2024. május 8., szerda
SZÓFIGYELŐ

Kisminta

A kisminta hagyományosan a szobrászatban használt megnevezés, a készülő szobornak olyan mintájára utal, amely kisebb méretű a műalkotásnál: Előzőleg bemutatott egy gipsz kismintát tervéről. – A kisminta magassága 80 cm. – A Kisfaludi Strobl Zsigmond mintázta, bronzból öntött, harmincegy centiméter magas kismintát (…) a Göcseji Múzeum őrzi. – Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök tervezett emlékművéhez 1929-ben készített bronzból öntött kismintát, amely a lendületesen szónokló püspököt örökítette meg. – A terrakotta kismintát a Református Kollégiumban őrzik, de van még egy a Déri Múzeum egyik lépcsőfeljárójánál, és újabban Karcagon is áll egy másolat belőle; kútszoborként a Csokonai Könyvtár előtt. – Nekem volt alkalmam látni ezt a kismintát, és ezért is csodálkoztam rá a karcagi séta során.

A hidrológiai szaknyelv is él a kisminta főnévvel, vízgazdálkodási építmények és alkatrészek modelljét jelöli: A kismintának a medren kívül a hullámteret is tartalmaznia kell. – A permanens és nem-permanens körülmények között végrehajtott modellvizsgálatok és a bemutatott egyenletek eredményeit felhasználva értékeljük az egyes közelítő módszerek és a laboratóriumi kisminta használhatóságát a szivárgási tényező meghatározására. – A ksmintán végzett permanens vizsgálatok eredményeinek kiértékeléséhez a Dupuit-képletet használtuk. – A kismintán végzett permanens vízmozgású mérések során az anyakútban különböző mértékű leszívást hoztunk létre az alsó bukó szintjének, és így a kitermelt hozamnak a változtatásával. – Az időtartam rövidítésére törekedve egyre kisebb méretű kismintákat igyekeznek építeni a kutatók.

Olykor kisminta-modellről beszélnek a vízépítők: A BME Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék Laboratóriumában már 2011 óta folyik a próbaszivattyúzások során lezajló folyamatok kisminta-modellel való vizsgálata. – Bemutatják kutatásuk során felhasznált laboratóriumi kisminta-modelljüket, amely próbaszivattyúzások ellenőrzött laboratóriumi keretek közötti vizsgálatára szolgált. – Az alkalmazott kisminta-modell negyed körcikk alaprajzú, két oldalfala által bezárt szöge 90°. – A kisminta-modellben lévő 0-1-es közepes homokot szabványos szitasorral értékeltük ki. – A szivárgási tényező meghatározására előállított kisminta-modell használhatóságát a szakirodalmi és szemeloszlási görbékből számított értékek alátámasztják.

A huszadik század harmincas éveiben a kisminta főnevet a modell szó helyettesítésére kezdték alkalmazni, ennek a próbálkozásnak azonban nem sok követője akadt.