Váratlanul, csendesen elköszönt tőlünk színjátszásunk nagy egyénisége, az a csodálatos, igaz művészember, akit nemzedékek fogadtak szívükbe, és aki végtelen hűséggel szolgálta ezt a mi kis közösségünket! Az utolsó mohikán – hallottam sokszor. Igen, a régi, az Újvidéki Rádió egykori legendás együtteséből már csak az örökifjú Ferenczi Jenő volt az, aki néha-néha megjelent a világot jelentő deszkákon, és aki valami hihetetlen energiával, hittel, művészi alázattal, a Magyarzó Pistike figurájába bújva igyekezett mosolyt varázsolnia a nézők arcára. Igen, ő volt az, aki igyekezett a maga módján elmondani, hogy volt itt, ebben a mi kis világunkban egy együtt lélegző, eggyé kovácsolódott, csodálatos együttes, amely számtalanszor megszépítette az itt élő emberek szürke hétköznapjait eljutva mindenhova, ahol várták, ahol embermelegséggel, ragaszkodással várták őket!
Ferenczi Jenő 1955-ben került az Újvidéki Rádióhoz. Kezdetben a szombat esti vidám műsorokban, a szilveszteri és az áprilisi kabarékban kapott lehetőséget a megmutatkozásra. S ez a megmutatkozás minden esetben élményt jelentett a hallgatók, a nézők számára éppen úgy, mint számunkra is, pályatársai számára! Nemcsak a stúdiók világában ragyogtatta fel azonban a tehetségét. A világot jelentő deszkákon is megtalálta a helyét. Kiváló alakítások sorával adta tudtunkra, hogy ő nemcsak komikus, hanem egy kivételes tehetségű művészember, akinek minden színpadi figurához megvolt az érzésanyaga, élményvilága, hangja! Az Újvidéki Rádió M Stúdiójában Ionesco A kopasz énekesnő, Karinthy Ferenc Bösendorfer című egyfelvonásosában és Szakonyi Károly Ördöghegy című művében nyújtott alakításai már jelezték, hogy színházi életünk egy nagy tehetségű, kiváló művésszel lett gazdagabb!
Az Újvidéki Színház „születése” pályafutásának egy új, rendkívül tartalmas időszakát jelentette. Azt hiszem, sokan emlékeznek még Molnár Ferenc Játék a kastélyban című darabjában nyújtott felejthetetlen alakítására. Almády figuráját formálta 125 alkalommal. Aztán ott volt Csehov Csebutkinja, majd ugyancsak Csehov Cseresznyéskertjének Piscsikjéje vagy Mrożek Tangójának Eugéniusza. Ragyogó alakítások, amelyeket nem lehet elfelejteni.
A díjak, az elismerések sem kerülték el a nagy művészt. Csak néhányat említek. A Szerbiai Drámaművészek Egyesülete több ízben is díjazta kiváló színészi alakításait. Így Csebutkin figurájának megformálásért Csehov Három nővér című művében 1979-ben és Eugéniusz alakításáért Mrożek Tangójában 1980-ban.
A filmszerepek sem kerülték el Ferenczi Jenőt. Emlékezzünk csak a Késdobáló és a Fajkutyák ideje című Vicsek-filmekre vagy a Háborús kenyér című filmre, amelyet Szarajevóban készítettek.
Emlékszem, hogy Ferenczi Jenő a Fizetek, főúr – vagy az Oroszlán szívű Jenő című nosztalgikus zenés kabaréval búcsúzott el a közönségtől, a pályától 1989-ben. A rivaldafényben sokáig, nagyon sokáig ott állt a művész. A közönség vastapsa szinte megrengette a falakat. Jenci, mert mi, és nemcsak mi, így hívtuk, könnyes szemmel búcsúzott akkor a közönségtől, közönségétől.
Elment a nagy művész. Az áldozatos, szerény, ízig-vérig művészember. Elment, és mi csak azt mondhatjuk, hogy tartalmas, szép, sikerekben gazdag volt az ő szolgálattévő élete: mindig szívbéli gyönyörűségét lelte abban, amit csinált – és másoknak is gyönyörűséget szerzett vele!
Pályatársai, tisztelői, a közönség végtelen tisztelettel, megbecsüléssel őrzik majd Ferenczi Jenő emlékét.
