Naponta eljárok a közeli piacra, nem sietem el, szeretek nézelődni, kiválasztani azt a zöldséget, gyümölcsöt vagy húst, amire szükségem van. Történt azonban egy szép szombaton, hogy szülinapot ünnepeltünk, de bealudtunk mindannyian, és iparkodnom kellett, hogy mindennel elkészüljünk. Ezúttal biztosra mentem, a kedvenc „csirkéshez” vitt az utam, hogy megvegyem a tanyasi nagydarab tyúkot. Előttem csak egy öreg néni volt a sorban, aki éppen rendelt, gondoltam ez gyorsan meglesz. Először tíz csirkecombot rendelt, de kérte, hogy filézzék ki. Amikor ez megvolt, azt hittem vége lesz, de jött az újabb rendelés: tíz csirkemellet kért az öreg hölgy, amelyeket először ki kellett filézni, aztán meg azt kérte, hogy vágják őket kis kockákra. Amikor már több mint 10 perce várakoztam, megpróbáltam kiutat keresni, néztem a többi pultot, de ekkorra már mindenhol kígyózó sorok alakultak ki. A néni azonban nem állt le: két kacsát kért, de azokat is apró részekre szedette, majd végezetül csirkekolbászt kért, amiért külön el kellett menni a fagyasztóba…
Hazafele megfogadtam magamnak, maradok én szépen a régi szokásomnál: piacra csakis lassacskán, szépen…
