2026. február 15., vasárnap

Amikor a tehetség és a szorgalom találkozik

A királyhalmi Papdi család mindhárom gyermeke eredményesen folytatja mezőgazdasági tanulmányait – Mindeközben a munkából is kiveszik részüket

Sokszor és sok ember szájából elhangzott már az a vélemény, hogy a mai fiatalokat semmi sem érdekli, hogy csak a számítógépezésen és a telefonozáson jár az eszük, hogy nem lehet rájuk bízni semmit, nincs jövőképük, és a tanulást sem veszik komolyan. A világunk változásával természetesen a fiatalok (és valljuk be, az időseké is) szokásai, életstratégiái változnak, de azt is látnunk kell, hogy neveléssel, példamutatással és az egymásra való odafigyeléssel ma is lehet szorgalmas, okos és határozott jövőképű fiatalokat nevelni, akikre a jövő garanciáiként tekinthetünk. A királyhalmi Papdi szülők abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy három ilyen fiatalt is fel tudtak nevelni – persze mindez nem szerencse kérdése, hiszen részükről sok munka van ebben – olyan munka, ami nem esik nehezére az embernek, és aminek az „eredménye” jogosan teheti büszkévé őket.

Egy csütörtöki napon látogattunk el a családhoz. A középiskolás István hazaért az iskolából, és Enikő, valamint az ifjabb Nándor is még otthon volt, hisz ők Budapesten folytatják tanulmányaikat, és néhány nappal később utaztak fel a magyar fővárosba. A család tagjai éppen nagy munkában voltak, de a kedvünkért megálltak egy órára, körbeülték a nagy étkezőasztalt, és meséltek a tanulásról, munkáról, mezőgazdaságról, és egy kicsit mindenről, hisz beszélgetés közben sokszor elkalandoztunk, néha nosztalgiáztunk, de végig jól éreztük magunkat.

 

Papdi István Budapesten vehette át az első helyért járó díjat

Papdi István Budapesten vehette át az első helyért járó díjat

Egy kötelező körrel, a bemutatkozással kezdtük. Mivel ezúttal István teljesítménye hívta fel a családra a figyelmet, vele indítottuk a kört.

István a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpontban mezőgazdasági technikusi szakon tanul. A közelmúltban az ötödik alkalommal megszervezett Kárpát-medencei Nagy Diák Agrárteszten elnyerte a legjobb határon túli versenyzőnek járó díjat.

– A vetélkedő során a mezőgazdaság szinte minden ágából kaptunk kérdéseket, például a vízhasználattal, állattenyésztéssel, a konyhakerti és szántóföldi növénytermesztéssel kapcsolatban. A versenyre bárki jelentkezhetett, és az osztálytársaimmal az osztályfőnökünk tanácsára vettünk részt rajta. Erre a vetélkedőre nem lehetett felkészülni, hanem az évek során elsajátított tudás volt segítségünkre a válaszadásban. Nemcsak a mezőgazdaság terén tanuló diákok vehettek részt a megmérettetésen, hanem például gimnazisták is – mesélte István, aki elmondta, hogy testvéreihez hasonlóan a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központjában szeretné folytatni a tanulmányait, ugyanakkor a távolabbi jövőben inkább szaktanárként állna munkába.

A szülőkhöz, Nándorhoz és Mártához fordultam, hogy megérdeklődjem, hogyan fogadták a vetélkedő eredményéről szóló hírt, mire egyszerűen azt válaszolták, megszoktuk már, okos gyerekeink vannak.
Ifjabb Papdi Nándor a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem növényorvosi szakú mesterképzésén kezdi az utolsó félévét. Középiskolába ő is Magyarkanizsára járt, ahol mezőgazdasági technikusként végzett, majd Zentán kertészmérnökként szerzett diplomát, és ezt követően mesterképzésen folytatta a tanulmányait.
 

István, Papdiék legfiatalabb büszkesége

István, Papdiék legfiatalabb büszkesége

– Nekem nagyon megfelelt, hogy Zentán csak péntekenként és szombatonként kellett bejárni a konzultációs központba, hisz a hét többi napján itthon tudtam dolgozni. Másrészt a Budapesten tanulás abból a szempontból jobb, hogy kevesebbet kell egyénileg készülnöm, hisz az órákon sok mindent meg lehet tanulni. A szüleim mindig ösztönöztek a továbbtanulásra, a növényorvosit egy jó szakmának tartom, ami igen keresett – hallottuk Nándortól.

