2025. november 15., szombat

Októberben öt túlélés

A Van valami bejelentenivalója? című kabaré ebben a hónapban Adán, Szabadkán és Óbecsén lesz megtekinthető

Öt alkalommal is színpadra lép Csernik Árpád színművész októberben nagy sikerű Van valami bejelentenivalója? – a bácskai túlélő című kabaréjával.

Így a közönség csütörtökön, október 9-én Adán, másnap, október 10-én Szabadkán, 11-én Óbecsén, 14-én és 20-én pedig Szabadkán lesz megtekinthető az előadás. A szabadkai előadások 19,30 órakor kezdődnek, míg Adán és Óbecsén 19 órakor.

Korábban a színművész a következőt nyilatkozta előadásáról, amelyért Pataki Gyűrű-díjra is jelölték: „Foglalkoztat engem már régóta a kisemberek világa, hogy velük mi történik. Beszélünk a nagy Shakespeare-i hősökről, de hol vannak a kisemberek? Hol vannak azok, akikről nem írnak regéket? Nem a hősök leszármazottai vagyunk, mert a hősök hősi halált halnak, maguk után hagyva a dicsőséget. A mindennapok hőseivel, antihőseivel mi van? Ezekkel foglalkozik ez az előadás. A történet hordoz magában sok kritikát, de nem szembesíteni akarok, hanem emléket állítani a kisembereknek, akiknek nincs saját hőskölteményük. Meg persze megnevettetni a közönséget, és remélem, hogy tartalmas és értékes formában szórakoznak majd”.

A szabadkai előadásokra a Jadran Színpad teraszán található jegypénztárban válthatók jegyek az előadások napján és munkanapokon 10-től 13 óráig valamint 18 órától az előadások kezdetéig, telefonszámuk: 024/557-436, de belépőjegyek rendelhetők a társulat közönségszervezőjénél is munkanapokon 9-től 13 óráig. A telefonszám: 024/554-285.

Az előadás hivatalos Facebook-oldala: https://www.facebook.com/csernikdrama

Magyar ember Magyar Szót érdemel