Az álmok valóra válnak

Tűzoltó, rendőr vagy katona. Egykor ezek a hivatások is bekerültek a kisfiúk felsorolásába, amikor arról kérdezték őket, mik szeretnének lenni felnőtt korukban. Aztán megjelent a listán a pilóta és az űrhajós is. A felnőttek pedig csak mosolyogtak ezeken a kijelentéseken, mert tudták, sokakból egész más lesz, mint amit gyermekkorában elképzelt. Ezeket látták akkoriban a fiúk a legnagyobb bátorságot igénylő tevékenységeknek, és bár mára már sok egyéb, új kifejezés is megjelent a palettán, a tűzoltó valahogy még ma sem marad ki a felsorolásból.

A magyarkanizsai Bajtai Balázs, a Martonosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, a Magyarkanizsai Községi Tűzoltó Szövetség elnöke, és a Délvidéki Önkéntes Tűzoltó Hálózat vezetője neve egybeforrt a tűzoltókkal, és bár nem a hivatásosok táborát erősíti, mégis ott van szinte minden egyes Magyarkanizsa községbeli tűzesetnél, ráadásul ő az, akit bármikor meg lehet keresni ilyen ügyben. Balázzsal arról beszélgettünk, miként csöppent bele és miként maradt benne a tűzoltók világában.

Neked volt-e olyan gyerekkori álmod, hogy tűzoltó legyél, vagy hogyan kerültél bele ebbe a vérkeringésbe?
– Még csak álmodoznom sem kellett róla, olyannyira magától értetődő volt, hogy én is tűzoltó leszek, hiszen már gyermekkoromban előttem állt a példa. Édesapám volt akkoriban a Martonosi Tűzoltó Egyesület parancsnok-helyettese, és hatévesen már én is ott tébláboltam közöttük.

Mit tud csinálni egy hatéves gyermek a tűzoltóságnál? 
– A tűzoltóversenyekről is ismert kis felszerelést már hétévesen kezükbe vehetik a gyermekek, ahogyan ezt annak idején én is tettem, csak valamivel korábban, mint a többik, hatévesen. Sőt mi több, versenyeken is részt vehettem, és az egyik kedvenc fotóm az, amikor az első helyezetteknek járó serleget tartom a kezemben. Nehéz eldönteni, hogy a serleg nagyobb-e, vagy én. Így kezdődött. Beleszülettem a tűzoltás világába, és ez a világ napjainkban is az életem fontos részét képezi.

Gyermekkorban ez még nyilvánvalóan inkább a játékról és a sportról szól, a későbbiekben azonban már egyáltalán nem játék, ám még akkor sem hagytad abba. Hogyan maradtál benne a tűzoltás világában? Elvihetett volna az élet másfelé is. 
– Elvihetett volna, de a csapatmunka, a segítségnyújtás, a tenni akarás magával ragadott, így nem volt kétséges számomra, hogy ez az én utam. Igyekeztem mindenhol többet és többet segíteni, többször és még többször kivenni a részem a munkából, amit az egyesületen belül is nagyra értékeltek. Így lettem először elnökségi tag, majd később, 27 évesen az önkéntesek parancsnoka. Soha nem szerettem tétlenkedni, és valljuk be, itt aztán tényleg nincs is helye a tétlenkedésnek. Huszonkilenc évesen a Magyarkanizsai Községi Tűzoltó Szövetség brigádparancsnoki pozíciójára is engem javasoltak, és meg is választottak. Akkoriban a gyermekcsapatok versenyekre való felkészítése volt az egyik kedvenc feladatom, de a tisztségek megszaporodásával kevesebb lett az időm, így az utánpótlás-nevelést másokra hagytam, én pedig más vizekre eveztem. 2014-ben a Magyar Tűzoltó Szövetségtől és a Nemzetstratégiai Kutatóintézettől érkezett egy megkeresés arra, hogy kutassunk fel minél több olyan délvidéki önkéntes tűzoltó egyesületet, ahol a tagság magyar vagy többnyire magyar, és fogjuk őket hálózatba. Első nekifutásra 33 ilyen egyesületet találtunk, és meg is alakítottuk a Délvidéki Önkéntes Tűzoltó Hálózatot, aminek élére a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke engem javasolt. Nagyon szívesen el is fogadtam ezt a pozíciót. A mi hálózatunkkal párhuzamosan a többi elszakított részen is megalakultak a helyi hálózatok, így az erdélyi, a felvidéki és a kárpátaljai is, majd 2015-ben Szarvason, Nagy-Magyarország mértani közepén megalakítottuk a Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózatot, aminek az egyik alelnöke vagyok. Jelenleg 46 egyesület alkotja a délvidéki részleget.

