2024. július 13., szombat

Háromdimenziós szélmalomrajzok

Folytatódik a Játékos kódolás informatikatábor a szabadkai VM4K-ban

A Játékos kódolás elnevezésű informatikatábor folytatásában a résztvevők a digitális rajzolással és a rajzok térbeli megjelenítésével ismerkedhettek meg. A szabadkai Vajdasági Magyar Képző- Kutató- és Kulturális Központ eheti táborában 8–11 éves gyermekek vehetnek részt. A héten a kódolás és az online játékok készítésének világába is betekintést nyertek.

Sok gyerek érdeklődik az informatika iránt (Fotó: Gergely Árpád)

Sok gyerek érdeklődik az informatika iránt (Fotó: Gergely Árpád)

– A héten elkezdett és befejezett szélmalmokat rajzolták meg a fiúk és a lányok. Háromdimenziós környezetben kellett ezeket elkészíteniük. Ma internetről letölthető, kész elemekkel dekoráltuk ezt a rajzot. A gyerekek megtanulták, hogy miként tudnak rajzolni 3D-s térben. A munkákat ki lehet nyomtatni 3D-s nyomtatóval vagy feltölthetik egy adatbázisba is, ha büszkélkedni szeretnének a rajzukkal. A harmadik lépés pedig az volt, hogy miként lehet megjelentetni a 3D-s képet vagy az objektumot magunk előtt – tudtuk meg Vörös Csaba informatikatanártól.

A digitális rajzolással ilyen és ehhez hasonló szélmalmok születtek (Fotó: Gergely Árpád)

A digitális rajzolással ilyen és ehhez hasonló szélmalmok születtek (Fotó: Gergely Árpád)

Pénteken lesz a tábor utolsó napja, amikor a résztvevők átismétlik a héten tanultakat.