Az újvidéki Szerb Nemzeti Színház kistermében egy izgalmas, váratlan fordulatokkal átszőtt, de egy mindenekfelett szórakoztató előadást láthat a közönség. Agatha Christie Gyilkosság meghirdetve című krimijének színpadi átiratát Svetislav Jovanov dramaturg és a rendező, Ksenija Krnajski jegyzik.
A darab alapjául szolgáló regény 1950-ben jelent meg Agatha Christie ötvenedik regényeként, és azóta is lankadatlan népszerűségnek örvend, máig az egyik legsikeresebb bűnügyi regénynek számít. Az elmúlt hat évtizedben a világ számos nyelvére lefordították, és csak angol nyelven kilenc kiadást ért meg. Már 1956-ban élő tévéadásban, majd 1977-ben színházban is játszották, tévéfilm 1985-ben és 2005-ben is készült róla, a BBC Rádió 4-es csatornája pedig 1999-ben rádiódrámaként sugározta.
Az előadás néhány évvel a második világégés befejezte után játszódik egy vidéki brit kisváros panziójában. A történet pedig úgy kezdődik, hogy a vidéki lapban az apróhirdetések között gyilkosságot hirdetnek meg: hellyel, dátummal, időponttal. Abban a hitben, hogy csak ártatlan unaloműzésről van szó, a gyilkosság leendő szemtanúi szép számban meg is jelennek a leendő helyszínen. A terem elsötétül, a gyilkosság megtörténik, majd ahogy bonyolódnak a dolgok, gyilkosság gyilkosságot követ. A kérdés pedig már csak az, hogy ezeket ki követi el. A rejtély felgöngyölítését Miss Marple vállalja magára.
A rendező meglehetősen realisztikusan bánt az anyaggal. A szereplők hétköznapjaikat élik, szűk értelemben vett zene csak a táncos jeleneteknél van, hanghatások pedig a krimikre jellemző, felcsigázó jelenetek utolsó pillanataiban. A díszlet is a háború utáni, lerongyolódott középosztálybeli korszellemet és a megrögzött polgári halmozás életmódját idézi. Későviktoriánus faragványok és fürtök, art-deco fotelek, a súlyos mintákkal nyomott falikárpit és a nejlonharisnyák jól megférnek egymás mellett.
A darab a maga nemében tehát megfelel a követelményeknek. Ha a cél az volt, hogy a nézőt is bevonja, és hogy a néző is gyanút fogjon, akkor ez működött – krimit akart rendezni, és ez sikerült is neki. A gyilkos kilétére kihegyezett poént kellő ideig el tudta odázni, és a fenn tudta tartani azt a feszültséget, amely egy ilyen darab során alapkövetelmény. Néhány helyen talán túlzottan is farce-ba billent át, ez viszont nem ejtett túl nagy csorbát az összképen. Közönségdarab, mégpedig a lehető leghagyományosabb értelemben. Nem kísérletezik, nem lépi át a határt, nem akar olyant mutatni, ami bármilyen módon formabontó lenne. Megmarad annál, amit a könyv könnyűirodalmi műfaja felkínál: szórakoztatni akar. Agatha Christie ezen gyilkosságát a modernség fénykorában játszódó népszínműként nézzük. A néző könnyen azonosul a populisztikus sztereotípiákra épülő poénok és a politikai utalásoktól mentes témákkal, valamint a jónak a rossz feletti győzelmét az egyszerű ember kezébe adó mű szereplőivel. A gyilkosság megoldásához szükséges tények már a darab eleje óta a szemünk előtt vannak, a színen semmi sem absztrahálódik, semminek sincs szimbolikus jelentősége és a konfliktusnak sincs semmiféle többletjelentése. Minden hozzásimul ahhoz a polgári, szekularizált miliőhöz, amelyben létrehozták. A darab nem bírál senkit és nem tart igényt a magas kultúra általi legitimációra. Megmarad annak, aminek az író is szánta, egy Everyman-gyilkossági történetnek, amelynek áldozata, elkövetője és szemlélője akár a közönség soraiból is származhat, könnyen azonosulhat vele bárki és bármikor bekövetkezhet. A néző így lassan belefeledkezik a cselekménybe és maga mögött hagyja az előadáson kívül eső társadalmi-politikai neszeket. Nem boncolgatja korunk kóros viszonyait, nem politizál, nem hívja fel figyelmünket a tömeghisztériát keltő állapotokra…A darab ettől teljesen függetlenül működik, és ez a függetlenségi szándék teszi azzá, ami.
Agatha Christie Ksenija Krnajski rendezésében ugyanolyan a deszkákon, mint papíron: könnyed, eseménydús és szórakoztató. Egy koraesti szórakozásnak tökéletesen beillő bűnügyi történet, amely pontosan annyival szolgál, amennyit ígért. Ezúttal: színházban.
