A Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elnöksége idén Fúró Dénesnek, a Magyar Szó újságírójának ítélte oda az Év Pályakezdő Újságírója díjat. A kitüntetéssel nemcsak a szakmai teljesítményét ismerték el, hanem azt az elkötelezettséget is, amellyel nap mint nap jelen van a szerkesztőségben, legyen szó online hírszolgáltatásról, hétvégi riportokról vagy véleménycikkekről. Dénes számára a történelem nemcsak végzettség, hanem élő kapcsolat, ami a cikkeiben is markánsan megjelenik. Beszélgetésünkben a kezdeti meglepetéstől a szakmai útkeresésen át egészen a jövőbeli terveiig sokféle kérdést érintettünk, köztük azt is, hogyan vált a történészből szenvedélyes újságíró és milyen témák mozgatják leginkább.
Hogyan emlékszel vissza a gyermekkorodra, akkoriban milyen dolgok határozták meg az érdeklődési körödet?
– A szüleim az egyéves bátyámmal 1991-ben a háború elől menekülve kiköltöztek Magyarországra, és ott próbáltak új életet kezdeni. A születésem után egy évvel azonban hazajöttünk Temerinbe, ahol jelenleg is élek. Mivel édesanyám tordai születésű, a nyarakat gyakran Tordán töltöttem, ott éltek a nagyszülők, a barátok is. Szép emlékeket őrzök a gyerekkoromról. Ebben az időszakban, a kortársaimhoz hasonlóan nekem is a játék és a gondtalan gyermekkor örömei határozták meg a mindennapjaimat, azonban ahogyan idősödtem, egyre inkább más irányba terelődött az érdeklődésem. Ebből a szempontból meghatározó szerepet játszott a bátyám, Andor, aki már kisiskolás korában eldöntötte, hogy ő bizony történelemtanár lesz, ezért gyakran forgatta a történelmi témájú könyveket. Öt-hatévesen én is belelapoztam ezekbe a könyvekbe, nézegettem a képeket, és már akkor kialakult bennem a történelem iránti szeretet, ami később is megmaradt.
Emlékszel még arra, amikor először megjelent egy cikked nyomtatásban? Milyen érzés volt akkor, és miben érzed magad ma másnak, tapasztaltabbnak?
– Őszintén szólva már nehezen tudom visszaidézni azt az első cikket. Igaz, nem történt olyan nagyon régen, csak hat éve, de azóta annyi cikket írtam, hogy az első konkrétan nem maradt meg bennem, vagy legalábbis nem emlékszem rá különösebben. Mint ahogyan már említettem, hat évvel ezelőtt kezdtem dolgozni a Magyar Szónál, és eleinte fordításokkal foglalkoztam. A legelső próbálkozásom nyilván nem úgy sikerült, ahogyan a szerkesztők elképzelték, de segítettek, tanácsokat adtak, irányt mutattak. Így idővel kialakult az a stílus és szemlélet, ami szakmai szempontból is elfogadható volt. Ezek után már rutinszerűvé vált az írás. Az online részbe valamivel később, másfél év múlva kapcsolódtam be először, akkor is fordítóként. Ott is előbb gyakorolni kellett, minden új volt, de körülbelül fél év után már élesben is bevetettek. Az első online ügyeletem 2021 júliusának végén volt, és egy topolyai tűzesetről kellett írnom. Fontos hír volt, így gyorsan kellett cselekedni. A kollégák igyekeztek mindenben segíteni, hogy zökkenőmentesen menjen a dolog, és végül sikerült megoldani a feladatot. Mostanra főként az online felületen dolgozom, de természetesen írok a nyomtatott kiadásba is, leginkább véleménycikkeket és a hétvégi mellékletbe riportokat, interjúkat. Az online munka már annyira természetessé vált számomra, hogy teljesen egybeforrt velem. Rutinszerűen megy minden, észre sem veszem, hogy eltelt öt vagy akár nyolc óra, annyira belemerülök a munkába. Úgy érzem, az elmúlt évek alatt sok tapasztalatot szereztem, de természetesen még mindig vannak hibák, amiket csiszolni kell. Igyekszem folyamatosan fejlődni.
A díjátadó ünnepség után a Magyar Szó-s kollégákkal (Fotó: Gergely Árpád felvétele)
Történészként végeztél, és sok írásodban megjelenik a múlt iránti érdeklődés. Hogyan segít ez a háttér az újságírói munkádban?
