2024. július 20., szombat
LÉGICSAPÁSOK 4.

Most mi következünk?

Április 20-án hajnalban két találat érte az újvidéki vasúti hidat. Másnap, csütörtökön délután még négy találat érte. Ezzel a város gyakorlatilag teljesen kétfelé szakadt.

Emlékszem, hogy a robbanások hallatán néhányan a szerkesztőségből kimentünk a már romokban heverő péterváradi híd lábához, és onnan néztük a becsapódásokat. Félelmetes látvány volt. Ez az erős betonhíd azonban nem csuklott úgy össze, mint a Szabadság, vagy a péterváradi hidak, de olyan sebeket hagytak a lövedékek rajta, hogy használhatatlanná vált.

Miért? – kérdezték sokan. Érkeztek is sorra a „szakértői” magyarázatok. Azért, hogy elvágják az élelmiszer-szállítmányokat a Vajdaságból Szerbia többi részébe. Vagy, hogy megnehezítsék a katonaság mozgását. De akkor miért nem rombolták le a beskai hidat?

Egyesek tudni vélték, hogy a nagyhatalmak így akarják elszakítani a Vajdaságot Szerbiától. A függetlenség pártiaknak felcsillant a szemük, annak ellenére, hogy tudták, már késő. A múlt század kilencvenes éveink háborúiból ide telepedett, pontosabban ide telepített horvátországi és boszniai menekültek teljesen megbontották a tartomány nemzeti összetételét, így a függetlenség pártiaknak jelentősen csökkent az ereje. Meg aztán, azok közül, akik ilyen álmokat ringattak magukban, sőt azt, hogy a Vajdaságot visszacsatolják Magyarországhoz, sokan már külföldön éltek, elmenekülve a miloševići rendszer borzalmai elől. Vajdaság függetlensége nem történhetett meg, és nem is történt. Sőt, ennek éppen az ellenkezője zajlott.

 

Az Újvidéki Televízió a NATO-bombázás után

Az Újvidéki Televízió a NATO-bombázás után

A tartományi kormánypalotát már a nyolcvanas évek végén, pontosabban 1988 októberében támadás érte, amikor a balkáni fenevad ide vezényelte seregét, követelve a tartományi vezetőség lemondását, és a tartományi megszüntetését. Ennek a támadásnak sokkal nagyobb volt az ereje és sokkal komolyabb következményekkel bírt, mint amikor 1999. április 19-én NATO-találat érte a Báni Palotát.
Néhány napra rá, április 22-én pedig találat érte Milošević dedinjei rezidenciáját. Sokan ekkor feltették a kérdést, persze csak magukban, vagy szűk baráti körben: Miért nem ott kezdték? Lehet, hogy akkor még otthon lett volna, ugyanis a bombázások kezdete óta családjával már nem ott lakott. Tudhatták ezt a NATO-ban is, inkább figyelmeztetésnek szánták: Nem bújhatsz el előlünk!

Mindig is ellene voltam a háború szításának, és gyakran fordult fel a gyomrom a kilencvenes évek háborúi során egyes lapokban, televízióban látott riportok, cikkek, kommentárok olvasása, nézése közben, mégis nagyon megdöbbentett, amikor április 23-án hajnalban lerombolta a Szerbiai RTV épületét. Erről a Magyar Szó másnapi számában így számolt be: „A NATO-légierő péntek hajnalban lerombolta a Szerbiai Televízió székházát Belgrád központjában. A lézervezérlésű bomba a kétórai hírek adását szakította meg. Éppen a Csernomirgyinnel tárgyaló Milošević elnök arca tűnt el a képernyőről. A támadásnak, nem végleges adatok szerint, kilenc halálos áldozata van, ennek kétszerese a sebesültek száma. Az épület romokban hever, emeletek szakadtak le, majd tűz ütött ki. Tartanak attól, hogy a romokban vannak még áldozatok. A robbanás pillanatában ugyanis az épületben dolgoztak, félszáznál is többen tartózkodtak munkahelyükön. A detonáció műszereket, berendezéseket, szalagokat semmisített meg, és szórt szét a környéken. A főváros egyébként pénteken virradóra a robbanások sorozataitól volt hangos. Több helyen voltak becsapódások a városközponttól az elővárosokig, mindenhol.

 

Milošević nem volt otthon

Milošević nem volt otthon

A helyi tévéadók is célponttá váltak. Az átjátszóállomásokat is lőtték szerte Szerbiában. Reggelre Jugoszlávia arra ébredt – ha egyáltalán tudott aludni –, hogy a Studio B-n kívül más jugoszláv tévéállomás nem sugároz műsort. A nap folyamán azonban a tartalék berendezésekről helyreállították az adást. Újvidéken már délelőtt ismét nézhető volt a Szerbiai Televízió egyes csatornája, amely tüstént képeket adott a székház romjairól.”

