelen van. 
    Először is magát az anyagot említeném. A gyapjúból készült nemezt, mely a selyem és a len mellett az egyik legmagasabb szellemi szintű és minőségű matéria. Ősi és egyszerre az eljövendő aquariusi kor nemes, nőies anyaga. Lágyságának, puhaságának pulzáló vonzását, a belegyúrt szeretet-gondolatok a megmunkálás által, az alkotásmágia szintjére emelik. Eme takarók minden ártó sugárzástól megvédenek, akárcsak Nimród nagykirályunk lajbija. 
    Megvédenek már csak azért is, mert írottak. Eme magyar jelek és jelképes ornamentikák lennének a másik fontos jelenség, amit velük kapcsolatban kiemelnék. A szimbólumok az égi üzenetek földi közvetítői. Rajtuk keresztül a magasabb valóság ereszkedik a földre. Szimbólumaink elválaszthatatlanok kultúránktól. Használatuk és ismeretük hagyományaink rejtett erejéről tanúskodik. Számunkra nemcsak dísz, hanem kozmogónikus igazság a csodáknak Szarvasa, a Világ- és Életfák, a tüzes Tulipán-világképek és Világköldökök, a Nap, Hold és Csillagok; Élet virága fénymagok, a Szent nyolcküllős világkerekek és a Kör-osztok, az „S”-díszítések, a Sárkányok, és a Griff- vagy Turulmadarak. Gyönyörűséges magyar-mandaláink közül számunkra igazi és tiszteletre méltó összegző mandala mindenségünk Boldogasszonya, mint az önmagunkhoz való visszatalálás elengedhetetlen és hívogató fundamentuma. Számunkra a szimbólum valójában az Ég és Föld násza, ahol a Férfi és Női princípiumon keresztül a kisülés helyén a kimondhatatlan költői módon válik láthatóvá.
    A nemes anyagba belevitt lelkes szándék-szeretet megemel. A dinamikus-intenzív rajzolatok megszólítanak és elvisznek a tehetetlen szépségen túlra: az aktív szépségbe, miért is tudatunkban pilács gyúl… Az ábrák pozitív formái réssé változnak: kulcslyukakká a szellemvilágra. Olyanok azok, akárcsak a csillagok Boldoganyánk köpönyegén… 
    Jóleső és büszke érzés fürdeni-sütkérezni a hagyomány üzeneteit hordozó szépséges nemeztakarók látványában. Jóleső és hittel patkolt reménnyel telít a találó analógia: az itt látható míves művészeti alkotások nem mások, mint miniatűr mindenekfelett álló Ég-takarók, csak szívvel felérhető Boldogasszonyunk óvó-védő palástjának emberre kicsinyített másai, s mint ilyenek, ugyanúgy óvnak és ugyanolyan reménnyel töltenek el, mint az a Szentséges és gyönyörűséges tudat, hogy Égi nagyasszony-édesanyánk oltalmaz és reménnyel táplál bennünket… még további ezer évig… 
    Lengjetek hát ennek jegyében Kárpár-medence fehér-hímes tamgás lobogói!

Elhangzott a Nagy Mari és Vidák István – az újabb kori magyar nemezelés kezdeményezői – által megálmodott, száz zászlóval kibővített Noé bárkáján című Kárpát-medencei nemezművészeti vándorkiállítás ötödik állomásának megnyitóján. A rendezvényt – a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szervezésében – a zentai Kiszsinagógában tartották meg november 26-án.