Emmanuel Macron: a NATO agyhalott (Fotó: Beta/AP)
Ömlöttek a hírek az idén is a világ minden tájáról. Jól bejáratott útvonalakon és kevésbé szokványos módon. Bőven lehetett válogatni belőlük.
A fontosabb nemzetközi politikai eseményekre vonatkozók ugyanúgy eljutottak a kíváncsi tömegekhez, mint a bulvár hírek, vagy a kulturális és tudományos életből származó információk. Az év vége felé azonban némely hírcsatornákon mintha összezavarodott volna minden, és egészen furcsa, meglepő beszámolók jelentek meg, amelyek célja talán a szilveszteri hangulat és jókedv fokozása. A tréfa kedvéért alighanem szándékosan „ferdítettek” a szerzők, vagyis tudatosan halmoztak hibát, pardon libát, libára.
De az is lehet, hogy csak tárgyilagosan fogalmaztak, illetve közvetítették egy-egy (mérvadó) politikus, szakember, tudós, művész vagy épp (világ)sztár szavait. Így történt ez novemberben is, amikor Emmanuel Macron francia államfő nagy figyelmet keltett lapinterjújából mindenütt idézték a valamire való médiumok a következő megállapítását: a NATO agyhalott.
Lett is ebből nagy ribillió szövetségen belül, és tanakodás, elemezgetés szövetségen kívül.
A mérsékeltebbek igyekeztek tompítani a nyilatkozat élét, mások ellenben úgy vélik: a francia elnök őszintén beszélt, és az igazat mondta el. Az utóbbi csoportba tartozók abban is egyetértenek, hogy a NATO, s a világ főhatalmaként az Egyesült Államok immár képtelen vezetni a katonai szövetséget, sőt alkalmatlan a Nyugat irányítására is.
És ez nem csak az újraválasztásában reménykedő elnökének a hibája, ámbár, ha rajta múlt volna, talán már szélnek eresztette volna a NATO-t. Donald Trump már többször is utalt erre a lehetőségre.
Az ősszel meg is indokolta, hogy a külvilág számára esetenként hajmeresztő ötletei, elképzelései és döntései azért olyanok, amilyenek, mert „kimagasló és páratlan bölcsesség” lakozik benne. És ez bizony nem a szilveszteri kabaréba szánt üzenete volt, csupán egy – tőle származó korábbi önjellemzés szerint – „nagyon stabil zseni” megjegyzése.
Hihetetlen képességei ellenére novemberben eljárást indítottak ellene a kongresszusban (parlamentben), hogy elmozdítsák tisztségéből. Ilyen intézkedésre az USA történetében csupán két másik példa akad.
A nagyon stabil zseni (Fotó: Beta/AP)
Szóval a politika legfelsőbb köreiben sem olyan kellemes az élet, mint azt a lejjebb lakó halandók gondolnák. Sőt maga a politika (nagyon) veszélyes lehet. A választók testi és lelki egészségét ráadásul károsíthatja is.
A következtetésre az Egyesült Államokban jutottak, ahol az idén először mérték föl (tudományos alapossággal), hogyan is hat a nép életére a politikai folyamatok figyelemmel kísérése. A széles körű vizsgálat eredménye meglepte a szakembereket.
Különösen az az adat, amelyből kiderül: a megkérdezettek négy százaléka már az öngyilkosságra is gondolt a politika miatt. (Az USA összlakosságára kivetítve ez több millió felnőttet, azaz választót jelent.). A politikai események, fejlemények, ügyek okozta stresszre azonban már tízszer annyian panaszkodtak, a testi egészségre gyakorolt ártó hatásra szerencsére „csak” 11,5 százaléknyian. Ámde a baráti kapcsolatok megromlására, álmatlanságra, fáradtságra, dührohamra vagy idegeskedésre jóval többen. Arányuk 20 és 31,8 százalék között változik.
Amerikában, de másutt is sokan nem tartoznak egyik veszélyeztetett csoportba sem. Ennek egyszerű a magyarázata: nem, vagy alig foglalkoznak politikával. Szerintük ugyanis annak művelői – a közhiedelemmel ellentétben – mindenütt legalul foglalnak helyet. Mármint a társadalmi hierarchia legalsó lépcsőfokán. Sokkal lejjebb, mint a bűnözök, prostituáltak és a hozzájuk hasonlók. Azon a szinten, amelytől karnyújtásnyira található a pokol kapuja.
Ezek még hiteles(nek tűnő) idei információk voltak, ellentétben a továbbiakkal, amelyek korábban, esetleg a napokban ferdültek el (a tényekkel együtt), vagy kerültek ki egy-egy kontextusból, s nyertek sajátos értelmezést, majd zagyválódtak össze, miután kívülállók és politikusok megpróbáltak belejavítani az ő munkájukat hivatalból figyelemmel kísérő, ellenőrző, felügyelő, illetve bíráló újságírók, tudósítók, szerkesztők munkájába. A hibasor szinte végeláthatatlan, de néhány különlegességet azért érdemes kiragadni belőle.
