Varró Dániel neve sokak számára csenghet ismerősen, hiszen az egyik legnépszerűbb kortárs magyar költő, aki elsősorban a gyerekeknek szóló játékos, ritmikus, szórakoztató verseiről ismert. Kötetei közül talán a hamarosan trilógiává növekvő Túl a Maszat-hegyen című verses meseregény örvend a legnagyobb népszerűségnek, amelyből hangoskönyv, bábmusical, kalandlemez és zenés-verses összeállítás is készült. Ez utóbbi előadást a költő és Molnár György verséneklő az Énekelt Versek 29. Zentai Fesztiváljának alkalmából Vajdaság több településén is bemutatta kisiskolások számára.
Varró Dánielt arról kérdeztük, hogyan találja meg a közös hangot a különböző korosztályokkal, és hogyan látja a magyar gyerekirodalom jelenét.
Hogyan vezetett az utad a költészethez, azon belül a gyerekversekhez?
– A költészettel való kapcsolatom még gyerekkoromban kezdődött. Anyukám nagyon szereti a verseket, magyar szakot végzett, nagyon sok verset olvasott nekünk. Játszottunk is versírós játékokat gyerekkoromban, amikor még magamtól nem jutott volna eszembe, hogy verseket írjak. A nővérem is írt verseket már ovis korától kezdve, úgyhogy kicsit a kistestvéri féltékenység is volt az oka annak, hogy érdeklődni kezdtem a versek iránt. Gimnazistaként versíró pályázatokon vettem részt, és általában sokaknak tetszett, amit csináltam, sokan biztattak. Sokkal hamarabb kezdtem gyerekeknek írni verseket, minthogy megszülettek volna a gyerekeim. Valószínűleg azért, mert gyereklelkű vagyok. Esetleg infantilis, attól függ, hogy honnan nézzük. Azóta is a Túl a Maszat-hegyen a legismertebb könyvem, amit még huszonéves koromban írtam, és gyerekeknek szántam. Amikor gyerekeim lettek, akkor pedig célzottan nekik kezdtem írni verseket. Először inkább mondókákat, aztán ahogy növekedtek, már hosszabb verses meséket is.
Varró Dániel költő (Fotó: Gergely Árpád)
Sokan írnak gyerekeknek akár verseket, akár meséket, de nem mindenki találja meg velük olyan könnyedén a közös hangot, mint te. Mi a titkod?
– Szerencsére tényleg nagyon sokan írnak, nagyon erős most a kortárs magyar gyerekirodalom. Mi is sok mindent olvastunk nagy örömmel, tehát apukaként is azt látom, hogy nagyon sok mindenből lehet válogatni, ezért szerintem mindenki megtalálja a neki való köteteket. A gyerekek sok mindenre rá tudnak cuppanni, sok mindenre nagyon fogékonyak, ezért nem kell attól félni, hogy valami túl abszurd, túl szomorú vagy túl akármilyen nekik, mert nagyon sok mindent be tudnak fogadni. Leginkább ezt gondolom titoknak, hogy az ember nyugodtan vegye komolyan őket, és nyugodtan dolgozzon ugyanazzal az írói vagy költői eszköztárral, amit a felnőttekhez szólva is használ, és ugyanúgy meséljen nekik sok mindenről színesen és érdekesen. Emellett lehetőleg szépirodalmi igényességgel írjon, mert kicsit abban is hiszek, hogy a gyerekirodalomnak ízlésformáló szerepe is van. Tehát ne csak a legegyszerűbb, legbugyutább dolgokat kapják a gyerekek, hanem mindenfélét. Szerencsére azt veszem észre, hogy ők maguk is vevők erre.
És mi a helyzet a kamaszokkal?
– Velük sokkal nehezebb. Nekem is van kamasz fiam, sőt már a középső is kiskamasz. Őket más dolgok érdeklik a világból, ezért őket általában nehezebb megfogni a költészettel, nem biztos, hogy rezonálnak vele. Eddig nem nagyon próbáltam számukra alkotni, inkább a kisiskolás meg az óvodás korosztálynak írtam, mert az én gyerekeim is ebbe a korosztályba estek eddig. Amit most írok, abban lesz kiskamasz szereplő is. Összességében azt gondolom, hogy a kamaszok általában kevésbé fogékonyak a költészetre, az irodalomra, ami rendben is van. A kisiskolás közönség sokkal hálásabb még, sokkal nyitottabb a költészetre.
Min dolgozol most?
– Több mint húsz éve írtam a Túl a Maszat-hegyent, amit mindig szerettem volna folytatni. Ez a folytatás lett a Túl a Maszat-hegyen 2, aminek főleg a címére vagyok büszke. Most ennek a folytatásnak a folytatásán dolgozom, aminek Túl a Maszat-hegyen 3 lesz a címe, és tízéves, kicsit már kamaszodó gyerekek a főszereplői.
Találkozás az élő költészettel (Fotó: Gergely Árpád)
A Csütörtök, a kisördög és a Szomjas troll egy-egy mitológiát mutat be gyereknyelven, verses formában. Ezeket mennyi kutatómunka előzte meg?
