Már csak két forduló maradt hátra a magyar bajnokságból, és bármilyen meglepő, a Győrnek továbbra is saját kezében van a sorsa, azaz két győzelemmel letaszíthatja a trónról a Ferencvárost. Az első ellenfél ilyen szempontból ideálisnak tűnik a kihívó számára, hiszen szombaton este az a Diósgyőr érkezik hozzá, amelyről már korábban kiderült, hogy a következő idényt a második ligában kezdi. Kissé előre tekintve, ehhez hozzá lehet tenni azt is, hogy az utolsó fordulóban sem vár leküzdhetetlen akadály a győriekre, mivel az igencsak motiválatlan Kisvárda aligha fog ellenük ezer fokon égni. Papíron tehát nem tűnik lehetetlenségnek a Győr bajnoki címe, igaz ahhoz nagyobb koncentrációra lesz szüksége a csapatnak annál, mint amit Debrecenben a második félidőben láttunk. Azzal ugyanis Vitális Milán, a csapat kapitánya sem volt megelégedve.
„Az első félidő úgy-ahogy rendben volt, aztán a második az konkrétan katasztrófa volt. Nem tudom hova tenni azt a teljesítményt, mert annyira ráültünk a második félidőre, hogy ne kapjuk ki. Nem tudom... Ez így nem oké. Nyilván nincs tragédia, mert még vezetünk egy ponttal, de én nagyon elégedetlen vagyok a csapat kapitányaként. Még vezetünk, van két meccs, amelyeket meg kell nyerni” – mondta Vitális.
Sokkal nehezebb helyzetben van a Ferencváros, amely vasárnap délután az Újpest vendégeként lép pályára. A lilák utoljára bő egy évtizede, 2015 decemberében nyertek bajnoki mérkőzésen az ősi rivális ellen, így érthető, hogy nagyon szeretnének már visszavágni az elmúlt időszak kudarcsorozatáért. Keresve sem találhatnak jobb alkalmat a „bosszúállásra” Újpesten, hiszen ha a Győr sikerrel veszi a szombati akadályt, a lilák pedig ezúttal nyernek, akkor az utolsó forduló eredményétől függetlenül a Győr bebiztosítaná a bajnoki címet. Természetesen ehhez azért a fővárosi zöld-fehéreknek is lesz egy-két szavuk...
Nemcsak a bajnoki cím szempontjából játszanak fontos találkozókat a hétvégén, hanem adott esetben a bronzérem sorsa is eldőlhet. Ehhez az kell, hogy a jelenleg a dobogó harmadik fokán tartózkodó Debrecen a Paks otthonában nyerjen, és a Zalaegerszeg hazai pályán vereséget szenvedjen a Puskás Akadémiától. Ugyanakkor a Paksnál is nagyban készülnek a vasárnapi találkozóra, tudják, hogy a nemzetközi kupaszereplésről szőtt álmaikat csak a három pont megszerzésével érhetik el. Erre utalt a csapat támadója, Ádám Martin, aki egyúttal azt is elárulta kit tart esélyesnek a bajnoki címre: „A Debrecennel játszunk otthon, az lesz a döntő számunkra. Az nekünk az év meccse. Ami a bajnoki címet illeti, az összképet nézve szerintem a Győr a jobb csapat, de a Fradi az mindig Fradi. Az övék is jó csapat, de a Győr kiegyensúlyozottabb.”
Mint a fentiekből kitűnik, fontos mérkőzés vár a zalaegerszegiekre is, akik a forduló nyitótalálkozóján a Puskás Akadémiát látják vendégül. A hazaik abban bíznak, hogy ezúttal jobb lesz a helyzetkihasználásuk a Nyíregyházán mutatottaknál. A felcsútiak ugyan az Újpest felett aratott győzelem után elvileg önbizalommal telve érkezhetnek Zalaegerszegre, ám figyelemre méltó, hogy győztes góljaikat hátvédek szerezték, míg a magyar válogatottban is szerepet kapó csatáruk, Németh András finoman szólva sincs formában, ezt Hornyák Zsolt vezetőedző is szóvá tette.
„Sajnos az idényben a csatárkérdés a legnagyobb problémánk. Bízunk Németh András játékában, ám sajnos ez gólokat nem hoz. Dolgozik, próbál a többiekkel dolgozni, de egy csatár gól nélkül nem ér semmit. Úgyhogy a jövőben el kell gondolkodni, hogy hogyan fogjuk őt használni, hiszen Lukácsot is azért húztuk be más pozícióba, hogy veszélyesebbek legyünk” – mondta Hornyák.
Kíváncsian várjuk a taktikai változtatások milyen eredményt hoznak a pénteki összecsapáson...
A hétvége programja, péntek: Zalaegerszeg–Puskás Akadémia (20.00). Szombat: MTK–Nyíregyháza (13.00), Kazincbarcika–Kisvárda (16.00), Győr–Diósgyőr (19.15). Vasárnap: Paks–Debrecen (13.30), Újpest–Ferencváros (16.00).
Nyitókép: Vitális Milán összeszedettebb játékot vár csapattársaitól (Fotó: MTI)