Például ezt: ma is fojtódott a tüntetés Hongkongban a helyi kormány és a kínai befolyás erősödése ellen. A hatóságok mindent megtesznek, hogy a tiltakozófojtás sikerüljön. Így voltak ezzel sok másik városban is Iránban, Irakban vagy épp Törökországban, ahol a hatalom állítólag már fél lábbal a zsírban van, de még mindig szereti, ha lövésektől vészhangzik a környezete.
Indiában, ahol a tavasszal újraválasztották Narendra Modit kormányfőnek, szintén gyakran tüntettek az idén, de kevésbé harciasan. Megtörtént azonban, hogy nyilvánosan megróttak egy politikust, mert abbahagyta a táncot a nacionalizmus és sovinizmus esküvőjén.
Furcsaságokból a mi kontinensünkön sincs hiány. Kiszivárogtatott írek szerint egyik vezető brit politikus fontos bejelentésre készül a napokban, mert okosórája bekapcsolt egy váratlan helyzetben és tanáccsal látta el. Nem az ottani szeszélyes időjárással összefüggésben, hanem egy ennél is lényegesebb kérdésben. Állítólag létezik ilyen, ami nem más, mint az Egyesült Királyság tervezett uniós kilépése, azaz a Brexit. Mindenki kíváncsian várja ezt a pillanatot, de talán még jobban az ominózus óra digitális agyának ötletét, hiszen a hús-vér emberek közül talán már senki sem tudja a helyes megoldást.
Egy biztos: a 93 éves brit uralkodó marad a munkahelyén. Pedig már többen azt rebesgették, hogy II. Erzsébet 2021-ben visszavonul.
Meg akarja tartani hivatalát Brazília szélsőjobboldali elnöke is. Jair Bolsonaro az év elején vette át Latin-Amerika legnépesebb országának irányítását; intézkedéseivel, alpári stílusával és politikájával azóta végletesen megosztotta a társadalmat. Hosszú zárlatot idézett elő.
A hozzá hasonló viselkedésű és beállítottságú külföldi politikai vezetőkre jellemző nyilatkozataival pedig többször okozott sajtólégrobbanást. Nemrég pártot is alapított, amely rossz nyelvek szerint harcol majd a korrupcióért, populizmusért, demagógiáért, rasszizmusért, s a gyűlölködés felerősítéséért.
Elhallgatni tehát arany a beszédeit.
Eszmetársai közül azonban néhányan egyre kevesebbszer bukkannak föl a médiában. A magyarázat egyszerű: nincsenek már hatalmon, és az EU-ban a májusi parlamenti választásokon is csúfosan leszerepeltek, amit ellenfeleik azóta is a sörömódával ünnepelnek. (Okkal, hiszen a voksolás, s annak eredménye 2019 egyik legfontosabb része volt. A szavazók ugyanis – bízva az uniós politika változásában – megakadályozták a populista szélsőségesek sikerét.)
Az idén Ausztriában és Olaszországban is megbukott a kormány, amelynek egy-egy vezető tagja a Bolsonaro-félék stílusát követte. Az osztrák (Heinz-Christian Strache) eltűnt a züllesztőben, az olasz (Matteo Salvini) azonban olykor még tejes fegyverzetben bukkan föl. Azaz majdnem tejesben, hiszen december elején Ravennában épp kedvenc kajájáról, a Nutelláról mondott le nyilvánosan. Rájött, hogy a mogyorós csokikrém készítéséhez nem hazai alapanyagokat használnak, amit megengedhetetlennek tart. Ezért inkább helyszíni zsemlét tartott híveinek, s meghirdette új, hazafias jelszavát is: „A tésztaság félegészség!”.
Ha hazafiatlan a Nutella, jó a tészta (Beta/Ap)
Világos, pardon tészta beszéd. Majdnem olyan, mint Joseph Muscat máltai miniszterálnoké, aki politikai gyilkosságba keveredett és emiatt a minap jelezte lemondási szándékát. Tehette, hiszen szabad országban él, ahol mindenfélét szabad mondani, s a jelek szerint csinálni is. Egyeseknek.
Persze sok másik államban is, ahol a hozzá hasonlók – Kínában gyártott olcsó – kicsinyke műagyag utánzatai már-már csúcsdíszek némely kormány karácsonyi és újévi fenyőfáján, amelynek közelében ünnepkor néhol régóta csakis a megbízható káderek szónokolhatnak. Feltéve, ha az ékes tehetségek megtanultak kesztyűbe dumálni, pardon dudálni, meg illendő hívőszavakat szajkózni, és persze osztani az igát.
Természetesen az általuk (át)értelmezett demokrácia és jogállamiság iránymutatásai alapján. És mindezt természetesen csak tőlünk nagyon távol. Talán a nagy vizeken (például az Óperenciás-tengeren) is túl, aminek ezért legfeljebb csak a sajtóvisszhangját halljuk. Olykor.
