2024. május 18., szombat
NYOLCVANÉVES A MAGYAR SZÓ

Írógépek kattogása

Beszélgetés Malešev Klír Máriával, a Magyar Szó nyugalmazott gépírónőjével

Idén ünnepli fennállásának nyolcvanadik évfordulóját a Magyar Szó. A különleges jubileum alkalmából az egész év folyamán számos újítással, illetve kisebb-nagyobb meglepetéssel készülünk olvasóink számára. Mivel az elmúlt évek, évtizedek tapasztalatai azt mutatják, hogy nincs igazi ünnep visszatekintés és előretekintés nélkül, ezért úgy döntöttünk, hogy lapunk fennállásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából újra felkeressük azokat az általunk igencsak nagyra becsült egykori kollégáinkat, akiknek tevékenysége, illetve szellemisége jelentős mértékben hozzájárult a Magyar Szó hírnevének öregbítéséhez és annak a mérhetetlen szellemi tőkének a felhalmozásához, amelyre valamennyien óriási büszkeséggel tekintünk, és alkalmi időutazásaink során arra kérjük őket, elevenítsék fel velünk azokat az emlékeiket, amelyek a leginkább meghatározták számukra a Magyar Szónál eltöltött éveket, évtizedeket.

Malešev Klír Mária, a Magyar Szó egykori gépírónője, évtizedeken át fontos része volt a napilap szerkesztőségének. Jelenleg Újvidéken él férjével, ám sok időt töltenek a begecsi hétvégi házukban is. Malešev Pavle egyébként ismert atlétikai bajnok volt (távol- és magasugró), a Vojvodina AK tagja, valamint a Dnevnik napilap nyugalmazott újságírója. Marika néni nemcsak a munkájáért rajongott, hanem a sportot is szerette. Férjével és két gyermekükkel rendszeresen részt vettek a zentai Magyar Szó Kupa sportversenyen, ahol összesen 15 aranyérmet szereztek.

A gépírói szakma, amelyet évtizedeken át gyakorolt, mára már teljesen eltűnt. Régen a gépírónők a hírforrások közötti fontos kapcsolattartók voltak, akik rögzítették az újságírók diktálásait. Marika néni emlékei visszahozták azt az időt, amikor több gépíró együtt dolgozott egy szobában, majd fülkékben, a gépek kattogása és a hangos diktálások pedig mindennaposak voltak a szerkesztőségben. A technológiai fejlődés azóta átalakította ezt a munkamódszert, és ma már a számítógépek váltották fel az írógépeket. Malešev Klír Mária életútja és emlékei azonban azt mutatják, hogy ez a szakma nemcsak a technikai feladatokról szólt, hanem a hírek és események iránti szenvedélyes érdeklődésről is. Az újságírókkal való kapcsolat, a pontos és gyors gépelés, valamint az emlékezetes cikkek, történetek mind hozzájárultak a gépírónők különleges világához és a múltban megszokott munkamódszerekhez.

 

Malešev Klír Mária (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Malešev Klír Mária (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Hogyan került a Magyar Szó szerkesztőségébe, és mi volt az az élmény vagy momentum, amely végül elindította pályafutását ebben a szakmában?
 – A nagyapám vasutas volt. Sok ruszkuszt szedett, és azt feladta zsákban a vonatra, hogy vigyék el Zentára. Piszár József feleségének szülei kertészek voltak, nekik küldte. Tőlük megtudta, hogy a Piszár Jóska a Magyar Szóban dolgozik a sportrovaton, és megkérte, hogy beszéljenek vele, mivel én akkor már a munkásotthonba jártam és tanultam gépelni. Bekerültem a Magyar Szóba, ám sokáig nem vettek fel. Rendszeresen bejártam tanulni. Akkor 16 éves voltam. Hárman voltunk gyakornokok. Egyszer egy versenyt is rendeztek a számunkra, hogy egy adott szöveget ki fog tudni a leggyorsabban leírni. Én nyertem. Az egyik lány viszont, bár lassabb volt, mint én, pontosabb volt. Kevesebb gépelési hibát vétett. Néhány hónap múlva kiírták a pályázatot és felvettek bennünket.

Milyen volt, amikor elkezdett a Magyar Szóban dolgozni, és milyen benyomásokat hagyott magában az új környezet?
 – Vébel Lajos volt az első főszerkesztőm, aki nagyon erélyes volt. Amikor felvettek bennünket, hónapokon keresztül bent voltunk az irodában és tanultunk gépelni. A szerkesztőség lent volt az első emeleten. Fantasztikus volt a hangulat. A munkatársakkal olyanok voltunk, mint egy nagy család. Nagyon szerettem bent lenni a szerkesztőségben. Néha úgy éreztem, hogy a Magyar Szó miatt a gyerekeimet is elhanyagolom, annyi időt töltöttem bent, ugyanis valóban szerettem a munkámat. Azt bevallom, hogy a végén sokszor szemtelen is voltam, mert tudtam magamról, hogy én vagyok a legjobb. Gépírói versenyeket is nyertem.

