2025. október 26., vasárnap

Hittanóra

Plébános úr, plébános úr, hát nem az volt Ádám meg Éva legnagyobb bűne, hogy almát ettek? Igen, tudom, hogy almát enni nem bűn, de ők arról a fáról ettek, amit a kígyó megmutatott nekik, az volt-e a bűnük? Szóval az sem, hát akkor mi? Ja, értem, hogy nem hallgattak az Istenre, igen. De ha az Isten szerette Ádámot és Évát, akkor mégiscsak túl kemény volt az a büntetés, hogy kizavarta őket abból a szép kertből, aztán meg ki tudja, hova kerültek, mit ettek ugyan és hol aludtak? Az Istennek örülnie kellett volna, hogy nem csípte meg őket a kígyó és élve maradtak, és az is eszébe juthatott volna, hogy azt a tiltott fát esetleg teljesen becsomagolja egy hatalmas nagy celofánpapírba és jól leragassza, hogy Ádám és Éva ne lássák olyan szépnek azokat az almákat, és akkor a kígyó se mászhatott volna föl a fára, mert a celofán csúszós és azon nem tudott volna fölkapaszkodni.

Plébános úr, plébános úr, ez amit most Vili mondott, halálos bűn-e? Hát ez, hogy megpróbált beleavatkozni Isten dolgaiba azzal, hogy az előbb itt okoskodott. Szóval nem halálos, hanem csak súlyos. Én nem szeretnék beavatkozni a plébános úr dolgaiba, csak szerintem, ami súlyos, az lehet halálos is, például az a súly, amit a súlyemelő fel tud emelni, nagyon nehéz lehet, no ha az, mondjuk ráesik egy akkora gyerekre, mint Vili, gondolom, akár agyon is csaphatja. És ha Vilinek a bűne súlyos, akkor biztosan súlyos büntetést is kap majd a gyónásnál. Melyik gyónásnál? A plébános úr mondta az előbb, hogy gyónnia kell vasárnap, mert megpróbált beavatkozni Isten dolgaiba. Remélem, gondolt arra a plébános úr, hogy Vili mégse kapjon olyan nagyon súlyos büntetést, mert mit szólnának a szülei, ha a gyerekük nem bírná ki azt a súlyt, és a legjobb esetben elájulna alatta, biztosan beperelnék a plébános urat, ja de be lehet-e perelni egy papot?

Plébános úr, plébános úr, most leírtuk a hét szentséget és a plébános úr ezeket olyan szépen elsorolta, nem is kiabált, de akkor apa, amikor mérges, miért mondja kiabálva, hogy a hétszentségit és még az asztalra is csap, de akkorát, hogy mindenki elhallgat, még a húgom is, pedig neki aztán állandóan jár a szája. Akkor az a hét szentség, amit apa dühösen kikiabál, egy másik hét lehet, valami csúnya másik hét, nem ilyen mint ezek? De én most nem káromkodni akartam, tényleg nem.

Plébános úr, plébános úr, én nem értem, hogy lehet megkeresztelni valakit, ha már felnőtt, mondjuk ha az már férfi, és harminc-, vagy negyven-, vagy ötvenéves, azt a nagy férfit hogyan lehet a keresztvíz alá tartani, amikor olyan nagy? Azt úgy csinálják-e, mint ahogyan a meccs után a focistát ünneplik, aki sok gólt rúgott a meccsen? Mert őt akkor vagy tízen emelik a magasba, vagyis a felnőtt keresztelőre a templomba is be kell szervezni vagy tíz embert, akik fölemelik azt, aki keresztelkedni akar? És akkor a pap a fejére önti a vizet, éppúgy mint a kisbabáknak? Ja, szóval csak állnia kell. De akkor a szenteltvíz nem csorog majd le olyan szépen az arcán, mint a babáknak, hanem szerintem az összes az ingére ömlik és mindene csuromvizes lesz. Akkor az Isten megharagszik-e a papra, hogy nem jól keresztelte meg a felnőtt embert? Vagyis, ha az a felnőtt ember megfázik a hideg templomban, mert vizes lett az inge, ez akkor kinek a bűne, talán a papé? Egy papnak is lehet bűne? De miért szólítja fel máris Klaudiát, amikor nekem még nem is felelt a kérdésemre?

Plébános úr, plébános úr, szóval ezek az egyházi rendek nem engedik, hogy magának felesége legyen. Azt nem értem, mi bajuk lehetne őnekik a maga feleségével, ha lenne. Emígy meg csak szomorúságot okoznak magának, mert olyan szomorúan mondta az előbb, hogy maga nem nősülhet meg soha. Nem mondta szomorúan? Csak nekem tűnt úgy? Mert arra gondoltam, hogy átképezhetné magát diakónusnak. Az én apukám lakatos volt, de átképezte magát informatikusnak, és amióta informatikus, sokkal több pénzt keres, mint régebben. Azt is maga mondta az előbb, hogy a diakónus is pap valamennyire, csak lehet neki felesége. Vagyis, ha maga átképezné magát, még szakmát se kellene változtatnia, és lehet, hogy nem keresne több pénzt, de szépen megnősülhetne és élhetne úgy, mint a normális férfiak ebben a faluban. De most hogy csöngettek ki ilyen gyorsan? Még meg szerettem volna kérdezni, hogy maradt ki a hét szentségből az első áldozás, mikor a bérmálás benne van? Akkor mi az első áldozással mégsem lettünk szentebbek legalább egy kicsit? Majd csak a bérmálással leszünk azok? Csak nyolcadikban bérmálkozhatunk, vagyis öt év múlva, hát addig mi lesz velünk?

Magyar ember Magyar Szót érdemel