2024. június 21., péntek

Lélekjelenlét

Palóc szomszédság – egymástól többszáz kilométerre

A Budapesten született Mohos Zsófia éveken át palócok között vakációzott a nagymamájánál a nógrádi Kisecseten. Egy ilyen alkalomkor régi használati tárgyakat kezdett barátnőjével gyűjteni, 17 éves korától fényképezőgéppel járta a vidéket. Ezen gyermekkori emlékei is vezették a mostani magyar főváros keleti határa mentén fekvő nagyközségbe, a Nagytarcsán élő gyermek gyógytornász, dokumentarista fotóst, hogy a napokban megjelent Lélekjelenlét című könyvével kiszélesítse a palócokról élő, azt Nógrádra szűkítő néprajzi ismeretünket.       

– Valójában mindig együtt haladt a két pályám, szinte egyszerre végeztem kilenc éve gyógytornászként és fotográfusként. Jelenleg is foglalkozom gyerekek, főleg ovisok fejlesztésével, igaz, az időm nagyobbik részét már a fotózás teszi ki – mondta kérdésemre a budapesti Nagykörút forgatagában, a hagyományos népviselet reprezentatív viselésétől sem idegenkedő kétgyermekes anyuka. – Eleinte kisebb önálló kiállításokon és a Görbeország című magánkiadású fotókönyvben tudtam bemutatni a Nógrád vármegyében készült fotósorozataimat. Ennek megjelenése után, 2020-ban elnyertem a Magyar Művészeti Akadémia hároméves Művészeti ösztöndíját, amelynek támogatásáért vállaltam, hogy két palóc gyökerű falu, a nógrádi Rimóc és a vajdasági, pontosabban Nyugat-bácskai Kupuszina életét követem a személyes történeteken és a közösségi eseményeken keresztül.

Erzsi néni portréja Kupuszináról

Erzsi néni portréja Kupuszináról

Lakodalom Kupuszinán, Mohos Zsófia felvételei

Lakodalom Kupuszinán, Mohos Zsófia felvételei

Milyen azonosságokat látott Görbeország és Vajdaság palócai között?

– A palóc egyedi, jellegzetes eltéréseket mutató nyelvjárása maradt meg Magyarországon, amelynek elemei a kupuszinai palócság beszédéből is kihallatszik. Ezen kívül a viselet és a szokások, így például a Szent Anna kultúra is a felvidéki palóc gyökerekre utalnak. Ennek jegyében minden év júliusának utolsó vasárnapján búcsúval ünnepel a falu, amelyre a külföldre elszármazottak is hazatérnek. Rimócon és Kupuszinán ugyanúgy imádkozzák Karácsony előtt a Szentcsaládjárást, amely december 15-étől kilenc napon át ismétlődő imádságos „szálláskeresés”, amikor családról-családra viszik tovább a Szent Családot ábrázoló képet. Az évek során sok idős embert ismertem meg mindkét településen, és azt vettem észre, hogy a sorsok, a föld szeretete, a természetes hozzáállás az élethez és az elmúláshoz mind olyan vonások, amelyek összekötik őket. Ezen kívül Rimócon és Kupuszinán is 100 éve töretlenül működik Rezesbanda. A hagyományokhoz való ragaszkodás hasonló, bár nyilvánvalóan egy vajdasági magyarnak a szórványmagyarsági létben más, akár több jelentéssel is bírhatnak a közösségi események, mint például egy lakodalom.

Feltételezem, nem ad pihenőt a fényképezőgépének.

– Rimóc mellett több nógrádi településen is megfordultam az utóbbi időben, például a szomszédos Hollókőben, ahol már csak egyetlen idős asszony él, aki mindennapját viseletben tölti. Vajdaságban járva felfedeztem azt a csodálatos nemzetiségi sokszínűséget, ahogy Kupuszina egy magyar, palóc sziget Nyugat-Bácskában, úgy a szomszédos Monostorszeg a sokác identitását tartja – a kicsit távolabbi Szelencsén pedig szlovákok élnek. Szinte mindegyik település egy külön zárt világ, a maga saját kultúrájával. Hosszabb távon szeretném a Vajdaságban fellelhető nemzetiségeket megismerni és bemutatni.

A Lélekjelenlét fotókönyv kupuszinai bemutatója ma volt a szerzője jelenlétében, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület könyvtárában dr. Silling István nyelvész moderálásában.

Nyitókép: A kötet címlapképe a nógrádi Rimócon készült, helyi népviseletet mutat