2024. május 9., csütörtök
SZÓFIGYELŐ

Megmikróz

Korunk egyik igéje a megmikróz, általában azt jelenti, hogy mikrohullámú sütőben készít el vagy melegít fel ételt: Egy nagy edényben mikrózd meg a karfiolt, amíg puha nem lesz. – Amikor megkívánod, vedd elő, mikrózd meg kicsit, és olyan lesz, mintha frissen a sütőből vetted volna elő! – A sült krumpli meg olyan állagú volt, mint ami tegnap ki lett sütve, ma meg megmikrózták, hogy mégis meleg legyen. – Szurkáld meg villával a krumplit, majd mikrózd meg 10 percen át! – Az én elméletem az, hogy megmikrózták, és felforrt benne a lekvár. – Mikrózd meg a méhviaszt és a kókuszolajat, azután keverd jól össze. – Sose mikrózd meg a vajat! – A házi tejhab elkészítésének legegyszerűbb módja: rázd fel a tejet egy befőttes üvegben, és csak ezután mikrózd meg! – Mondtam a férjemnek, hogy forró csokit szeretnék, de nem volt itthon, úgyhogy tejbe rakta és megmikrózta az Oreo kekszeket…

Olykor igekötő nélkül, mikróz alakban jelenik meg az ige: A szalonnákat a legmagasabb fokozaton mikrózd 1 percig. – A krumplit vágjuk 3-5 mm vastagra, és fektessük egy tányérra őket. 3 percig közepes erősséggel mikrózzuk, majd fordítsuk meg újabb 3 perc erejéig. – Egyszerre kb. 20 dekányi krumplit teszünk a mikróba és 4-5 percig mikrózzuk. – Takard le egy másik konyharuhával, és nagyjából egy percig mikrózd, majd 20 másodpercenként addig, amíg az összes nedvesség elpárolgott. – Ha nem szeretnéd egy életre megutálni, inkább ne mikrózd a rántott húsodat. Sokkal jobban jársz, ha egyszerűen újra kisütöd forró olajban. – Hogyan mikrózzuk? – A zabot összekeverjük a fehérjeporral és a vízzel, majd 20 másodpercig mikrózzuk. – Mikrózzuk 30 másodpercig, vagy amíg a sajt megolvad. – A tejet forrásig mikrózzuk, belekeverjük a vaníliaaromát, a fahéjat, az eritritet vagy mézet és a pici sót.

A mikrohullámú sütő tisztításához vagy más okból is szükség lehet mikrózásra: Egy percig mikrózd meg, majd márts bele egy szivacsot, és töröld át vele a mikrót! A vízgőz segít feloldani a makacs szennyeződéseket. – Szórj pár evőkanál szódabikarbónát egy bögre vízbe, majd a keveréket mikrózd meg legmagasabb hőfokon 3 percig. – Tegyél folyékony szappant és egy kis vizet egy bögrébe, dobd bele a szivacsot, mikrózd meg egy percig, és láss csodát!

Van, aki nem rendeltetésszerűen használja a mikrót: Helyezzünk a cserépbe egy vékony réteg földet, és mikrózzuk 90 másodpercig. – Megmikrózta a szomszéd macskáját egy nyolcéves brit kisfiú. – 29 éves helyi lakost fogtak el a frankfurti repülőtéren, miután kiderült, hogy megmikrózta személyi igazolványát.