Papdi Enikő, a család elsőszülöttje már egy szinttel magasabban jár, a MATE Agrárkörnyezettudományi Tanszékén doktori tanulmányokat folytat.

– Jelenleg elsősorban a tápanyag-utánpótlással foglalkozom, és azért választottam ezt, mert a családban lesz egy növényorvos, és más irányba is kell gondolkodni. Úgy érzem, tudjuk hasznosítani az egyetemen elsajátított dolgokat. Sok minden hagyományosan működik a családi gazdaságunkban, de mindig vannak újdonságok, amiket be tudunk hozni. A szüleink, és elsősorban apa nem mindig fogékonyak az újdonságokra, de attól még elmondjuk a véleményünket és meghallgatják azt – fogalmazott Enikő.

Nándor, az apuka mindehhez hozzátette, hogy a legfontosabb az alapok megszerzése. 

– Mindhárman Kispiacon jártak általános iskolába, és habár sokszor lenézik a falusi iskolákat, de ott olyan alapokat kaptak, amikre tudtak építeni. Önbizalmat adtunk nekik, és ők ezzel nem éltek vissza, hanem továbbra is itt vannak és kiveszik a részüket a munkából. Enikő hetedik éve van Budapesten, és nem sokszor maradt hétvégén ott, amikor vége az előadásoknak, jön haza. De a tanulás az anyjuk szektora, én a munkáért felelek.

– Egyszer kértem apától segítséget – reagált minderre Enikő. – Valamit nem értettem a középiskolában, és hozzá fordultam, mire ő a kezembe adott három szakkönyvet, hogy olvassam el, és meg fogom találni a választ. Egyszer pedig szorgalmi ötösért termőrészeket kellett begyűjteni. Apa összeszedte, viszont a tanár az egyikre azt monda, hogy az nem jó. Elmondtam apának, mire ő kiküldött a gyümölcsösbe azzal, hogy keressem meg magam. Ez így utólag jó módszernek bizonyult, mert alaposan megvizsgáltam minden egyes termőrészt, és azután a tanárnál is tudtam érvelni, hogy miért azt hoztam, és miért van igazam – mesélte nevetve.

A tanulásban egy kisebb verseny is kialakult abból, hogy kinek lesz magasabb iskolai végzettsége, mint az apjuknak.

–  Az általános iskolában kellett foglalkozni velük többet, főleg Istvánnal, aki a koronavírusos időszakban volt felsős, és vele végig kellett ülnöm nekem is az online órákat. Sokan nem tartották fontosnak, hogy a gyerekük minden órán részt vegyen, de ez az alap, amire lehet építeni. Utána viszont már nem kellett terelgetni őket, egyiküknél sem volt kérdés, hogy továbbmennek a főiskolára, és már István is oda készül – mondta Márta.
 

István, az iskola 60. évfordulóján

István, az iskola 60. évfordulóján

A család konyhakerti növények termesztésével foglalkozik. – Kicsiben termelünk, de nagybani áron értékesítünk – hallottuk a családfőtől.

– A Kecskeméti Kertészeti Főiskolán levelező tagozaton végeztem 1986-ban, majd növényvédelmi és tápanyag gazdálkodási szaküzemmérnök szakosítást szereztem. Amikor kitört a háború, elvittek katonának, majd jött az infláció. Eszünkbe sem jutott, hogy „feketézzünk”, próbáltunk a mezőgazdaságból élni, és jól leszegényedtünk. Nem nagy földterületünk van, és az is homokon, ami miatt gyenge terméseket szedtünk, máról holnapra éltünk. Szőlőnk és gyümölcsünk is volt, de az inflációs időszakban kiszedtük, mert a vegyszereket Magyarországról kellett hozatni, és így nem érte meg. Az évek során két alkalommal volt úgy, hogy gyümölcsöst telepítünk, de szerencsére nem így történt, maradtunk a zöldségféléknél. Ez kisebb befektetést jelentett, és ha valami nem sikerült, beszántottuk és mást ültettünk a helyére. A zöldségtermesztéssel kisebb területet tudunk megművelni, de több munkával jár. Büszke vagyok arra, hogy mindent egyedül csinálunk, a családtagokkal, munkások nélkül. Jelenleg körülbelül 4000 négyzetméternyi területen termelünk fólia alatt, emellett szabadföldön is foglalkozunk zöldségfélékkel. Több mint húsz évig volt asztalunk a Tejpiacon, ott kicsiben tudtuk értékesíteni a terményeinket, viszont ma már a nagybani piacon árulunk – foglalta össze Nándor.

