Dr. A. Sajti Enikő: Kisebbségben –Délvidéken –Várady Imre (1867–1959) című kötetét mutatták be csütörtökön a nagybecskereki Petőfi MME-ben. A hallgatóság dr. Várady Imre becskereki ügyvéd, kisebbségpolitikus életébe kapott betekintést. Az életrajzi kötetben felelevenednek a vidék magyarsága politikai és kulturális életének fontos mozzanatai is. A kötetről a szerző, és dr. Várady Tibor beszélt. A könyvbemutatóval megkezdődött a Petőfi Magyar Művelődési Egyesület nyolcvanéves jubileumának a műsorsorozata.
Várady Imre a kiegyezés évében született és a titói Jugoszláviában halt meg 92 éves korában. Jogász, ügyvéd, politikus, szenátor volt. Megkerülhetetlen személyisége a vajdasági magyar közösségi életnek. – Egy olyan ember, aki sorsfordító korszakokat élt meg. A Monarchiában kezdte el a pályáját. Jugoszláviában lett először kisebbségi – a két világháború között. Megélte a Bánát német elfoglalását, ott politikai értelemben már háttérbe szorítják. Nagyon idős korában érte a következő rendszerváltás, az úgynevezett Tito-féle Jugoszláviának a korszaka. A kötet felöleli, hogy e történelmi korszakokban mit csinált, mihez volt lehetősége, hogyan formálódott ez a kisebbségpolitika, milyen volt az ő világlátása, milyen a kulturális tevékenysége. Milyen szervezeteik voltak az itteni magyaroknak, milyen akadályokkal tudták ezeket a szervezeteket egyáltalán megalakítani, működtetni. A magyar párt története is benne van ebben a kötetben, hiszen ő ebben nagyon fontos szerepet töltött be, akárcsak Bánát kulturális életében is, mondta a kötet szerzője, A. Sajti Enikő történész.

Értékes kiadvány készült a közösség megkerülhetetlen személyiségéről
A Várady-család megmaradt ügyvédi irattárának köszönve személyes dokumentumok segítették a szerzőt Várady Imre életpályájának a rekonstruálásában. Nem a minisztériumok, nem a kisebbségi osztály, nem a magyar vagy a belgrádi kormány irataiból tudjuk csak megismerni ezt az életutat, hanem megőrzött személyes dokumentumokból is. A szerző többször járt Nagybecskereken és kutatta a családi irattár dokumentumait.
– A. Sajti Enikő is azt látta, hogy van valami különös ebben, hogy ezek az iratok megmaradtak. Szinte semmi más irat nem maradt meg, ami ennek a korszaknak a mindennapjait és a részleteit is tükrözné. Úgyhogy nem csak a nagyapám volt fontos ember, és nem csak a mi irodánk volt fontos iroda, de itt maradtak meg iratok, mert a magyar kisebbségi pártoknak nem voltak igazi irodái. Tehát ami megmaradt, az a volt kisebbségi pártok vezetőinek a családi irattára, és sajnos a legtöbb családi irattár elveszett – itt megmaradt. Ez az, ami aztán Enikőt is nagyon érdekelte, írt is ezekről az iratokról. Most pedig megjelent ez a külön monográfia, emelte ki Várady Tibor, nyugalmazott jogászprofesszor, akinek nemrég megjelent a hetedik dokumentum prózakötete. Mint mondta, a családi hagyatékban még mindig van sok száz irat, amit nem olvasott el.

Nyitókép: A. Sajti Enikő és Várady Tibor mutatta be a Várady Imréről készült monográfiát/Fotó: Kecskés István