A Nemzeti Művelődési Intézet az idén Sutus Áronnak ítélte oda a Beke Pál-díjat, elismerve több évtizedes, közösségépítő és értékmegőrző tevékenységét, valamint a vajdasági magyar művelődési élet szervezésében betöltött meghatározó szerepét. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnökét a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet terjesztette fel. Sutus Áronnal a díjátadót követően beszélgettünk.
– Felemelő érzés volt átvenni a díjat, méghozzá azon a napon, amikor Beke Pálnak mellszobrot is avattak Lakiteleken. Beke Pál a magyar közösség fejlesztésének útját hosszú időre kijelölte. Azt a lelkületet tudta megteremteni, ami valahol ennek a területnek is a lelkülete. Szöllősy Vágó László is ebben hitt: közösségben lenni, minél többet beszélgetni, felmérni az igényeket, együtt haladni lépésről lépésre. A díj jelentősége is ebben van. Azokat díjazzák, akik ezt az utat próbálják bejárni. Magamra úgy tekintek, mint aki valahol az út elején van, mégis hálás vagyok a díjért, mint visszajelzésért, hogy jó úton járok. Az embernek időnként szüksége van megerősítésre. Megtisztelő az is, hogy Beke Márton, Beke Pál fia, aki szintén közösségfejlesztő szakember, üzenetet küldött, amelyben úgy fogalmazott, hogy jó kezekbe került a díj. Habár a díjat nekem adták, nemcsak engem illet meg, hanem mindazokat, akik közösségben gondolkodnak. A művelődési élet vezetőit, szervezőit, akik nap mint nap a vállukon viszik egy-egy kis közösség művelődési életét, vagy a megmaradásáért tesznek, a művelődés közösségfejlesztő eszközeivel – mondta a lapunknak Sutus Áron, akit a szerteágazó tevékenységéről is kérdeztünk.
– Megközelítőleg húsz éve tevékenykedem, és már a kezdetekben a terepjárás fontosságáról tanultam. Számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy minden pillanatot ki kell használni arra, hogy helyszínen legyünk, emberek között, akikkel közösen gondolkodunk. Valamikor szinte csak egy szó hiányzik, hogy valamit megoldjunk, de célravezető tud lenni, ha alaposan átbeszéljük a dolgokat. Nagyon szeretek terepre járni, nagy ajándék az életben, bölcs, tapasztalt művelődési közösségi vezetők társaságában lenni, akár egész napokat, estéket átbeszélni. Ez informális tanulási módszernek is felfogható. Ebből nem szabad engedni. Amennyire csak lehet, minél többet kell az iroda falain kívül tartózkodni, még akkor is, ha a munka sokszor az irodához köt – fejtette ki Sutus Áron.
Nyitókép: Fotó: Magyar Szó-archív
