2026. február 3., kedd

Elsőként Nagybecskereken

A minap a nagybecskereki Petőfi Magyar Művelődési Egyesületben bemutatták Klemm József Pont című verseskötetét. Ez volt a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában megjelent kötetnek az első bemutatója, a szerzőnek pedig a második verseskötete. A szerzővel Léphaft Pál beszélgetett, a verseket Heinermann Péter tolmácsolta. 
A kötet bemutatója nem véletlenül volt Nagybecskereken, hiszen mind a szerzőt, mind az est másik két szereplőjét számos szál fűzi a Béga menti városhoz: itt nőttek fel, együtt kezdtek irodalommal foglalkozni. 
– Úgy éreztem, hogy illendő volna a nagybecskereki közönséghez eljönni és megmutatni azt, hogy mivé fejlődött ez a mi kis hármasunk, Léphaft Pál, Heinermann Péter és jómagam. Azt hiszem, hogy a versekben is találnak majd olyan indítékokat, amelyekből kitűnik, hogy ehhez a Bánáthoz elég sok köt minket, és attól függetlenül, hogy már nem élünk Nagybecskereken, azért a versekben folyamatosan megjelennek azok az emberek, azok az élmények, amelyek ehhez a városhoz kötöttek minket, nyilatkozta a szerző, Klemm József. 
A kötet a magyar kultúra napja alkalmából Zentán megtartott ünnepségen dicsérő oklevélben részesült. A zsűri külön kiemelte az ötletes fedőlaptervét – amelyet Léphaft Pál jegyez – és nyomdai kivitelezését, a borító és a tartalom harmonizálását.
– Egy könyv mindig műtárgy. Úgy kell hozzáállni, hogy ne csak a szöveget öltöztessük fel, hanem, hogy magát a könyvet úgy formáljuk meg, hogy azt, ha kezünkbe vesszük, akkor egy műtárgyat vegyünk a kezünkbe. Ez vezérelt engem nem csak most, hanem korábban is. És Klemm Jóskának a könyvét így formáltam meg a tartalom alapján, hogy a külcsín és a belbecs is harmóniában legyen, ezért ilyen minimalista módon, fehér alappal, vékony betűkkel próbáltam felöltöztetni, elkészíteni a könyvet, hogy ha kezünkbe vesszük, akkor ne csak a tartalmával foglalkozzunk, hanem érezzük azt, hogy egy műtárgy van a kezünkben, mondja Léphaft Pál karikaturista, lapunk nyugalmazott munkatársa. 
A kötet a Forum Könyvkiadó Intézet gondozásában jelent meg az elmúlt év végén.
– Klemm József Pont című verseskötete a Forum Kiadóban a 2025-ös év egy kiemelkedő alkotásának tekinthető. Olyan költemények találhatók ebben a tartalmas és esszenciális értékű kötetben, amik híven tükrözik a költő alkotói világát és annak a sokszínűségét, sokrétűségét, gondolok itt a különböző típusú versekre, a haikukkal bezárólag akár. És nagyon hitelesen tükrözi azt az értékvilágot, amivel a költő a világot szemléli, és a saját poétikai értelemben vett világát megírja – nyilatkozta Antalovics Péter, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Újra Becskereken: Heinermann Péter, Klemm József és Léphaft Pál/Fotó: Kecskés István