Mártánál az iránt érdeklődtünk, hogy tudatos volt-e az, hogy a gyerekeket minél előbb bevonják a munkába.

– Nem gondolkodtunk rajta, magától értetődő volt, hogy muszáj csinálni. István szeret komputerezni, és nem mondhatja az ember neki, hogy nem játszhat, ha hozza a jó eredményeket. Édesanyám azt mondta, hogy a gyereket le kell foglalni, és akkor nem tud rosszat csinálni, és ez így is van. A vetéstől a betakarításig ott vannak, és ahogy nőttek, úgy vállaltak egyre nagyobb szerepet.
Enikő emlékei szerint hétéves kora óta dolgozik a veteményesben.

– Kiskorom óta kint vagyok a szüleimmel, azt mesélik, hogy alig tudtam menni, de a kocsin már ki volt alakítva számomra egy fészek. Hétéves koromban már anyával egymás mellett ültünk a palántázógépen, alattam volt egy párna, hogy elérjem. Amikor elkezdtem énekelni, akkor a többiek tudták, hogy kezdem unni a munkát. Persze nálam is volt egy időszak, amikor nem akartam dolgozni, amikor minden mást csináltam volna. Ez az egész zöldségtermesztés a középiskola után szippantott be, amikor elkezdtem Zentán tanulni, mert többet voltam itthon, többet kellett segíteni – mondta Enikő.

Az egész családnak a munkához való hozzáállását jól illusztrálja egy, az idősebb Papdi Nándor által elmesélt történet.

– Közvetlenül a koronavírus-járványt megelőzően a Prosperitati Alapítványnál pályáztunk fóliasátrakhoz való nejlonra és vasakra. Nem az volt, hogy megrendeltünk bizonyos alapterületű sátrat, hanem csak a hozzá való alapanyagot vásároltuk meg. Nándor fiam megtanult hegeszteni, vettünk egy csőhajlítót, és 2800 négyzetméternyi területet lefedtünk úgy, hogy mindent mi csináltunk. Így kevesebb pénzből készítettük el a sátrakat, és egy kistraktort is tudtunk mellé vásárolni, ugyanakkor a tudás megmaradt. Nándor pedig a sok munka ellenére a generáció diákja lett. 

– Mivel dolgoznak, a pénzhez is másképpen állnak hozzá, tudják, hogy véges – tette hozzá Márta. – Ebben a munkában nincs hétvége, vagy ünnepnap. Például húsvéthétfőn István elment locsolkodni, a többiek pedig csomóztak.

– Nyáron hajnalban kelünk és nyolc órakor már megyünk be a házba. Ha ötkor kimegyünk, három óra áll a rendelkezésünkre, így rövid idő alatt kell végeznünk. Ha kimegyünk, azért tesszük, hogy dolgozzunk, és mindenki iparkodik, hogy minél előbb hazajöjjünk – mondta az idősebb Nándor.
A hajnali kelések egy fiatalnak sokszor nehezére esnek, Enikő és az ifjabb Nándor is nevetve mesélte, hogy bizony volt úgy, hogy diszkózás után egy félórás alvás után piacra kellett menniük, de így visszatekintve ezt is magától értetődőnek tartják.

Ifjabb Papdi Nándor lát lehetőséget a családi gazdaság fejlesztésére.

– Szeretném folytatni a munkát, amit a családunk végez. Úgy gondolom, a gépesítés terén tudnánk fejlődni, hogy csökkentsük a kézimunka-szükségletünket. Több régi gépünk van, amikkel nehéz dolgozni, sokszor elromlanak, és amíg megjavítjuk, hosszú idő telik el, és ezt nem engedhetjük meg.

 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A család apraja és nagyja (Molnár Edvárd)