– Nyilván meghatározó ez a háttér, mivel elsősorban történelmi témákkal szeretek foglalkozni. A Magyar Szó hasábjain többször is megjelentek ilyen jellegű cikkeim. Amikor még gyakrabban jártam terepre, többször tudósítottam például a csúrogi megemlékezésekről, és írtam a csúrogi magyarság hányattatott sorsáról is. Annak ellenére, hogy ma már főállásban újságírással foglalkozom, a történészi végzettségemet nem szorítottam háttérbe. A munkám mellett továbbra is folytatok kutatásokat, főként helytörténeti témákban, ugyanakkor érdekel az egész régió múltja is.
Van olyan cikked vagy sorozatod, amire különösen büszke vagy?
– Igen, több is van. Az egyik, amit már említettem, a csúrogi magyarság sorsáról szóló riportom, ami az első hétvégés cikkem volt. Dávid Csilla kolléganőmmel mentünk ki Csúrogra egy borongós, téli napon. Felkerestük azoknak a magyar családoknak a házait, akiket 1945 elején üldöztek el. A Holt-Tisza partjára érve sorra jártuk a házakat, ugyanis a meglévő források alapján szinte pontosan meg tudtuk határozni az egykoron magyarok által lakott épületeket, amelyeket Dávid Csilla kolléganőm a rá jellemző buzgósággal igyekezett minél több szögből lefotózni. Utólag visszagondolva ez is közrejátszott abban, hogy kihívták ránk a rendőröket, akik igazoltattak bennünket. Nagyobb bajunk nem lett a dologból, de ez az eset még emlékezetesebbé teszi a cikk keletkezésének körülményeit. Ezt követően Óbecsére utaztunk, ahol Teleki Júliával beszélgettem a lassan már nyolc évtizeddel ezelőtti megpróbáltatásokról. Habár ő maga nem emlékezhetett az akkor átélt eseményekre, a hozzátartozók és más túlélők későbbi elbeszélése alapján részletes képet alkothatott a járeki haláltábor borzalmairól. Megrendítő és érzelmekkel teli beszélgetés volt, amire mindig is élénken emlékezni fogok. A cikk megírását is ezek az élmények határozták meg. A másik számomra kedves téma az újvidéki Duna-hidakról szól. Több alkalommal is írtam róluk, szerepeltek a Magyar Szó Naptárában, valamint a Hétvége mellékletben is. Most egy újabb, átfogó sorozaton dolgozom, mert mindig van valami új részlet, amit még nem sikerült kikutatni. Már-már mondhatom, hogy jól ismerem az újvidéki Duna-hidak történetét, de még mindig van mit kutatni a témában, hogy az minél teljesebb legyen.
Említetted, hogy a Magyar Szó Online csapatának is oszlopos tagja vagy. Ebben a munkában mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?
– A Magyar Szó Online csapatának már több mint négy éve vagyok a tagja, és állíthatom, hogy embert próbáló feladat lépést tartani és főként megfelelni a felmerülő kihívásoknak. Az online csapat tagjának lenni nagy felelősséget jelent, hiszen a tömegkommunikációs eszközöknek köszönhetően az olvasóink az általunk közölt írásokból fognak tájékozódni, azt látják meg elsőként. Ennélfogva az ügyeletesnek igyekeznie kell minél pontosabban, helyesen és tömören megfogalmazni az adott hír lényegét. Ez sokszor nagyon nehéz, mivel egyszerre sok mindenre kell figyelni, ezért óhatatlanul is bekerülhet a szövegekbe egy-két hiba, amit persze lehet korrigálni, de én mindig megkövetelem magamtól a maximumot. Talán az jelenti számomra a legnagyobb kihívást, hogy minden hírből kihozzam a lehető legtöbbet, valamint pontosan és a lehető leggyorsabban érdekes, közérdekű információkkal lássam el az olvasóinkat.
Sokat halljuk mostanában, hogy az újságírói hivatás igencsak átalakult az elmúlt időszakban. Mennyire látsz ma perspektívát az újságírásban egy vajdasági magyar fiatal számára?