Mindig is egyértelmű volt, hogy a tűzoltóság az életed része lesz? 
– Nem volt egyértelmű, de az lett.  Olyannyira, hogy hivatásos tűzoltó szerettem volna lenni, de az sajnos nem sikerült, mivel sokáig nem volt nyitott pályázat, a későbbiekben pedig már kicsúsztam a korhatárból. Ennek ellenére mindig is tudtam, hogy szeretném, ha valamilyen módon a tűzoltóság az életem szerves része lenne, és ez az álmom valóra is vált.

Jelentős különbség van a hivatásos és az önkéntes tűzoltók között?
– Csakis a rendszer. A tüzet ugyanúgy oltja nyilván az önkéntes meg a hivatásos is, Szerbiából is, meg Uruguayból is. A hivatásos tűzoltónak az a dolga, hogy tüzet oltson, bent legyen a laktanyában, adott munkaidőben, adott váltással, amiért fizetést kap, náluk megvan a megfelelő hierarchia, megvannak a megfelelő rangok, és mindig ők az elsődlegesek, vagyis ők kellene, hogy az elsők legyenek, akik a riasztást kapják. Nagyvárosokban ez így is működik. Itt, vidéken viszont szinte minden faluban van önkéntes tűzoltó egyesület, és a helyiek mindig a helyi önkéntes tűzoltókat ismerik, ezért őket riasztják elsőként. Az önkéntes tűzoltóság egy önkéntesekből álló csapat, ahogyan a neve is mondja, ezért nem jár fizetés, ezt az ember önszántából vállalja és segít, amikor legnagyobb a baj. Ehhez az is kell, hogy együtt érző és humánus lelkületű legyen az ember. Voltak már olyan tagjaink is, akik azért jöttek, mert a mindennapi kalandot keresték, ők azonban gyorsan tovább is álltak. Hála istennek, faluhelyen nem olyan sok riasztás van, de azért nem unatkozunk. Ritkán történik meg az, hogy egy nap kétszer kelljen az embernek a szirénázó, nagy, piros autóba ülnie. Csak azok maradnak ezen a pályán, akik valódi elhivatottságot éreznek magukban arra, hogy segítsenek másokon. Ez a jelszavunk is: „Ha baj van, segítünk.”

Mennyi munkátok volt az elmúlt évben községi szinten? 
– Az elmúlt évben községi szinten az aratási idény sajnos nagyon sok munkát adott, nagyon-nagyon sok tűzesetünk volt. Nemcsak nálunk, hanem az egész Kárpát-medence területén ez volt a jellemző, dacára annak, hogy megannyi képzést tartunk az aratásban résztvevőknek. Míg két éve összesen két tűzesetet tartottunk számon, addig tavaly harminchatszor kellett beavatkoznunk. Ha az egész évet vesszük figyelembe, akkor voltak kéménytüzek, lakástüzek, kültéri tűzből volt a legtöbb, valamint sajnos számos gyújtogatással is szembe kellett néznünk. Főleg Horgos területére jellemző a gyújtogatás, ahol a nádasokat égetik le, gondolván, hogy ezzel megújítják a talajt, ez azonban hatalmas tévedés! A talajbiológusok szerint a tűz 10–15 centi mélyen ki tudja irtani a földből az összes hasznos baktériumot, mikroorganizmust és vele együtt szinte mindent, ezáltal a jó dolgokat is, amitől jó minőségű a termőtalaj. Az sem könnyíti meg a munkát, hogy a községben hat hivatásos tűzoltó van alkalmazásban. Ez nagyon kevés az egész község 13 településére, a négyszáz négyzetkilométerre. Sokszor előfordul, hogy egy tizenkét órás váltásban mindössze egyetlen hivatásos tűzoltó teljesít szolgálatot… Mi, önkéntesek kicsivel többen, mintegy 500-an vagyunk, a gyerekekkel és a veteránokkal együtt. Ebből kb. 250 tűzoltónk átesett tűzoltóképzésen, tehát bevethető a különböző káreseteknél.  

