2024. október 14., hétfő
APÁCZAI NYÁRI AKADÉMIA, ÚJVIDÉK

Népi kultúra fenntarthatósági szempontból

Hétfőn kezdődött az idei Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete által szervezett Apáczai Nyári Akadémia Újvidéken. A héten a fenntarthatósággal és a természettudományokkal kapcsolatos előadásokon vehettek részt a vajdasági pedagógusok.

Molnár Zoltán magyországi pedagógus, illetve a Környezet- és Természetvédelmi Oktatóközpontok Országos Szövetségének a tagja több előadást is tartott a fenntarthatóság témájában.

– Ma, csütörtökön épp a hagyományos népi kultúrát vizsgáltuk meg fenntarthatósági szempontból. Megnéztük, hogy valóban egy olyan kultúráról van-e szó, ami fenntartható volt. Vagyis, ami a társadalomnak is a javát szolgálta és a természetet sem károsította. Ezenkívül a nyitó napon egy olyan előadást tartottam, ahol a politikusok reakcióit próbáltam fenntarthatósági szempontból vizsgálni. Azt, hogy a különböző környezetkárosító tevékenységekre milyen válaszokat adnak a politikusok, illetve a gazdasági szereplők, és ezek mennyiben fenntarthatóak, vagy mennyiben nem. Mindenféleképpen fontos foglalkozni a témával, mert ha nem élünk fenntartható módon, akkor előbb-utóbb a természeti környezetünk eltartóképessége megszűnik. Saját érdekünkben komolyan kell vennünk a témát. Úgy vettem észre, hogy a pedagógusokat nagyon érdekli a téma, szívesen vesznek részt az előadásokon és a foglakozásokon – mondta Molnár Zoltán.

Az előadások mellett különböző foglalkozásokon is részt vesznek a pedagógusok. Molnárné Kiss Anikó foglakozásain természetes anyagokból készítenek népi kézműves tárgyakat.

– Hosszú évek óta visszajárok a nyári akadémiára. Óvónők, tanítók és tanárok is vannak itt közöttünk. Nekem az a tapasztalatom, hogy nagyon nyitottak ezekre a dolgokra. A héten hangképző kis egyszerű eszközöket készítettünk. Fából és csipkebogyóból csörgőt, valamint szalmafonással esőcsigát. A foglalkozások alatt beszélgetünk is, tapasztalatokat cserélünk. Szó esett arról is, hogy miként próbáljuk a háztartásainkat zöldebbé tenni, ami szintén aktuális és fontos téma – magyarázta a foglalkozásvezető.

Az Apáczai Nyári Akadémia második hete hétfőn veszi kezdetét. A hetet a történelmi és magyarságkutatási, továbbá az osztályfőnöki képzésről szóló előadások töltik majd ki.