2024. május 12., vasárnap

Előtérben a levéltári anyagok digitalizálása

Újvidéken tegnap megkezdődött a Levéltárosok Nemzetközi Tanácskozása. A két napos eseményen a hazai levéltárosok mellett Boszniai-Hercegovinából és Észak-Macedóniából is érkeztek szakmabeliek. A tanácskozáson Milan Micić, a tartományi művelődési titkár segédje azt emelte ki, a levéltárakban dolgozók a jelen és a jövő szempontjából jelentős munkával foglalkoznak, ugyanis őrzik a kulturális értékeket és a történelem darabkáit is, amelyek az adott területekre vonatkoznak. Szavai szerint e szakemberek munkája többnyire nem látható, valamint ők azok, akik rendszerezve őrzik a levéltári anyagokat, és elérhetővé teszik azokat a történészeknek, kutatóknak.

– Ez egy felelősségteljes munka, hiszen a levéltárakban olyan kincseket találhatunk, amelyek tartalmazzák a történelmi tapasztalatokat, folyamatokat és az események leírását is. Ez a tanácskozás pedig egy kiváló lehetőséget nyújt a levéltárosoknak, hogy kutatásaikat, problémáikat és kérdéseiket meg tudják vitatni a kollégáikkal, és a nyilvánossággal is megoszthassák. Az esemény során lényegében a digitális technológiával kapcsolatos tapasztalatcserére helyezik a hangsúlyt. Ezen belül megvitatják a levéltári anyagok újabb és korszerűbb módon történő bemutatásának lehetőségeit, ugyanis a levéltárosoknak is fejlődniük kell a különféle technológiai vívmányok terén – mondta Micić.

Hozzátette, hogy a tanácskozás arra is kiváló lehetőséget nyújt, hogy megláthassák meddig is jutottak el a digitális technológiai vívmányok használatának elsajátításában. Elmondása szerint a digitalizáció egy tartós folyamat, amely addig fog tartani, míg minden levéltári dokumentumot nem dolgoznak fel ilyen módon.

Ljubica Budać, a Vajdasági Levéltárosok Egyesületének elnöke elmondta, hogy az immáron fél évszázada fennálló szervezet magába foglalja a tartomány összes levéltárát és azok szakembereit.

A szakma képviselői a tanácskozáson (Fotó: Ótos András)

A szakma képviselői a tanácskozáson (Fotó: Ótos András)

– A tanácskozás során elsősorban a standardizációról lesz szó. Ez a szabványosítás, egységesítés nagyon aktuális téma a régió levéltáraiban, emellett még a történelmi dokumentumok kezelését is megvitatjuk. Ezek a témák nemcsak a levéltárakat, hanem a hasonló intézményeket is magukba foglalják, mint a könyvtárak és a múzeumok – jelentette ki Budać.

Kiemelte, hogy a tanácskozás által szeretnék elérni a levéltárosok munkájának népszerűsítését, hiszen tevékenységük az itt élők történelmének, hagyományainak és kultúrájának ápolása terén is kiemelkedő jelentőségű.