Minden évfolyamon akad olyan tanuló, aki a környezetét zavarja és irritálja. Idegesítik a tanáraikat, tanítójukat, bosszantják a kortársaikat, és azok családjainak otthoni beszédtémájává válnak. Az ilyen gyerekek szülei tehetetlenek, nem tudnak hatni a gyerekükre, akik rosszak és kezelhetetlenek. Velük találkozunk az órák ideje alatt a folyosón, és a nagyszünetben ők szöknek „hátra” dohányozni.
Azt hinnénk, a dacos-agresszív kölykök kifejezetten arra készülnek nap mint nap, hogy a körülöttük levő felnőtteket bosszantsák, és kudarcélményhez juttassák a velük mindent megpróbáló elhivatottakat. Aztán kiderül, hogy a szakirodalom ismeri és definiálja panaszaink nagy részét. A nyolcadikat bomlasztó sminkelt tinisztár és az ötödiket fosztogató körömrágós rosszcsont is benne van a szakkönyvben. Legalább megnyugtató, hogy más is találkozik munkája során a nehezítő „körülményekkel”.
A magatartászavar a szakirodalom szerint „visszatérő és tartós disszociális, agresszív vagy dacos magatartás“. A magatartászavaros személyek a kornak megfelelő szociális elvárásokat durván áthágják, súlyosabb mértékben, mint egy hagyományos gyerekcsíny vagy serdülőkori lázadás.
Megítélésekor figyelembe kell venni a gyerek életkorát, mert pl. a kamaszkorra jellemző dacosság alapján nem elegendő diagnózist felállítani. A diagnózis felállítása megfelelő szakember feladata, és olyan viselkedéseken alapul, mint pl.: extrém mértékű harciasság, fenyegetés, kegyetlenkedés, destrukció, gyújtogatás, lopás, hazudozás, iskolakerülés, gyakori elszökés otthonról, gyakori és súlyos indulatkitörések, szófogadatlanság. Ezek közül akár bármelyik elegendő lehet a diagnózishoz, ha eléggé erőteljes.
Először a szülőkre mutogatnak ujjal, ha a gyerekkel gond van az iskolában. De nem ennyire egyértelmű, hogy a „szülő tehet róla”. A magatartászavar nem vezethető vissza egyetlen okra; veleszületett érzékenység és különböző bio-pszicho-szociális stresszhatások lehetnek a háttérben. Pl. szociális depriváció (valamitől való megfosztottság) miatti csalódottság és düh, a család nagysága, a szülői felügyelet, a szülők fizikai és mentális betegségei, a gyermeknevelési szokások, az alkohol- és droghasználat módja, a rossz családi élet, az állandó feszültségek és a verekedések, szülői következetlenség, hideg, érzelmi támogatást nem nyújtó szülő-gyerek kapcsolat, veleszületett temperamentum, a gondozókkal kialakított kötődés hiányosságai, zavarai, fejlődési késések, szomatikus, neurológai faktorok, korábban elszenvedett traumák, fertőző vagy toxikus betegségek.
A magatartászavar kezeléséhez többnyire komplex beavatkozás szükséges, pszichiátriai támogatás mellett jogi, szociális, gyermekvédelmi, intézményi és családi. Elsődleges szerepe a biztonságos, megfelelő határokat szabó környezet kialakításának és tartós fenntartásának van.
A hatékony terápiás javaslat a kognitív-viselkedésterápia, a szociális tréning, a családterápia és a szülőtréning. A szülői készségek fejlesztésére azért van szükség, hogy a szülő képes legyen határt szabni és pozitív visszajelzést adni magatartászavaros gyerekének. Jelentős szerepe lehet az iskola közreműködésének is, ahol fokozott figyelmet, fejlesztést, egyéni tanulási programot kaphat a problémás tanuló.
A magatartászavar olyan ördögi kör, melynek megszakításához speciális beavatkozások szükségesek, nem egytényezős feladat. A segítő személyek összefogása esetében van esély rá, hogy a magatartászavaros gyerek vissza tudjon illeszkedni az őt körülvevő környezetbe.