Ma már nincsenek gépírónők, nem kell diktálni, hanem számítógépen írjuk a szövegeinket. Hogy nézett ki ez régen?
 – A gépírónőket tyúkfarmnak hívtam. Amikor öten-hatan dolgoztunk egyszerre, és hirtelen mindenkinek elkezdtek diktálni az újságírók, közben meg az írógépek is elkezdtek kattogni, az borzasztóan hangos volt. Nehéz volt megszokni. Mindig bal kéz felől ült nekem az újságíró, és kértem, hogy jöjjön minél közelebb, hogy halljam. Nagyon szerettem a belpolitikát és a külpolitikát gépelni. Utóbbinál Szeli Miklós mindig nagyon jól diktált, és nagy nőcsábász is volt. De érdekesek voltak a telefonos diktálások is, amikor a kagylót a fülemhez szorítottam a vállammal és úgy gépeltem. Később viszont kaptunk fülhallgatókat, azokkal már könnyebb volt.

 

Tizenhat évesen kezdett a Magyar Szóban dolgozni (Fotó: Archív)

Tizenhat évesen kezdett a Magyar Szóban dolgozni (Fotó: Archív)

Gépelés közben a cikkekre is tudott figyelni?
 – Nagyrészt automatikusan írtam, azokra a cikkekre azonban odafigyeltem, amik érdekeltek. Például emlékszem arra, amikor az izraeli titkosrendőrség Brazíliában elfogta és Izraelbe deportálták Otto Adolf Eichmannt. Steinitz Tibor tudósított a tárgyalásról. Kérte, hogy amikor jelentkezik, én gépeljek neki. A szobában, ahol dolgoztunk, volt egy kis telefonos fülke, üvegfallal volt elválasztva. Emlékszem, olyan gyorsan írtam, hogy az borzasztó, mert nagyon érdekelt az ügy. Egyébként szerettem azoknak az újságíróknak gépelni, akiknek erős hangjuk volt. Azokkal viszont nagyon nehéz volt, akik lágy hangon és halkan beszéltek.

Biztosan történtek érdekes dolgok abban az időben is. Voltak például emlékezetes elírásai gépelés közben?
 – Amíg ott dolgoztam, akkor történt az is, hogy az egyik gépírónőnek diktáltak egy Titóval kapcsolatos írást. Le is lett írva rendesen, ám a korrektor véletlenül felcserélte a h betűt v betűre, így az újságban végül a hadvezér helyett vadvezér jelent meg. Emiatt reggel hétkor a tartományi pártbizottságba hívták Erdélyi Károly főszerkesztőt. Ezt nem én csináltam, de természetesen nekem is voltak elírásaim. Kalapis Zoltánnak minden vasárnap egy oldalon jelentek meg a filmekkel kapcsolatos írásai. Egyszer diktálta nekem azt, hogy „Greta Garbo több év után Stockholmba látogatott, és megnézte azokat a borbélyházakat, amelyekben egykor a férfiakat pamacsolta.” Én erre azt gépeltem, hogy meglátogatta azokat a bordélyházakat, amelyekben egykor a férfiakat pamacsolta. És ez így meg is jelent az újságban. Ezért fegyelmi bizottság elé is mentem.

 

A Malešev házaspár, Pavle és Mária (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

A Malešev házaspár, Pavle és Mária (Fotó: Dávid Csilla felvétele)

Nyugdíjba vonulásáig a Magyar Szóban dolgozott?
 – Nem, volt két év kihagyás. Egy pillanatban nem bírtam tovább a Magyar Szóban, mert tényleg rengeteg munkám volt. Ekkor átmentem a tévéhez, és a gyerekműsorokon dolgoztam gépírónőként. De ott meg nagyon kevés munka volt, csak ültem és néztem magam elé. Egy évig voltam ott. Azután a férjem ismerősén keresztül átmentem a Vajdaság SZAT elnökségéhez dolgozni. Az elnöknek egyszer meg kellett nyitnia a palánkai hidat. Én kaptam egy szöveget, amit le kellett gépelni kis formátumú papírokra. A gép viszont jó nagy betűkkel írt, hogy a szöveg jól látható legyen olvasás közben. Összesen huszonkét ilyen oldalt kellett megcsinálnom. A tizenhetediknél jött az elnök titkára, visszahozta a papírt, hogy gépeljem át. Megcsináltam, aztán megint visszahozta. Piros ceruzával be volt jelölve egy hiba. Az inostrani helyett inosranit írtam. Szerintem, ha nem lett volna bejelölve a hiba, megint ugyanúgy gépeltem volna, harmadszorra is. Szerettem ott lenni, főként az elnökség beszédeit kellett gépelnem. Ez ugye a báni palotában volt. Az ablak mellett ültem, sokszor félrehúztam a függönyt az ablakon, és néztem, hogy kik mennek a Magyar Szóba. Én is visszavágytam. Két év megszakítás után pedig úgy döntöttem, hogy vissza is térek a szerkesztőségbe.

Szokta még olvasni a Magyar Szót?
 – Igen, leginkább csütörtökön és hétvégén. Nagyon szeretem a Tarka világot. Nagyon jó receptek vannak benne, már a mostaniban is bejelöltem néhányat, amit majd el szeretnék készíteni. Valamint mindig kitöltöm a keresztrejtvényeket is. Sokszor vásárolok a nagybani piacon, és olyankor útba esik a Magyar Szó. De mivel reggel korán megyek, hiába mennék be, olyankor még nincs ott senki, pedig szívesen megnézném, hogyan működik most a szerkesztőség.

 

Bozsóki Ernő diktál (a fotó a hatvanas évek derekán készült) (Archív)

Bozsóki Ernő diktál (a fotó a hatvanas évek derekán készült) (Archív)

Nyitókép: A különleges atlétikai sportalbum, amelyben az egész család szerepel (Fotó: Dávid Csilla felvétele)