Közös kincseink

Az emberekben gyakran él egyfajta sztereotípia, miszerint a múzeumok csak a régészeti leleteket jelentik, kiváltképp a csontokat. A Szabadkai Városi Múzeum új kiállítása erre cáfol rá, hiszen az intézmény műszaki gyűjteményéből láthatunk egy izgalmas válogatást. A kiállítás egyfajta nosztalgikus időutazásra is invitálja a látogatókat, néhány tárgy ugyanis még nem oly rég szinte minden otthonban jelen volt. Furcsa belegondolni, de az elmúlt időszakban a technológia akkorát fejlődött, hogy már a harminc-negyven évvel ezelőtt használt tárgyak is réginek tűnnek. 
A tárlat a múlt év vége felé nyílt meg, és május 18-ig látogatható. A szerzője Kubičković Ákos, történész-muzeológus, megközelítőleg négy éve tevékenykedik a múzeumban: 
– A legelső kiállításom, amiben társszerzőként vettem részt, a Szabadkai Városi Múzeum szerzeményeiből állt össze és a 2014-től 2023-ig terjedő időszakot ölelte fel. Itt mindenki bemutatta a saját osztályát, és az elmúlt tíz év újdonságait, amiket sikerült beszerezni. Azután dr. Korhecz Papp Zsuzsannával együtt készítettük el A múlt íze című kiállítást, ami Korhecz Gyula ismert iparos, szalámigyáros életét, munkásságát mutatta be. Ez a műszaki tárlat pedig az első, amin önálló szerzőként dolgoztam. 
Miért esett a választás a műszaki témakörre? Honnan valók a kiállított tárgyak? 
– A Szabadkai Városi Múzeum történelmi osztályának a műszaki gyűjteményéből valók, legalábbis a legnagyobb része. Néhány tárgyat a művészeti osztálytól kölcsönöztük, de a néprajzi osztályon is találhatók műszaki témához tartozó tárgyak. Az egész abból az ötletből jött, hogy mutassunk be egy eddig feldolgozatlan gyűjteményt. A műszaki gyűjteményt pedig azért tartom érdekesnek, mert háromdimenziós tárgyakról van szó. Ráadásul itt a múzeumban még nem volt nagyobb szabású kiállítás, ami konkrétan a műszaki hagyatékkal foglalkozott. Ez tehát a frissen feldolgozott gyűjtemény bemutatása. Reméljük, hogy nemsokára katalógus is társul hozzá. A gyűjtemény egyébként kétszázötvennyolc tárgyat számlál, ebből valamivel több mint hatvanat állítottunk ki. 
Mi alapján lettek kiválogatva a kiállított tárgyak? Egyáltalán hogyan kell hozzáfogni? 
– Először is feldolgozzuk a gyűjteményt, így kapunk egy képet arról, hogy mekkora és mennyire választékos anyaggal állunk szemben. A történelmi osztályon található műszaki gyűjtemény hatvan-hetven százalékát a kommunikációs technológia teszi ki, így a kiállításon levő tárgyak nagy része is ide tartozik. Külön pannón foglalkozunk azzal, hogy valójában mi a kommunikációs technológia és hogyan fejlődött. Ezt a tárlat tárgyai is bemutatják. A koncepcióját is úgy alakítottuk ki, hogy a technikai témaköröket időrendbe helyeztük. Legalábbis ott, ahol ezt a kiállítóterem megengedte. Kezdődik a nyomdászattal, folytatva az írógépekkel, majd pedig áttérünk a telekommunikációra. Itt szólt közbe a tér, így a fényképészethez tartozó tárgyakat nem melléjük, hanem szembe helyeztük el, habár nagyjából párhuzamosan fejlődtek. Azután következik az audiovizuális technológiáról szóló rész. Ezt lehet akár külön is venni, mert először jönnek azok a készülékek, amik felvették és lejátszották a hangot, a polifonok, fonográfok, gramofonok. Utána áttérünk a rádiótechnikára, majd a filmprojektorokra, diavetítőkre, amikor a kép is megjelent a technológiában. A sort a televízióval zárjuk, mint az audiovizuális technológia csúcspontjával a huszadik század első felében. A kiállításnak emellett egy olyan része is van, amit egyébnek neveztem el. Itt mindenféle tárgy található, amiket az emberek a mindennapi életben használtak, nem is nagyon régen, harminc-negyven évvel ezelőtt. Egy szekrénybe pedig olyan tárgyakat helyeztünk el, amik az orvostudományhoz tartoznak. 
Miben látja a múzeum szerepét? 
– Mivel szabadkai városi múzeum vagyunk, elsősorban Szabadka községet tartjuk szem előtt. Azt gondolom, hogy a múzeumunk fő feladata begyűjteni és bemutatni azokat a dolgokat, amik a város és környéke múltjához tartoznak. Voltaképpen ezen együtt dolgozunk a látogatókkal, általuk is beszerzünk tárgyakat, hiszen ezek valójában a közös kincseink. A kiállítás kapcsán azt is fontosnak tartjuk, hogy bemutassuk a Szabadkán gyártott készülékeket. A kiállított tárgyakat mind itt a városban használták, de csak kettő készült itt. Az egyik egy hűtőszekrény, ami a Goldner fivérek cégéből került ki a két világháború között, az 1930-as években. A működéséhez nem kellett villanyáram, jégtáblákat helyeztek bele. A hűtőszekrény mellett egy légfrissítő is van, amit az egykori Metalijában gyártottak a hetvenes években. E két tárgyon kívül a gyűjteményben még található néhány tárgy, ami Szabadkán készült, de nem sok.
Hogyan jutnak a tárgyak a múzeumba? Milyen kritériumoknak kell megfelelniük? 
– Általában ajándékozás révén kerülnek ide, ritkán vásárlás útján, és általában a muzeológus határozza meg, hogy van-e múzeumi értéke. A tárgyakat sok esetben személyesen hozzák el, de mi is elmegyünk megnézni, ha nagyobb tárgyról van szó. A készülékeknél előnyben részesül, ha Szabadkán gyártották. Számít persze az állapota is, nem kritérium, hogy működjön, de legalább legyen kiállítható. Egyébként némelyik kiállított tárgy még működik, főleg a rádiók és a gramofonok. A tárgyakat folyamatosan gyűjtjük.
Nagy népszerűségnek örvend a műszaki kiállítás, várható-e folytatása? 
– Tartunk majd különféle programokat a tárlathoz kapcsolódóan. Emellett továbbra is foglalkozunk a gyűjteménnyel, a nagyobb része még nincs feldolgozva, így a tervek szerint azokat a tárgyakat is fokozatosan bemutatjuk. Egyébként ez a nagy kiállítás is még felosztható. Kiragadhatunk belőle részeket és azokra külön hangsúlyt fektethetünk, például a zenehallgatás történetére. Ez a tárlat a gyűjtemény egyfajta áttekintése.