A vajdasági magyar költők, köztük elsősorban Domonkos István művei állnak a központjában Baráth Hajnal Anna, Máriás Endre és Zsoldos Ervin legújabb interaktív zenés mesejátékának, amelyet Eperfa ágán kismadár címmel a gyermekheti rendezvénysorozat keretében mutattak be a Tisza-parti község településein.
A mesejáték története szerint annak két főhőse, Panna és Jancsi útra kelnek, hogy visszaszerezzék a király elrabolt madarát, majd kalandos utazásaik során rálelnek az igaz barátság gyűrűjére, amelynek segítségével sikerül legyőzniük minden útjukba gördülő akadályt. Útjuk során azonban a különféle csodás elemek mellett a közönség soraiban helyet foglaló gyermekek segítségére is szükségük van ahhoz, hogy leküzdjék a nehézségeket, amiben a gyermekek minden helyszínen nagy lelkesedéssel segítettek nekik.
Az alkotók ezúttal különösen nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy produkciójukban a magyar gyermekirodalom gyöngyszemei mellett a vajdasági magyar irodalom kiemelkedő versei is helyet kapjanak, magyarázta lapunknak nyilatkozva Baráth Hajnal Anna, hozzátéve, Domonkos István Eperfa ágán című verse, illetve magának a költőnek az alakja például szinte az egész történeten végigvonul, de az ő alkotásai mellett más kortárs költők műveit, sőt, saját alkotásaikat is felhasználták annak érdekében, hogy a mesejáték egységes egésszé álljon össze. Mint mondta, a korábbi években készült ilyen jellegű produkcióikhoz, a Lélek lép a lajtorján, a Mesék meséje és a Fababaálombál című interaktív zenés mesejátékaikhoz hasonlóan ezúttal is fontos szerep jut a népdaloknak és a megzenésített verseknek is, amelyek közül néhányat a közönség soraiban helyet foglaló gyermekekkel is elsajátíttatnak, ugyanis – ahogyan fogalmazott – rendkívül fontosnak tartják, hogy ilyen módon próbálják meg népszerűsíteni ezeket a műfajokat a gyermekek körében, hozzájárulva ezáltal zenei ízlésük fejlődéséhez is.
A zentai gyermekheti programsorozat keretében, Zenta község Gyermekjogi Tanácsa támogatásával bemutatott Eperfa ágán kismadár című produkciót hétfőn Felsőhegyen és Tornyoson, kedden Keviben és Bogarason, szerdán pedig Zentán tekinthették meg a gyermekek, az alkotók azonban azt szeretnék, ha a jövőben a környező településeken élő óvodások és kisdiákok számára is lehetőséget tudnának majd biztosítani annak megtekintésére, ilyen módon teremtve meg számukra nemcsak az önfeledt szórakozás lehetőségét, hanem a játszva tanulás örömét is.


