A Szabadka szívében lévő üzletközpontban található egy kis kortárs képzőművészeti kuckó, a T Galéria (T Gallery), amit Mile Tasić alapított meg. Mile Tasić a nyugdíjaztatása előtt a Szabadkai Városi Könyvtárban dolgozott, de amennyire szereti a könyveket, annyira a képzőművészeti alkotásokat is, és aktívan foglalkozott a könyvtár kiállításaival is. Szenvedélyesen kíséri Szabadka kulturális terét, rádió- és tévéműsorokat készít, rengeteg kiállítást nyitott meg, kritikákat ír és ő maga is alkot. Több kiállítása volt, és hamarosan ismét kiállít. Mile Tasićot csaknem minden szabadkai ismeri, hiszen a művészeti életünk megkerülhetetlen alakja. A T Galériát 2021-ben nyitotta meg, amikor még tombolt a Covid-járvány, így valamivel később indult be. Mára a galéria egy valóságos kis képzőművészeti oázis, ami lehetőséget ad a szabadkai és környékbeli művészeknek, hogy megmutassák a műveiket.
Az álmod vált valóra ezzel a galériával?
– A nyugdíj előtt valóban álmodoztam arról, hogy legyen egy kis galériám. Motivált az, hogy mindig is művészekkel barátkoztam, leginkább képzőművészekkel. Sok alkotást kaptam ajándékba, valamikor cseréltünk is, időnként pedig vásároltam. Egész szép gyűjteményem állt össze, egy részét otthon őrzöm, de mivel kis lakásban élek, és könyvekkel teli polcaim is vannak, elég kevés a hely a festményeknek. Sokat gondolkodtam tehát arról, hogy a nyugdíjas éveimben jó lenne működtetni egy kis galériát. Ebben a segítségemre volt Nevena Grković művésznő, aki több évtizede tart képzőművészeti képzéseket itt, a város központjában. Több mint száz fiatalt készített fel a képzőművészeti akadémia befejezésére, azokat is, akik a világ más városaiban tanulnak. Arra ösztönözte őket, hogy a művészettel hivatásszerűen foglalkozzanak. Végül az ő segítségével jutottam ehhez a helyiséghez. Igaz, kicsi, de nekem elég. Nagyon jól érzem magam itt a képek között. Ahogyan azt Hamvas Béla és mások is mondták a könyvtáros munkáról: könyvtárban dolgozni olyan, mintha a paradicsomban lennénk. Életek és történetek, drámák, tragédiák, versek és útleírások vesznek körül bennünket. Hasonló a helyzet a képekkel is. Itt a galériában tájképek, csendéletek, portrék, figurális, állatokat ábrázoló képek, és még mindenféle más műalkotás társaságában lehetek. Ami a legjobb az egészben, hogy a galériába nagyszerű emberek térnek be, nemes, pozitív célokkal, és ezt érezni lehet. Mint amikor az ember belép egy templomba, és kint hagyja az összes negatívumot és rossz tulajdonságát. Ez a kis galéria egy képzőművészeti szentély is egyben. A műkedvelők körülnéznek, és élvezik, amit látnak. Általában délelőtt 9-től 12-ig és délután 5-től 7-ig tartózkodom itt, de a bejáratnál szerepel a telefonszámom is, ha valakit valami érdekel felhívhat, és ha a közelben vagyok, eljövök.
Időnként kiállításokat is szerveztek?
– Igen, ezt már a könyvtárban is csináltuk, és most itt is szokássá vált, hogy tavasz kezdetén, március 21-én, kiállítást szervezünk. Ebben az évben Kovács Ákos Blurry Memories című kiállítását tartottuk meg. A fiatal fotóművész egy nagyon érdekes konceptuális fotósorozatot mutatott be. A nagymamájánál demenciát állapítottak meg, ő pedig fényképezőgépet adott a kezébe és egymást fotózták. A képekből egy élettörténet bontakozott ki. A kiállítást itt tartottuk meg a galéria előtt és nagy volt rá az érdeklődés. Kovács Ákos tanárai is eljöttek és elismerésüket fejezték ki. Mi egyébként is nyitva állunk a fiatal alkotók előtt. Nem gondolom azt, hogy valakit csak több évtizedes alkotómunka után kell felfedezni.
Mi minden található itt a galériában?
– Túlnyomórészt vajdasági, szabadkai vagy a városunkhoz kötődő művészek alkotásai. Körülnézek, és csak kapásból mondom, mások mellett Kerekes Sándoré, Szajkó Istváné, Sava Haluginé, Oláh Sándoré, Bíró Miklósé, Siflis Andrásé, Slavko Matkovićé, Edita Kadirićé, Emil Kadirićé, Jovan Devićé, sőt Penovác Endréé, vagy épp Vladimir Nemsadžijev orosz festőé, aki Szabadkán élt a múlt században, továbbá újvidéki és belgrádi, valamint magyarországi, horvátországi és szarajevói művészeké is. Sok nagyszerű képem van szabadkai motívumokkal, épületekkel. Ilyenkor, nyáron a távol élő szabadkaiak eljönnek, és akkora a nosztalgiájuk, hogy vásárolják is a képeket, amik Szabadkát ábrázolják. Jugoslav Ivić fotográfiákat készít vászonra, ily módon örökíti meg Szabadka épületeit, és az alkotásai nagyszerűen néznek ki. Továbbá az élet azt is hozta, hogy orosz és ukrajnai festők is felkeresnek, így az ő képeik is megvásárolhatók, és mondhatom, akad is rájuk vásárló.
Zombory Lajos lélegzetelállító festményével
Megakadt a szemem egy portrén, ami téged ábrázol, és biztosan nem eladó...
