Magyar Termék Nagydíj – Kárpát-medencéért Életműdíjat vehetett át dr. Silling István, Kupuszinán élő nyugalmazott egyetemi tanár, néprajzkutató, művelődéstörténész. Eddigi munkásságáról, valamint a további terveiről kérdeztük a kiváló néprajztudóst.
Hogyan váltak a vallási szövegek és a népi vallásosság kutatása munkásságának középpontjává?
– Az archaikus népi imádságok hazai kutatójaként elmondhatom, hogy nagy örömmel és szeretettel gyűjtöttem ezeket a szövegeket, bár korábban más népköltészeti alkotásokkal is foglalkoztam. Az eredeti, vállalt feladatom a nyelvjárások kutatása volt. Kupuszináról tudni kell, hogy különleges nyelvjárást használ, egyedi nyelvjárástípus ez, és ennek a vizsgálatához kapcsolódik a népi imádságok gyűjtése, elemzése, ugyanis a dialektológiai megnyilvánulások megtalálhatóak a kupuszinai imádságok szövegeiben. Fontosnak tartom az archaikus népi imádságok hazai gyűjtését, úgy érzem, ez mindvégig az én feladatom maradt, és úgy tűnik, marad is. Az általam gyűjtött imádságokban nemcsak a nyelvjárási elemeket vizsgáltam meg, hanem egyéb szerkezeti egységeket, fontos motívumokat, tehát mindazt, amit erről az imádságtípusról tudni kell. Ez egy másodlagos oralitású népköltészeti műfaj, eredetileg írott forrású volt. A ferencesek terjesztették a mi vidékünkön úgy, hogy a templomokban adták elő nagyheti misztériumjáték formájában. Itt a népi imádság kötődik a dramatikus szokásokhoz is. Annak idején ez valószínűleg része volt a nagyheti liturgiának, főleg a nagypénteki szertartásnak. Viszont mivel ezek a szövegek olyan elemeket is tartalmaznak, amelyek összeegyeztethetetlenek voltak a vallási kánonnal, ezért egyre inkább kiszorultak a templomból, és akkor a templom előtt adták elő őket nagypénteken. A hosszú évtizedeken, évszázadokon át gyakorolt és látott misztériumjátékok szöveges fragmentumait a nép töredékekben őrizte meg, amelyek megmaradtak, apáról fiúra terjedtek generációkon át. Még mindig lehet gyűjteni ilyen archaikus népi imádságokat. Népköltészetet is tanítottam az egyetemen, és a hallgatóimat arra kértem, próbáljanak meg ők is gyűjteni, a 2010-es évek végén. Hazamentek, megkérdezték a szülőket, szomszédokat, kimentek az utcára, a piacra, és ők is találtak ilyen szövegeket. Tehát utánam 30 évvel is még lehet gyűjteni. A nyelvjárási elemek egyre inkább kikopnak ezekből az imádságokból, de maga a fohász, a hitvilág és hiedelemvilág, ami bennük megmutatkozik, az megmarad. Ezek többnyire katolikus imádságok, kevés református imát gyűjtöttünk, van esti, reggeli imádság, de bajelhárítás szándékával is mondják őket. A hitvilág és a hiedelemvilág szinkronban jelenik meg ezekben az imákban. Érdemes kutatni, hogy orális szövegekkel hogyan is védekezik az ember, vagy hogyan ad hálát valamiért Istennek, akár a nap végén, illetve hogyan kér segítséget, mondjuk a reggeli munkák előtt. Ezek az imádságok szájról szájra és imaponyván terjedtek búcsúkban, vásárokban, zarándoklatokon.
Munkássága során volt-e olyan mérföldkő, amit különösen kiemelne, vagy nehéz volt?
– Amit külön ki kell emelni az imádságokkal kapcsolatban, az magának a gyűjtésnek az elindítása. Először is én nem tudtam arról, hogy Erdélyi Zsuzsanna budapesti néprajzkutató megjelentetett egy ilyen könyvet. Egy pesti barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy mennyire érdekes kötet a Hegyet hágék, lőtőt lépék. Elolvastam, és megkérdeztem a családomat, hogy ők tudnak-e hasonló szövegeket. Ha itt a családban él ez a hagyomány, akkor bizonyára a faluban is él, ezért ott kezdtem kutatni. Ezt a nagy élményt követte a találkozásom Erdélyi Zsuzsannával, ami szintén megadta a nagyobb erőt, lendületet, kíváncsiságot, hogy miként is kereshetném én ezeket a szövegeket nálunk a Vajdaságban. Az első kötetem, a Boldogasszony ablakában még csak kupuszinai szövegeket elemzett, majd a vajdasági kis gyűjtemény következett Kínján esék esete címmel, azután a Kakasok szólalnak, Máriát kiáltanak kötet, ami egy reggeli imádság 100 variánsa. A legnehezebb, legnagyobb élmény a nagydoktori disszertáció megírása volt − A vajdasági magyar archaikus népi imádságok nyelvi aspektusai. Mivel én nyelvész vagyok, és nyelvészként dolgoztam, így ebből a szempontból vizsgáltam meg ezeket az imádságokat, ami nagy munka volt, évekbe telt, de megírtam és meg is védtem. Negatív élmény nincs. Nehéz volt, sokat utaztam, de akkor az egész Vajdaságot felvállaltam és vállalom továbbra is.