Ma már tudjuk, hogy a támadásnak 16 áldozata volt.

Mivel a bombázások kezdetekor az újvidéki vasúti hidat használhatatlanná tette a NATO, de nem rombolta le teljesen, ezt megtette április 26-án. Negyedszerre sikerült nekik.

A Szerbiai RTS elleni támadás után hallhattuk először a bombázások óta azokat a hangokat, amelyek Milošević politikájától eltérőek. Vuk Drašković, szövetségi kormányfőhelyettes volt az, aki kisebb politikai szenzációt keltett nyilatkozatával a Studio B televíziónak.
Persze, a Magyar Szó a „más hangokat” is leközölte:

„Az eddig is a hivatalostól eltérően nyilatkozó politikus interjújában felszólította az állami vezetőket (anélkül, hogy bárkit megnevezett volna), hogy ne hazudozzanak tovább a népnek. A kormányfőhelyettes síkra szállt az ENSZ-erők Kosovóba telepítéséért. Az ENSZ a világon senki számára sem megszálló erő, hangoztatta. Keményen elítélte a propaganda ocsmány szóhasználatát. Vádja szerint sokan a hadiállapotot politikai poénszerzésre használják fel, de leszámolásra is. Elfojtják a legalapvetőbb szabadságjogokat. Elárulta, hogy a szövetségi kormány a szerbiai kabinet nyomásának volt kitéve, hogy vezessék be a halálos ítéletet. Beszélt a nemzetek közötti bizalom helyreállításáról: Ezeken kell munkálkodnunk. Vuk Obradović, a Szociáldemokrácia nevű párt vezetője sietve támogatta meg Drašković merésznek tartott fellépését. Mint hangoztatta, álláspontjaik tökéletesen azonosak, és hasonlóan nyilatkozott Zoran Djindjić, a Demokrata Párt vezetője.”

 

Itt már nem lehet közlekedni

Itt már nem lehet közlekedni

A május elseje utáni számunkban, május 4-én kedden a szerkesztőség a következő sorokkal fordult az olvasókhoz:
„Valószínűleg senkinek sem kell elmondani, hogy vasárnap este óta mennyire megnehezült az ország áramellátása, és nyilvánvaló, hogy ez a körülmény kihat a lapkészítésre is. A villamos energiára várva drága percek, órák múlnak el egy újság összeállításában, a hírügynökségi anyagok és vidéki munkatársi jelentések komputeres feldolgozásában. Ezért olvasóink szíves elnézését kérjük, ha az objektív körülmények miatt esetleg lapunkban több lesz a hiba, vagy ha netán kimarad belőle valami. A szállítással kapcsolatban is vannak gondjaink, e téren is olvasóink megértését kérjük.”

Hiába keresek akár egy kis hírt is arról, hogy ünnepelte-e valaki a május elsejét, nem találok. De feltételezem, nem azért, mert megnehezült körülmények között készült a lap, és nem futottak be a hírek. De annál több hír van arról, hogy vízhiány van, nincsen elegendő kenyér, a szemetet is ritkábban szállítják el, kéthetente, és mivel a NATO bombázta az áramelosztókat, gyertyából is hiány lett.

 

A Magyar Szó címoldala 1999. április 27-én

A Magyar Szó címoldala 1999. április 27-én

Május 4-i címoldal: Rakéták az Újvidéki Televízióra. „Hétfőn este néhány perccel tíz óra előtt két NATO-lövedék eltalálta az Újvidéki Televízió mišeluki székházát.” Ótos András felvétele alatt a következő áll: Romokban hever az Újvidéki Televízió épülete. A hétfő esti rakétabecsapódások után, amelyek az egész várost megremegtették – egyesek szerint ez a két robbanás volt eddig a legerősebb Újvidéken –, a tévé épülete órákon át lángolt. Tegnap Aleksandar Vučić köztársasági tájékoztatási miniszter munkatársaival és egy seregnyi újságíróval megtekintette a romokat. Stevica Smederevac, a tévé igazgatója elmondta, hogy emberáldozata a támadásnak nem volt, mivel a bombázáskor senki sem tartózkodott az épületben.” Vučić ekkor a vajdasági tájékoztatási eszközök főszerkesztőivel is beszélgetést folytatott. Arról nincsen hír, hogy miről beszélgettek.

A tévé épületének lerombolása után valaki a szerkesztőségben feltette a kérdést: Most mi következünk? Megnyugtattam, kétlem, mi máshonnan fogjuk a csapásokat kapni.
És kaptuk is.

(Folytatjuk)

 

Nyitókép: Lángokban a Szerbiai RTV épülete