– Valóban így van, manapság az újságírók munkája átalakulóban van, és egyre inkább az online térhez kötődik. Régebben nagy tisztelet övezte az újságírókat, főként a falvakban számított nagy eseménynek, ha egy-egy „firkász” tiszteletét tette, ugyanakkor a politikusok hozzáállása is teljesen más volt. Az internet azonban rengeteg más területhez hasonlóan ezen a téren is gyökeres változásokat hozott. Manapság minden fontosabb hírről a politikusok a közösségi oldalakon keresztül könnyedén tájékoztathatják a követőiket, így már kevésbé van szükségük az újságírók munkájára. Emellett azt tapasztalom, hogy csökkent az újságírói szakma megbecsültsége, főként ezekben a zűrzavaros időkben. Elszörnyedtem, amikor nemrégiben Újvidék utcáit járva az újságírók felakasztására uszító apró falragaszokat láttam. Persze nem akarok senkit elrettentetni attól, hogy újságírásra adja a fejét, azt azonban mindenképpen leszögezném, hogy csakis olyanoknak érdemes ezt választaniuk, akik erős elhivatottságot éreznek iránta, és valóban szeretik azt, amit csinálnak. A vajdasági magyar fiatalok előtt is számos lehetőség kínálkozik, amennyiben az újságírói szakmát választják. A médiaházainkban megannyi tapasztalt és kiváló kollégától tanulhatják meg a szakma fortélyait, számos helyre eljuthatnak, sok emberrel megismerkedhetnek, és olyan témákat ismerhetnek meg behatóbban, amelyekről addig csak felületes ismereteik voltak. A szakmai fejlődés által pedig a lehetőségek egész tárháza nyílik meg előttük. Más szakmákhoz hasonlóan az újságírás is számos nehézséggel és kihívással jár, ugyanakkor szépségei is vannak, amelyek motivációt adnak a mindennapokban. Jó érzéssel tölt el a közösség szolgálata, az értékteremtés, és az is, amikor egy-egy jól megírt cikk valódi hatást gyakorol az olvasókra. Az újságírást tekinthetjük egyfajta hivatásnak is, ahol a kíváncsiságunkkal, a szakmai tudásunkkal és a kitartásunkkal valódi értéket teremthetünk.
Hogyan élted meg, amikor megtudtad, hogy megkaptad az Év Pályakezdő Újságírója díjat? Mit jelent számodra ez az elismerés?
– Mindenekelőtt nagyon meglepődtem, ugyanis egyáltalán nem számítottam rá, hogy ki fognak tüntetni ezzel az elismeréssel. Éppen a szabadságomat töltöttem, amikor a bátyám kora reggel üzenetben gratulált. Először nem is tudtam mire vélni az egészet, nem értettem, mi történik, csak annyit gondoltam, hogy valami fontos dolog történt, amiről még nem tudok. Aztán utánanéztem a Facebookon, és akkor láttam, hogy valóban kitüntettek. Ez az elismerés számomra nemcsak egy visszajelzés arról, hogy jó úton járok, hanem egyfajta ösztönzés is arra, hogy folytassam a munkát, fejlődjek tovább szakmailag. Természetesen hálás vagyok a kollégáimnak is, akik figyelemmel kísérik és támogatják a munkámat, értékelik azt, amit és ahogyan csinálok. Az elismerés megerősítést és motiváció is jelent számomra arra vonatkozóan, hogy a jövőben még elhivatottabban végezzem a munkámat. Bízom benne, hogy ez csak egy állomás a pályámon, és a jövőben sok hasonlóan inspiráló pillanat vár még rám.
Mik a terveid a közeljövőre? Milyen témák izgatnak most leginkább, akár új területek, amelyeket még nem jártál be újságíróként?
– Jelenleg is főként történelmi témákkal foglalkozom, mint ahogy már említettem, ismét az újvidéki hidak történetét dolgozom fel. Egyelőre nem tervezek új területek felé nyitni, de volt már rá példa, hogy kipróbáltam magam máshol is. Kaptam például sportújságírói feladatot, ami addig teljesen idegen volt számomra, de megoldottam. Pillanatnyilag azonban kevésbé gondolkodom a szakmai fejlődésen vagy a karrieren, mint az eddigiekben, ugyanis a nyár folyamán apai örömök elé nézek, így az elkövetkező időszakban elsősorban a kis családom körül forognak majd a gondolataim.
Nyitókép: Az elismerést Fehérvári Csongortól, a VMÚE titkárától vette át (Fotó: Gergely Árpád felvétele)
