2024. július 24., szerda

Célunk az egész szakma képviselete

Szöllősi György szerint fontos, hogy legyen egy szervezet, amelyre érdemben számíthatnak az újságírók

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség mindenekelőtt azt az űrt szeretné betölteni, amelyet az egykori MÚOSZ, azaz a Magyar Újságírók Országos Szövetsége hiányában, leépülésének következtében éreznek a kollégák, mondja Szöllősi György, a szervezet elnökségi tagja, akinek neve leginkább talán a Nemzeti Sport, illetve Puskás Ferenc kapcsán csenghet ismerősen olvasóink számára, a vajdasági magyar újságíróknak azonban talán ennél is fontosabb a Magyar Sportújságírók Szövetségében betöltött tisztsége, hiszen a szervezet elnökeként már évek óta küzd egy egységes nemzeti médiaszervezetért és a külhoni magyar újságírók elismeréséért. A közelmúltban a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete fennállásának huszadik évfordulója alkalmából életre hívott jubileumi ünnepséget és díjátadót követően nyílt alkalmunk a sport mellett szakmai kérdésekről is beszélgetni.

Milyen módon segíti a Magyar Sportújságírók Szövetsége a sportújságírókat?
– A konkrétumok híve vagyok, kézzelfogható segítséget, támogatást, partnerséget kínálunk a tagjainknak, akik lehetnek a világon bárhol dolgozó magyar sportújságírók. Szakmai programjaink és ösztöndíjaink is a rendelkezésükre állnak. Ezek közül kiemelném a Csillag Imre Ösztöndíjprogramot, ami a magyar érdekeltségű sporteseményekről történő helyszíni tudósítást segíti. Külhoni példaként a marosvásárhelyi rádiósokat említeném, akik ennek révén jutottak el először téli olimpiára, sőt, emlékezetem szerint nyári olimpián is segítettük a munkájukat. A másik fontos kezdeményezésünk a Nagy Béla-program, amely főként könyvkiadással, valamint honlapok, kiadványok, kiállítások támogatásával segíti a közös sportmúltunk megörökítését. Természetesen ez is a külhoni kollégák rendelkezésére áll, sőt kimondottan prioritást élveznek azok a pályázatok, amelyek a külhoni, illetve az emigrációban elért magyar sportsikereket hivatottak feldolgozni. Hosszú évek óta gyakorlat nálunk, hogy a szakmai kitüntetések odaítélésekor igyekszünk figyelembe venni a teljes magyar sportsajtó legkiválóbb teljesítményeit. Pályázatainkon azonos esélyekkel indulnak az anyaországi és a külhoni kollégák is. Általánosságban próbáljuk úgy végezni a munkánkat, hogy egy nagy családként gondoljunk a sportújságíróinkra, éljenek bárhol a világban.

Mennyire vonzó pálya ma a sportújságírás a fiatalok számára?
– Korábban a sportújságírás azon kevés kiváltságos hivatás közé tartozott, amely számos lehetőséget hordozott magában, vegyük csak példának az utazást. Manapság ez érthető okok miatt már nem akkora vonzerő, szerencsére erre már egyébként is számos lehetőségük van a fiataloknak. Habár a világjárvány ráébresztett bennünket arra, hogy mindennek mekkora szerepe van egy ember életében, önmagában ezért még nem hiszem, hogy valaki ezt a szakmát választaná manapság. Nagyon leegyszerűsítve mondhatjuk, a sportújságíró az, aki nemcsak ott ül a nagy meccseken, hanem még pénzt is kap érte, hogy olyan helyen legyen, amiért más mindent megadna. Ez mindig vonzó dolog lesz, ám a technológia térnyerésének, az internet, a mobiltelefon széleskörű elterjedésének, a digitális forradalomnak a hatására a sportmédiában is minden a feje tetejére állt. Sőt, napról napra alakul át a szakmánk, új kihívásokkal szembesülünk – úgymond demokratikussá vált, ma már bárki lehet „újságíró”, hiszen a közösségi médiában bárki közzé teheti a gondolatait. Ilyen körülmények között viszont fel is értékelődik a helyes nyelvhasználat, a helyesírás, a frappáns fogalmazás, a pontos tájékoztatás. A Nemzeti Sportnál szándékunkban áll elindítani a saját utánpótlásképző műhelyünket, mivel azt látjuk, hogy mindig szép számmal akadnak olyan fiatalok, akik vonzónak és varázslatosnak tartják ezt a világot és ezt a hivatást.

Ha kissé kiszélesítjük a kört, és nem kizárólag a sportújságírókról beszélünk, milyennek látja a magyar újságíró-szervezetek közötti együttműködést, miben látja az ilyen együttműködés jelentőségét?
– A legnagyobb probléma talán az, hogy nincs egy, mindent átfogó magyar újságíró-szervezet, amely igazán felelősséget vállalna a teljes szakmáért, és amelyben a kollégák is azt a szervezetet látnák, amely valóban képviseli őket és az érdekeiket. Ebből a célból hoztuk létre a Magyar Nemzeti Médiaszövetséget, amely azt az űrt szeretné betölteni, amelyet az egykori MÚOSZ, azaz a Magyar Újságírók Országos Szövetsége hiányában, leépülésének következtében éreznek a kollégák. Célunk az egész szakma képviselete, fontosnak tartom, hogy legyen egy szervezet, amelyre érdemben számíthatnak az újságírók. A Magyar Sportújságírók Szövetségében a szakma egy szeletét képviselve próbálunk ilyen mintát és példát mutatni a programjaink révén. Időről időre felvetődik egy szakmai kamara megalapításának lehetősége, ám amíg ezt nem tudjuk megvalósítani, addig meg kell próbálnunk egy olyan szervezetet létrehozni, amelynek azért tagjai a kollégák, mert érdemi segítséget kapnak a munkájukhoz, és olyan közösségnek a tagjává válnak, amely ezt megérdemli, és amelyet érdemesnek is tartanak rá, hogy a tagjává váljanak.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség, amelynek elnökségi tagja, mennyiben tartja feladatának a külhoni magyar újságírók támogatását?
– Természetesen fontosnak tartjuk, hogy az állandó kapcsolat ne csak formalitás legyen köztünk. A Nemzetpolitikai Államtitkárság még a világjárványt megelőzően hívta életre a Kárpát-medencei Magyar Újságírók Találkozóját, aminek második alakalommal, tavaly ősszel már mi is társszervezői voltunk, közösen bonyolítottuk le a rendezvényt. Fantasztikusan felemelő érzés volt együtt ülni Visegrádon a Kárpát-medence különböző pontjairól érkező kollégákkal, rádiósokkal, tévésekkel, és végre közvetlenül is megtapasztalni azt, hogy ugyanannak a kulturális közösségnek a tagjai vagyunk, és hogy együtt mi mindenre vagyunk képesek. Hiába szakítottak szét bennünket évtizedekkel ezelőtt, ha tudunk egymásról és együttműködünk egymással, akkor hatékonyak is tudunk lenni. Megerősítés és pozitív visszajelzés ez nemcsak számunkra, hanem azoknak a végeken dolgozó kollégáknak is, akik kisebb közösségekben próbálják életben tartani a magyar nyelvet és a magyar kultúrát. Láthatják, hogy milyen sokan teszik ugyanezt a maguk állomáshelyén. Hogyha ezek az emberek találkoznak és összekapaszkodnak, akkor megsokszorozódik az erejük, ezen fogunk a továbbiakban is rendíthetetlenül fáradozni.

Nyitókép: Szöllősi György a VMÚE jubileumi ünnepségén (Gergely Árpád felvétele)