Tegye emlékezetessé palicsi látogatását egy vitorlásélménnyel!
Ezúttal ugyanis a palicsi Lara vitorlás jóvoltából sorsolunk ki 1 darab, két főre érvényes sétahajózást.
Aki a Palicsi-tó partján járt, bizonyára felfigyelt a sétány mellett lévő kikötőre, ahol kisebb-nagyobb vitorlás hajók és egyéb vízi járművek ringanak a vízen. Ezek egyike a Lara nevet viseli, és kapitánya, Dubicsanac Attila igyekszik minél több időt a vízen tölteni, márciustól októberig pedig minden érdeklődőnek lehetőséget biztosít arra, hogy beszálljanak a járművébe, és panorámakörutat tegyenek a tavon. Dubicsanac Attila versenyzőként is aktív, emellett tudását igyekszik átadni az érdeklődő gyerekeknek és persze a felnőtteknek. Elmondása szerint senki sem jött le a hajóról úgy, hogy azt mondta volna, nem élvezte, mindenki széles mosollyal, jó élménnyel távozik a vitorlázás után.
Ha szeretné megnyerni a sétahajózást, nincs más dolga, mint ezen Facebook-bejegyzés alatt válaszolni az alábbi kérdésre:
Melyik tavon található a Lara vitorlás?
A) Palicsi-tó;
B) Ludasi-tó;
C) Zobnaticai-tó.
A nyereményjáték pénteken, 2026. augusztus 14-én 12 órakor zárul, amikor is Facebook-oldalunkon kihirdetjük szerencsés nyertesünket.
A létesítmény elérhetőségeiről, nyitvatartásáról és egyéb szolgáltatásairól az alábbi oldalon olvashatnak:
A nyereményjátékainkra vonatkozó szabályzatot itt találják:
Minden kedves Olvasónknak sok szerencsét kívánunk!