Volt-e olyan eset, ami nagyon emlékezetes számodra? Akár a nagysága, az oltás gyorsasága, lassúsága, vagy éppen az érintett emberek, család miatt. 
– Két nagyon emlékezetes esetem volt. Az egyik pont a 30. születésnapomon történt. A szülinapom éjszakáján voltam ügyeletes a hivatásosoknál, amikor hajnali fél egykor futott be a riasztás, hogy tűz van kint az ötödik kerületben. Kivonultunk nagy erőkkel (már amennyire lehet, helyi nagy erőkkel kivonulni), ám akkora volt a tűz, hogy még Zentáról meg Törökkanizsáról is jöttek tűzoltók meg tartálykocsik, mert egy háznál sajnos felelőtlenség miatt tűz ütött ki. Kétezer bála szalmát tároltak a padláson. És a padlás alatt volt egy kis épületben, egy kis mellékhelyiségben a kazánház, ami szintén fölgyulladt, majd a kéménytől a szalma is lángra kapott. Amikor az a rengeteg szalmabála égett a tetővel együtt, nem mindennapi látvány volt. Az összeset le kellett villázni a tetőről, és lent átlocsoltuk, hogy biztosan ne kaphasson lángra. 40 tűzoltó és 6 tűzoltóautó vett részt az oltásban. Másnap délelőtt tíz óra körül fejeztük be. Közben homlokon vágott egy vasrúd, mert reggel már melegem is volt, fáradt is voltam, és amíg egy rövid időre levettem a sisakot, az alatt az idő alatt meg is történt a baj. A másik emlékezetes eset egy közlekedési baleset volt. Hatalmas köd volt éjszaka, és egy csókai gyógyszerésznek tanuló fiatalember fölszúródott a szalagkorlátra, úgy, hogy az autóját átszúrta a szalagkorlát, a fiatalember pedig beleszorult az autóba. Érdekes módon éppen arra jártam. Természetesen azonnal riasztottam a hivatásos egységet és a mentőket is. Feszítővágóval szabadítottuk ki a saját autója fogságából a fiatalembert, akinek a bal lába teljesen összetört, de sikerült megmentenünk az életét.

Mindig van elegendő emberi erő és megfelelő felszereltség Magyarkanizsa községben? 
– Szerencsére igen. A község is támogat bennünket, fölismerte már régóta azt, hogy fontosak vagyunk a község biztonságának a szavatolásában, a belügyminisztérium is egyre jobban felkarolt bennünket, nemcsak itt, körzeti szinten, hanem állami szinten is, úgyhogy várjuk a törvénymódosítást, amivel még kedvezőbb helyzetbe kerülhetünk. A hivatásos tűzoltók tavaly kaptak egy 5 éves tűzoltóautót. Az önkéntes állományban összesen 16 gépjármű van, ami országos szinten is jónak számít, de a Jerikó pályázat is nagy hasznunkra lesz. Ez egy magyar–szerb stratégiai IPA-pályázat 4,6 millió euró összértékben, amiből Mórahalom és Csongrád–Csanád Vármegye Tűzoltó Szövetsége viszik a nagyobb részt, 2 millió 600 ezret, a mi részünk pedig 2 millió euró. Ebből egymilliót a horgosi tűzoltólaktanya fölújítására, illetve bővítésére fogunk elkölteni. Egy szálláshelyet fogunk fölépíteni a már meglévő előadóterem fölé. Nagyjából 20–25 ember elszállásolására lesz alkalmas ez a helyiség. A meglévő garázsok fölé két gyakorlószobát fogunk építeni, ahonnan a magasból való mentést lehet majd gyakorolni, ami a környéken egyedülálló. Egy kisbuszt is beszerzünk, és négy másik kisebb tűzoltóautót, amit Vajdaság-szerte kapnak meg egyesületek, köztük Magyarkanizsa községbeliek is. Ezenfelül mind a 46 egyesület kapni fog egy felszereléscsomagot, amiben bevetési ruha, légzőkészülék, drón és feszítővágó is lesz.