Milyen tanácsot adna a vajdasági fiatal pályakezdő kutatóknak?
– A Kiss Lajos Néprajzi Társaság tagja vagyok, és ott találkozunk a fiatal kutatókkal, beszélgetünk velük, és természetesen mindig pozitívan viszonyulunk hozzájuk, bátorítjuk őket, tanácsokat adunk. Nem kell visszariadni egyetlen műfaj kutatásától sem, hiszen még sok minden gyűjthető és kutatható. Bátran induljanak el, és ha az első embernél nem járnak sikerrel, majd a másodiknál fognak. Amikor a kupuszinai néprajzi gyűjteményt hoztuk létre, és gyűjtöttük a tárgyakat, akkor a szöveges folklórra is ráterelődött a szó. Együtt gyűjtöttünk tárgyi és szellemi néprajzi anyagot. Bátran induljanak el, bátran kérdezzenek. Továbbá fontos az arra a műfajra vonatkozó szakirodalom ismerete is. Elő kell venni az olvasmányokat, könyveket, ezeket meg kell ismerni, hogy a segítségükkel tudjon tájékozódni az ember azon a szakterületen, amit kutatna.
Az 1970-es évek vége óta gyűjti az anyagot a kupuszinai néprajzi gyűjteménybe. Azóta ez a gyűjtés hogyan alakult?
– Ez az állandó néprajzi gyűjtemény – ami nem tájház, mivel nem parasztházban van – a 70-es évek végétől kezdve gyarapodik. Akkor a középiskolás diákjaim segítségét kértem a gyűjtésben. Közösen jártuk a falut, együtt hoztuk össze mindazt, ami máig az állandó néprajzi gyűjtemény anyagát képezi. Kezdetben tematikus kiállításokat szerveztünk: edényekből, szőttesekből, gyermekruhákból, népviseletből… 13 ilyen kiállításunk volt, addigra összeállt annyi anyag, hogy be lehetett volna rendezni egy házat. Ez sokáig így állt, majd később a régi iskolaépületben kaptunk helyet, és itt rendeztük be a kupuszinai házat. Teljes egészében kupuszinai anyag van itt kiállítva egy konyhában, egy lakószobában és egy tisztaszobában. Nem itt készült minden tárgy, de minden tárgyat kupuszinaiak használtak, a faluban gyűjtöttük őket. Ez 1991-ben nyílt meg, és azóta sok százan, talán ezren felül is látogatják és dicsérik a gyűjteményt. A múzeum a falu részévé vált, felajánlják a dolgokat, a raktár már tele van, tudnánk még egy házat berendezni, van is elképzelés róla, csak nincs hely. Ez már a fiatalok feladata lesz.
A kutatásaival kapcsolatban a téma talál önre, vagy ön találja a témát?
– Én találom meg a témát. Az imádságok gyűjtése és vizsgálata közben, a publikálás során kapcsolatok jöttek létre a hasonló népköltészeti alkotásokkal foglalkozó kollégákkal, hazai, szlovákiai, erdélyi kollégákkal, látjuk, hogy ki mivel foglalkozik, és az ötleteket egymástól is kaphatjuk. Révkomáromban Liszka József néprajzkutató, egyetemi tanár a szakrális kisemlékekkel foglalkozik, szabadtéri szakrális emlékekkel, tőle kaptam az ötletet, hogy nézzem meg itthon, Kupuszinán is ezeket a kisemlékeket, amit meg is tettem. Az erről szóló Megszentelt jeleink kötetet a falu 250 éves jubileumára adtuk ki 2001-ben, és egy emlékkeresztet is állíttattunk erre az ünnepre. Utána máshol is elkezdtem ezeket a szakrális kisemlékeket kutatni, főleg Nyugat-Bácskában, ezen a vegyes lakosságú vidéken. Ezeket az emlékeket kutatom, a témát pedig magam határozom meg egy-egy újabb felfedezésem kapcsán. Olvasni kell a szakkönyveket, régieket, újakat, az interneten is sok az információ.
Mivel foglalkozik jelenleg?
– Egy különleges Szentháromság-emlékre bukkantam Szerbcsernyén, és annak próbálok utánajárni, megszervezni az utat, és találkozni ottani magyar emberekkel, hogy ennek az emléknek az eredetét megtudjam, mert olyan egyedi, hogy az egész Vajdaságban csak ott fordul elő. Ezen kívül is van, amivel foglalkozom, mert egy nyugat-bácskai látványtárat szeretnék berendezni a szőttesekből. Mindegy, hogy milyen nemzetiségű a készítő, de mindegyik faluból, ahol van ilyen, onnan szeretnék szerezni egy szőttest. A másik feladatom pedig a lányomhoz kapcsolódik, aki a néprajztudományok doktora, és szeretném, ha még inkább elmélyedne a népi vallásosság megismerésében, vagy ha vállalná például a kupuszinai népviselet bemutatását. Az utánpótlás megvan, akár családon belül is, de az ő munkája igen sokrétű. A munkát mindenképp folytatni kell. Nem a díjak ösztönöznek arra, hogy tovább dolgozzam, persze szép, ha elismerik az ember munkáját. Aki elhivatott, az viszont díjak nélkül is foglalkozik a maga pályáján.