– A Csütörtök, a kisördög a magyar hiedelemvilágból táplálkozik. Agócs Írisz illusztrálta, aki néprajz szakot végzett, és ő mesélte nekem, hogy milyen csodálatos lények meg dolgok vannak a magyar hiedelemvilágban. Ebbe előtte nem ástam bele magam, így ez leginkább tőle jött, bár persze én is utánaolvastam ezeknek a dolgoknak. A Szomjas troll pedig a skandináv meg egy kicsit a kelta mitológiát járja körül. Voltak ugyan előismereteim, de utánaolvastam, illetve segítségem is volt a kelta részében egy nagyon kedves ismerősünk személyében, aki csodálatos mesemondó, és akinek nagyon jó mesegyűjteményei vannak. Ő Zalka Csenge, aki olyan csodálatos lényekről és dolgokról mesélt nekem, akiket és amiket korábban nem ismertem, mint a dullahan, aki a hóna alatt viszi a fejét, vagy a kifordított zokni, ami ellenáll a gonosz tündérvarázslatnak. A kelta mitológiáról tőle hallott csodálatos dolgokat beleszőttem a mesébe.
Mi a célod a verseiddel?
– Ritkán szoktam ezen elgondolkodni. Amiket a gyerekeknek írok, azokkal talán az a célom, hogy valahogy felmutassam, milyen csodálatos dolog a költészet. Én nagyon szeretem a verseket, és mindig elszontyolodom, hogyha azzal találkozom, hogy valaki meg nem szereti vagy nem érti őket, esetleg nem is érdekli a költészet. Az a célom, hogy minél barátságosabb és befogadhatóbb módon adjam át a gyerekeknek az üzenetet, ne pedig ijesztő vagy fennkölt módon, és nem is nagyon nevelő szándékkal. Ez az üzenet pedig az, hogy milyen klassz dolog a költészet, milyen jó zenéje, ritmusa lehet egy versnek, hogy vicces is lehet, hogy szólhat olyasmiről, ami az olvasót akár személyesen is érdekelheti.
Varró Dániel és Molnár György több mint tíz éve lépnek föl megzenésített verseket tartalmazó gyerekműsorukkal (Fotó: Gergely Árpád)
Felnőttként, szülőként mit tanulhatunk a gyerekirodalomból?
– Ezt nem tudom feltétlenül megmondani. Nyilván attól függ, hogy éppen miről szól az a vers, amit olvasunk. Azt mindenképpen fontosnak tartom, még ha talán magától értetődő és közhelyes dolog is, hogy a kicsiknek szóló verseknek, amiket még a szülő olvas föl, legyen olyan rétegük, ami a szülőket is foglalkoztatja. Nekem három kisfiam van, két és fél év van közöttük, ami kicsi korban még sokat számít, ezért nagyon nehéz volt olyan verses vagy prózai mesét találni, ami mind a hármat szórakoztatta meseolvasáskor. Ami a kicsinek érdekes volt, az a nagynak dedós, ami a nagynak volt érdekes, azt a kicsi nem értette, unatkozott. Így hát rendkívül hálás voltam az olyan szerzőknek, mint amilyen például Dániel András, akinek a Kufli-könyvei nagy slágerek voltak nálunk. Ezeket a meséket mind a három különböző korú gyerekem élvezte, és én szülőként is nagyon szerettem őket. Tehát mindenképpen nagy erénye a gyerekeknek szóló irodalomnak és azon belül a gyerekköltészetnek, ha a szülő számára is szórakoztató.
Hogy látod, merre halad a magyar gyerekirodalom?
– Több irány van szerencsére, meg nagyon sokféle karakteres hangú alkotó van. Erős az a vonal, ami nemzetközi színtéren is megjelenik. Ezek az érzékenyítő témák, és ezekről írni nagyon derék és fontos dolog. Az én szívemhez azok a művek is nagyon közel állnak, amik játékosak, viccesek, abszurdak, valamiféle egyéni világot jelenítenek meg. Hosszan lehetne sorolni azokat a szerzőinket, akik egyedi hangon szólnak a gyerekekhez, és nagyon jó dolgokat írnak nekik.
A zenés-verses összeállítást kicsik és nagyok élvezettel hallgatták (Fotó: Gergely Árpád)
Hosszú távon hogyan hat a költészet a gyerekekre?
– Az biztos, hogy nem árt, ilyennel még nem találkoztam. Nyilván mi elég sok verset, könyvet, mesét olvasunk, és ami a leginkább látszik, meg amit az óvónénik és a tanítónénik is mindig kiemeltek, hogy milyen széles a szókincsük, milyen szépen tudják magukat kifejezni a kortársaikhoz képest. Emellett biztos, hogy a képzelőerejüket is fejleszti az irodalom, a versek meg a ritmusérzéket. De ha nincs is mérhető eredmény, akkor is azt látom, hogy a gyerekek zsigerileg nagyon szeretik a verseket, könnyen rájuk tudnak hangolódni. A kisebb gyerekek még nagyon szívesen tanulnak verset, ez általában felső tagozatban változik, amikor már ez egyfajta kínos kötelességgé válik. Az is nagyon jó dolog, ha vannak mondogatható sorok, ami csak úgy eszébe jut az embernek, és kapcsolódik valamihez. Szeretem, hogyha a vers szerves részévé válik az életnek.
Nyitókép: A gyerekek tapssal, csettintéssel, énekléssel, jajgatással kapcsolódtak be az előadásba (Fotó: Gergely Árpád)
