2026. május 21., csütörtök

Nyílnak a lehetőségkapuk

Külön csarnokban mutatkozhatnak be a vajdasági kistermelők

A Prosperitati Alapítvány négy támogatottja is helyet kapott az Újvidéken zajló 93.  Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon, a 6-os csarnokban, ahol a Vajdaság kincsei (Darovi Vojvodine) elnevezésű kistermelői kiállítás tekinthető meg. A tartományi kormány kezdeményezésére a csarnokban a hozzáadott értéket megvalósító kistermerlők és kézművesek kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.

A Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. (CED) a 2-es csarnokban évek óta lehetőséget nyújt a Prosperitati Alapítvány által támogatott kistermelőknek a bemutatkozásra. Ezt jópáran szinte a kezdetektől kihasználják: közülük került ki az a négy vajdasági magyar kistermelő is, akik az idén egy újabb kezdeményezés előnyeit élvezhetik – emelte ki a tartományi kormány által támogatott kistermelői kiállítással kapcsolatban Nagy Zita, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője.
– Az, hogy a kistermelőink a 6-os csarnokban is helyet kaptak, annak az együttműködésnek köszönhető, amelyet az alapítvány az Újvidéki Vásárral valósított meg. Ennek értelmében a kistermelőink minden nagyobb kiállítás alkalmával kínálhatják protékáikat az Újvidéki Vásár előcsarnokában – mutatott rá Nagy Zita.

A magyarittabéi Patai Attila már tapasztalt kiállító: az idén a csípős sárgarépát emelte ki a kínálatból (Ótos András felvétele)

A magyarittabéi Patai Attila már tapasztalt kiállító: az idén a csípős sárgarépát emelte ki a kínálatból (Ótos András felvétele)

ARANYAT ÉR A CSÍPŐS SÁRGARÉPA
A bemutatkozás lehetőségét évről évre kihasználja Patai Attila és családja is. A magyarittabéi zöldségtermesztő az idén kimondottan büszke, hisz a csípős sárgarépájukat a kiállítás szakemberei kiemelt arany minősítéssel díjazták. 
– A korábbi tapasztalatok alapján az idén egy termékünket kiemeltünk a kínálatunkból, és a kiállításon a csípős sárgarépánk különböző variációit helyeztük középpontba. Saját recept alapján készülnek a termékeink, és ezt a szakemberek is méltányolták – mondta a bánáti kistermelő. Hozzátette: büszkeség tölti el, hogy sikerült a legmagasabb minősítést megszerezni a termékükkel.
Mindez pedig ígéretes lehetőségeket tár fel az elkövetkező évekre – mutatott rá Patai Attila. 
– Sok éve itt vagyunk: minden kiállítás szül legalább egy új kapcsolatot, ami nagyon fontos a vállalkozásunknak. Már az idén is voltak új megbeszélések, amikre az év folyamán alapozunk – emelte ki a kistermelő. 
A vajdasági magyar közösség körében már ismert, hogy a magyarittabéi család csaknem harminc éve foglalkozik zöldségtermesztéssel. Vállalkozóként 2013-ban jegyeztették be magukat, feldolgozásra pedig az elmúlt három évben terjesztették ki tevékenységüket.
– Ami a friss piacot illeti, az számunkra az üzletláncokat jelenti. Jelenleg velük egyeztetünk a lehetőségekről. Az évek folyamán kivitellel is próbálkoztunk, de egyelőre maradunk a hazai piacnál. Mindez ugyanis rengeteg időt és energiát igényel, és nagyon sok munkával jár. De tudjuk, hogy csak kitartással és sok munkával lehet megmaradni, másképp nem – zárta gondolatait a magyarittabéi kistermelő. 

AHOL A CSALÁD SZÁJÍZE A MÉRCE
A Prosperitati Alapítvány közreműködésével a vajdasági kistermelők csarnokában mutatkozott be a hajdújárási Rózsa Sziget is. A kézműves réteseket készítő kisvállalkozás családi szenvedélyből indult, és a mai napig ez tartja fenn – erősítette meg Sövény Csilla, a Rózsa Sziget tulajdonosa. 
– Több mint 10 éve már annak, hogy férjem bejelentette: nagyon szeretne igazi húzott tésztájú rétest enni. Elkezdtem kutakodni: megjártam Magyarcsernyét, majd Bánátot is, de a környékünkön is kutakodtam. Tanultam, próbálgattam a hagyományos módszert, miközben a fő indíttatásom az volt, hogy otthon szerettem volna maradni a három gyermekünkkel – mesélte a tulajdonosnő, aki szeretettel ismertette a kínálatukat is: – A hangsúly kezdetben és most is a húzott tésztájú rétesen van, amelyet különböző ízekben kínálunk. Emellett ma már tepertős és sajtos pogácsát, valamint hájas kiflit is készítünk.
Sövény Csilla kérdésünkre elmondta, hogy a tíz év folyamán vállalkozó nőként semmilyen megkülönböztetést nem érzett: szerinte sem nőnek, sem férfinak nem könnyű vállalkozónak lenni.
– Ha az ember kitartó, dolgozik, nem sajnálja a munkát, akkor kikerekedik a vállalkozás. Mi is mindent kipróbáltunk már: boltot üzemeltettünk, beszállítók is voltunk. Most az működik, hogy otthonról kisebb-nagyobb rendezvények ellátását vállaljuk. Rendelésre dolgozunk, de vásárokon, fesztiválokon is rendszeresen megjelenünk, ahova az emberek eleve azzal a céllal érkeznek, hogy próbálgassanak, kóstolgassanak. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeken a helyeken kimondottan megéri részt venni.
A Vajdaság Kincsei kiállítótéren a Prosperitati Alapítvány támogatottjai közül bemutatta a termékeit az adai Grissini Plus vállalkozás is, de sokak örömére jelen volt a szintén adai Szalma Sándor papucskészítő népi iparművész is.

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: A hajdújárási Rózsa Sziget réteseit Sövény Csilla készíti, az értékesítésben azonban segítsége is van (Tóth D. Lívia felvétele)