– Visinka Jenő kiváló zombori festőművész készítette, aki egyébként gyönyörű vajdasági motívumokat fest. A világért se szeretnék narcisztikusnak tűnni, csupán azért van a képem látható helyen, hogy amennyiben valakinek megtetszik a kivitelezés és szeretne portrét vagy más képet rendelni az alkotótól, akkor hozzá irányítsam. Ez is a képzőművészet terjedésének a jegyében történik. Egyébként Slavko Matkovićtól is van egy művem, amelyet kifejezetten nekem dedikált, és azt sem adom el.
Hogyan jutsz alkotásokhoz? Mennyire kelendők manapság?
– Az alkotók elhozzák a képeket, és megbeszéljük az árakat. Ami az eladást illeti nem rossz, de lehetne jobb is. Sajnos azt veszem észre, hogy az emberek előbb vesznek autót, mint festményeket. Mintha az lenne a legfontosabb, hogy minél nagyobb és menőbb autójuk legyen. Engem inkább az érdekel, hogy mi van otthon a falaikon. Amikor valaki úgy nő fel, hogy a falon képeket lát, az segíti a fejlődését. Folyamatosan gazdagodik a lelkivilága annak, akit képek vesznek körül.
Milyenek az árak?
– Szerintem az áraink észszerűek. Tisztában vagyunk a fizetések összegével, és ezt szem előtt tartjuk. Egyes képek drágábbak, de elfogadhatóbb áron is kaphatók kiváló, színvonalas művek. Úgy gondolom, hogy egy művészeti tárgyba érdemes kicsit többet belefektetni.
A régebbi képeknél mi dönti el az árat?
– Az ULUPUDS-nak, vagyis a képző- és iparművészek országos egyesületének tagja is vagyok, és az árak meghatározásához szabályzat létezik. Sok mindent figyelembe veszünk ilyenkor, például azt, hogy mikor készült a kép, milyen technikával, és ki az alkotója. Az olajfestmények drágábbak az akril és az akvarell műveknél, vagy a grafikáknál. Továbbá a méret is számít, mert az több anyagot foglal magába. Nyilvánvaló az is, hogy amikor a festő elhalálozik, emelkedik a képe értéke, mert többé nem fog alkotni. Az van a piacon, amit addig elkészített.
Hogyan lehet beazonosítani egy képet?
– A váza, a kerete is elárulhatja, hogy mely időkből való, akárcsak a vászon. A régi vásznak másmilyenek, mint a mostaniak. A legrégebbi képem talán egy Zombory Lajos-festmény, aminek szecessziós a kerete. Ő 1867-ben született és 1933-ban hunyt el. A festménye földművest ábrázol tehenekkel. Nem volt aláírva, de a témája, a technikája, a kerete és a vászna is arról árulkodott, hogy ő festette. Ezt végül egy lexikon is alátámasztotta, amely nyilvántartást ad szinte az összes festőről a 19. század végéről az Osztrák–Magyar Monarchia területéről, és erre még Bela Duranci hívta fel a figyelmemet. A segítségemre volt az internet is, valamint a Zombory Lajos emlékét őrző központhoz is fordultam, és ők is megállapították. Zombory Lajos épp az állatábrázolásairól volt ismert, és előszeretettel festett szarvasmarhákat.
A galéria vezetése mellett, továbbra is jelen vagy a kulturális eseményeken. Jut időd az alkotómunkára is?
– Továbbra is kísérem a művészek tevékenységeit, a kiállításokat, a művésztelepek munkáit, de alkotok is. Augusztus 17-én 18 órától a Szabadegyetemen Snježana Novotni horvát festőnővel nyílik meg a közös önálló kiállításunk. Szeptember elején pedig Horvátországban állítunk ki. Vele két évvel ezelőtt ismerkedtünk meg egy szabadkai művésztelepen.
Közös, mégis önálló kiállítás?
– Igen, a művészetelméletben, ha egy, kettő, vagy három személy állít ki, akkor az önálló kiállításnak minősül. Ha már négyen vagy többen, az csoportos, vagy kollektív kiállítást jelent.
Mit látsz a fiatal alkotókon? Mennyire érdeklődők, milyen úton haladnak?
– Azt látom, hogy nagyon tehetségesek, kísérik az európai, sőt a világ művészeti trendjeit is, hogy mi történik a nagy és jelentős kiállításokon, művészeti központokban, például Velencében, Párizsban, Londonban vagy New Yorkban. Azt is látom, hogy újdonságokat hoznak a művészeti életbe. Mindenféle irányzat érdekli őket, nem idegen tőlük a konceptuális művészet, a multimédia, és a performance sem. A kérdés az, hogy van-e elég terük, ahol megmutatkozhatnak. Szerintem igen is, meg nem is, de lehetne több. Szabadkán léteznek helyek, ahol kiállíthatnak. A Kortárs Galéria és nyitott a fiatal alkotók előtt. Ugyanakkor azt kell mondom, hogy támogatom az ún. művészeti gerillaakciókat, hogy a művészet nevében lefoglaljanak helyeket. A művészeknek bátraknak, büszkéknek és határozottaknak is kell lenniük. Úgy gondolom, támogatnunk kell a fiatal művészeket, és megértéssel, figyelemmel lenni irántuk. A művészet sohasem fog eltűnni. A művészek rendkívül szívósak. Ha nem lesz áram és számítógép sem, akkor is találnak mondjuk egy ceruzát, és írnak vagy rajzolnak. Az írók, a költők, a festők, a zeneszerzők, megtalálják a módját annak, hogy alkossanak. Most ott tartunk, hogy a fejlődő technika is számos lehetőséget rejt. A mai telefonok kamerái jobbak, mint a húsz évvel ezelőtti hollywoodiak. Minden adott, csak ötlet és kreativitás kell hozzá.
Nyitókép: Fotó: Lukács Melinda