Az utánpótlás bevonzására gondoltok-e? Akár ezen program keretében, akár ezen kívül?
– Természetesen igen, a Jerikón belül is, meg általában is. Az elkövetkezendő években lesz gyermekek számára szervezett tűzoltótáborunk, illetve képzéseket és nyílt napokat is tartunk, ahol a tűzoltóságot népszerűsítjük.

Nemrégiben olvastam, hogy több díj tulajdonosa is vagy. Fontosak számodra az elismerések?
– Jólesik, hogy elismerik a munkásságomat, de nyilvánvalóan nem azért csinálom. Nem vagyok egy ranghajhász. Vannak rangok, amik a leszolgált évek után járnak, és vannak, amiket csak bizonyos életkor után kaphat meg valaki. Komoly szabályozások vannak most már a díjosztás területén, és ez nagyon is jól van így! A legelső kitüntetésem egy tűzoltójelvény volt, amit 2014-ben kaptam a Vajdasági Tűzoltó Szövetségtől. A 2014-es belvizek idején tanúsított hősiességért járó Ezüstkereszt érdemrendet tudhatom még magaménak, valamint az Aranykereszt érdemrendet a tűzoltóság terén végzett kiemelkedő munkáért. Utóbbi kettőt a Szerb Tűzoltó Szövetségtől kaptam. A Magyar Tűzoltó Szövetség Gróf Széchenyi Ödön-emlékplakettel tüntetett ki a Kárpát-haza Önkéntes Tűzoltó Hálózatban végzett munkámért, amire szintén nagyon büszke vagyok. 

És mik a tervek? 
– A legfontosabb az utánpótlás toborzása és kinevelése. Utódok nélkül nincs jövő, ezt mondanom sem kell, hiszen mi egyszer csak megöregedünk, és kell az új erő. Fontos még a felszerelések folyamatos frissítése is. Állandóan pályázunk, az egyesületeket, az épületeket karban kell tartani, és újítani sem árt. Építjük a határon túli kapcsolatokat, versenyekre készülünk. Nemrégiben kezdtünk meghonosítani egy új versenyformát is. A tavalyi évben megszerveztük az első kismotorszerelő-versenyt Magyarkanizsán. Ilyen még nem volt Szerbiában. Magyarországról másoltuk át. Nem titkolt vágyam ezt a versenyformát meghonosítani itthon. Nagyon izgalmas, nem az „iskolai szerelés”, amit a hazai versenyeken csinálunk szárazon, víz nélkül, hanem egy nagy teljesítményű tűzoltó szivattyúra szereljük a tömlőket, sugárcsővel, és egy 1000 literes tartályból vizet szívatva egy célt kell vízsugárral eltalálni. Természetesen időre. Mivel elég nagy nyomáson működik ez a fajta szivattyú, így nagyon izgalmas. A tavalyi verseny óta sikerült a magyarországi bajnokság szervezőbizottságával megbeszélnünk azt, hogy a délvidéki versenyfutam is beleszámítson a magyar bajnokságba. A bajnokság nyolc futamból áll. Eddig ebből egyet Felvidéken szerveztek, ami szintén beleszámított a magyar bajnokságba, idéntől pedig már a mi futamunk is beleszámít, ami azt jelenti, hogy két futamot a külhoni területeken, hatot pedig az anyaországban rendeznek meg. Így lesz ebből szépen lassan Kárpát-haza bajnokság, ami a hosszú távú célunk.